Elveszteni és megtalálni – Janka Ferenc atya elmélkedése az évközi 13. vasárnapra

Lukács evangéliumában az elkóborolt századik juh, az elveszett tizedik drachma és a tékozló fiú története (Lk 15,4-32) fejti ki az elveszés és megkerülés dinamikáját. Máté a szántóföldbe rejtett kincs és az értékes igazgyöngy példázatával tanít a megtalálás és a megszerzés részleteiről (Mt 13,44-45).

Az elveszett juh és drachma története akkor telik meg élettel, ha felismerem, hogy én vagyok az, aki elveszett.  Akit az utolsót is számontartó isteni jóság megkeres.

Mindkét történetnek van egy további, fontos részlete, amire kevésbé szoktunk figyelni. Ez a ráadás a megtalálás örömének megosztása. A közmondás sem véletlenül állítja, hogy a megosztott öröm dupla öröm és a megosztott bánat fél bánat. A megtaláló öröme és a vele együtt örülni akaró és tudó barátok, szomszédok, meg barátnők és szomszédasszonyok a szentek közössége mennyei boldogságának előképei. A megtérő bűnös megmenekülésének öröme, az igazak, az angyalok és Isten öröm-közösségében teljesedik ki.

A tékozló fiú és az idősebb testvér történetének kontrasztja éppen ezen a ponton a legszembetűnőbb. A báty nem tud örülni sem öccse hazatértének, sem apja örömének. A nyitva maradó történet valójában mindnyájunknak szóló meghívás is, ami a legalista parancsteljesítés örömtelenségéből az irgalmas Atya és a megtérő testvér örömében való részesedésre indít.

Máté két megtalálás történetének is vannak fontos különbségei és párhuzamai. A szántóföldbe rejtett kincs megtalálása szinte véletlen szerencse eredménye. A kereskedő viszont profi kereső, aki hivatás-szerűen kutatja az értékes dolgokat. A Mennyek Országáról tanító példázatuk közös vonása, hogy mindketten mindenüket eladják azért, hogy a megtalált és felimert páratlan értéket megszerezzék.

Az elvesztés és megtalálás feszültsége persze nemcsak az evangéliumokban van jelen, hanem máshol is, azonban sokszor fordított sorrendben. Gyakran tapasztaljuk azt, hogy megvolt valami, ami később aztán elkallódott vagy elveszett.

Az eredeti harmónia elvesztése már a bibliai bűnbeesés és az édenkertből való kiűzetés történetében megjelenik. Az egész Ószövetségben nyomon követhetjük aztán az Isten hűségének és az ember hűtlenségének megnyilvánulásait.

A nagy kultúrák felemelkedésének, virágzásának és hanyatlásának története is hasonló. Az archaikus kor jellemzője az erényesség és hősiesség. Ezt követi a fénykor anyagi, szellemi és spirituális gazdagsága. A hanyatlás tünete az áldozatvállalásra egyre kevésbé kész erkölcsiség. A dekadens, élvhajhász társadalom pusztulásához pedig még az önvédelemre sem hajlandó önzés vezet.

Posztmodernnek nevezett korunk töredezettségére – korát jóval megelőzve – érez rá Ady:

Minden Egész eltörött,

Minden láng csak részekben lobban,

Minden szerelem darabokban,

Minden Egész eltörött.

(Kocsi-út az éjszakában)

Az egész helyett a részek fontosságának előretörését illusztrálja az európai tudományok képzeletbeli rangsorának változása is. A középkor végéig a teológia úrnő szolgálója volt a filozófia. Majd az ő helyét átvevő filozófiát szorítják ki a természettudományok. Mára pedig az az érzésünk és a félelmünk, hogy az ember helyét követelik a mesterséges intelligencia világának fegyverei, vegyületei, bankrendszere és kibernetikája.

Az értékek hierarchiájának épsége is töredezni látszik. Többféle területen találkozunk a minőség helyett a mennyiség dominanciájával. Emberi kapcsolatokban a tartós öröm helyett a pillanatnyi élvezet szempontjainak előtérbe kerülésével. A személyes kapcsolatok helyébe lépő virtuális világgal.  A valódi szeretet helyett az egoista, anonim partnerhasználat érvényesülével.

Ebben a széteső világban szólít meg bennünket Jézus provokatív üzenete. Evangéliuma nem a széthullás irányába visz, hanem összekapcsol. Nem egyoldalú, nem az egyik vagy a másik szélsőségére hív hanem Isten szeretetének tágasságába invitál.  

A kereszthordozás és követés első hallásra a szenvedésre való készségre szólít. Régebbi korok lelkiségi irodalma talán méltán keltheti azt az érzést, hogy a keresztény élet lényege a fájdalmas áldozathozatal. Minél keservesebb, annál jobb. Ma ennek éppen az ellenkezőjét érzékeljük. Sok keresztény színtiszta boldogságra, üzleti sikerre, fájdalom és fáradozás nélküli örömre és élvezetre vágyik. A megoldást Krisztus küldetésének egészében, tömören pedig húsvéti misztériumában találjuk meg. Ebben benne van a kereszt és a halál, de a feltámadás és a vigasztaló Lélek leküldése is. Jézust nem csak a keresztig és a sírig követjük. De nem találkozhatunk a feltámadottal és az öröm Lelkével ha előbb nem vettünk részt valamiképp a passióban is.

A kereszthordozáshoz és a követéshez hasonlóan az élet elvesztése és megtalálása is Jézus titkában tárul fel. Új identitásunk nem önsanyargatás vagy önmegsemmisítés. De nem is egy erőfeszítések és kockázatok nélküli új, lelki jól-lét kifejlesztése. Hanem egy új esély arra, hogy századikként, tizeddikként, tékozlóként vagy idősebb testvérként, keresőként vagy alkalmi felfedezőként, de mindent elveszítve és mindent megtalálva részt vegyünk Isten hasonlíthatatlan intenzitású, áldozatos örömében.