Keresés

Amíg tehette, vissza-visszatért Rómába és tovább dolgozott a rádióban   Amíg tehette, vissza-visszatért Rómába és tovább dolgozott a rádióban  

Hazatért Atyjához P. Szabó Ferenc SJ, aki 23 éven át vezette a Vatikáni Rádió magyar adását

A szerkesztőségben kaptam ma a tömör hírt: Október 3-án, Borgia Szent Ferenc jezsuita rendi emléknapján, hétfőn délelőtt, szentségekkel megerősítve – 91 éves korában – elhunyt P. Szabó Ferenc SJ.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

Amitől annyira tartottál és amit annyira vártál, íme eljött, elérkezett! Szavaddal élve „Csöppnyi földi fényedet” nemhogy kioltotta, aki Teremtett, hanem türelmes és jóságos Megváltód „csillagporként most fölsziporkáztat”. Köszönünk Téged Ferenc atya, Feri bátyánk a Jóistennek, hogy gazdag és termékeny élettel áldott meg, Te pedig vas-akaratú szorgalommal sáfárkodtál a rád bízott talentumokkal.

Ugye, az Ajtó túlfelén állva, már Te is tudod, hogy „nem is olyan nagy dolog a halál”. Amit a teológia és a költészet „deszkarésein” oly szorongva lestél, most előtted, a Szelíd Bárány, akiről oly sok szép és igaz sort írtál. Negyedszázados napi rádióadásaid révén tízezek és százezrek hallották és ismerték a hangodat, félévszázados alkotó korszakod könyvgyümölcseit pedig a magyarul tudó Istenkereső nép világszerte forgatta, hívő jámbor katolikusoktól kezdve az óvatosan érdeklődőkig.

A tegnapi evangéliumban az apostolok még Veled együtt kérték: Uram, növeld bennünk a hitet! Nem voltál megelégedve a hiteddel, mindig többre vágytál, Te is a Mindendséget próbáltad és akartad versbe és teológus-szóba ölteni, s lám, Te is csak Magadról beszéltél, emberséged törékeny cserépedény állapotáról, de – és ezt hadd köszönjem mindenki nevében – igazában a vázád gyönyörű nagy Kincséről szóltál, akit nagyon szerettél, a názáreti Jézusról.

Érte vitáztál, Vele harcoltál és ebben a derék jó lelki harcban fölhasználtad mindazt, amit ajándékként kaptál. Rád bízta az Úr azt a szolgálatot, hogy szemedet Párizsra aztán Rómára vesd és magyar Szent gnáci pillantással hazaüzenjél az otthon-maradottaknak.

Feri bátyánk, Te, aki most 91 évesen léptél be az Örökkévalóságba, vajh’ mit üzensz nekünk? A még itthon-maradottaknak? Igen, elmondtad és megírtad már, s mi elkezdünk emlékezni mondott-írt szavaidra, benne azokra, melyekre a Lélek is pecsétet tett.

Hadd kérjem mindnyájunk nevében, hogy ha tudsz, kérünk, tekints a Mennyország deszkarésein át visszafelé, a forrásos Kálócfára, a Sodrás utcára, a Vatikáni Rádió épületére itt a Pizza Pián és a Via dei Penitenzierire, ahol esténként még lámpaoltás után is odaültél írógépedhez, hogy beléüss valami  jót Istenről és Országáról.

Mi pedig megyünk a könyvszekrényükhöz és számba vesszük terebélyes hagyatékod. Köszönünk Téged és  mindazt, amit ránk hagytál!

Szeretettel, a régi és mai rádiós szerkesztő Társaid és a Hallgatók nevében is, rendtársad, Vértesaljai Laci

03 október 2022, 16:51