Keresés

Zarándok Szent Miklós és Assisi Szent Ferenc Zarándok Szent Miklós és Assisi Szent Ferenc 

Szent Ferenc ereklyéit Traniba szállítják a város védőszentje, Zarándok Szent Miklós ünnepére

Görög ortodox küldöttség is részt vesz az eseményen, amelyre Assisiből kísérik Szent Ferenc ereklyéit Pugliába, a XI. századi szent, Zarándok Szent Miklós ünnepére, akit mostantól már a görög egyház is szentként tisztel.

Gedő Ágnes – Vatikán

Assisi Szent Ferenc és Zarándok Szent Miklós – két középkori szent, az egyik itáliai, a másik görög -, akik a végsőkig hittek az evangélium éltető erejében. Mindketten találkoztak Jézussal életükben, aki lenyűgözte őket, és zarándokként követték Jézust, a legradikálisabb szegénységben, örömmel és bizalommal, együttérzést mutatva az emberek szenvedése iránt, akik útjukat keresztezték. A földön nem találkoztak, de a mennyben együtt vannak, és arról tanúskodnak, hogy érdemes bízni Krisztusban, aki az Út, az Igazság és az Élet.

Ünnepségek július 27-31. között Traniban

Így született a találkozó ötlete: Olaszország védőszentje látogatóba megy Trani védőszentjéhez, a pugliai város ünnepe alkalmából. A történelemben most először hagyják el Assisit Szent Ferenc ereklyéi és vesznek részt a fiatal görög, Trani védőszentjének ünnepére rendezett eseményeken július 27-31-e között. A Szent Ferenc és az Angyalos Szűz Mária Bazilika ferencesei kísérik el a Poverello ereklyéit a pugliai városba.

Már a görög egyház is szentként tiszteli

Ez lesz továbbá az első alkalom, hogy Zarándok Szent Miklóst a görögök is szentként tisztelik, ugyanis az Olaszországi Görög Ortodox Főegyházmegye a konstantinápolyi Ökumenikus Pátriárkátus részéről equipollens, egyenlő érvényű kanonizációval szentté nyilvánította a rómaiak által Magna Graeciának nevezett dél-olasz partmenti területek szentjeit (Campania, Puglia, Basilicata, Calabria és Szicília görög telepesek által lakott régiói). Ezek az itáliai-görög szentek a XII. századtól kezdve Dél-Olaszországban éltek, és a katolikus egyház már megemlékezett róluk a naptárban. Közöttük van Zarándok Miklós, akit a római egyház 1099-ben avatott szentté, és akit idén már a görög egyház is szentként tisztel.

Közös tanúságtétel katolikus és görög részről

 Ökumenikus rangot ad a pugliai város védőszentje ünnepségeinek, hogy jelen lesz a görög ortodox egyház küldöttsége is a krétai püspök vezetésével, Athos-hegyi szerzetesek, valamint Szent Miklós szülőhelyéről érkező zarándokok is Delphoi közeléből. Ferenc és Miklós tehát egybegyűjti a katolikusokat és az ortodoxokat, akik osztoznak a két szent közös tanúságtétele felett érzett örömben.

17 július 2023, 18:11