Keresés

Tu es Petrus (Te Péter vagy) Tu es Petrus (Te Péter vagy) 

Szeretsz? Janka Ferenc atya elmélkedése Húsvét 3. vasárnapjára

A Mester és tanítvány, Krisztus és apostola közötti viszony nem csak kétszemélyes értelmi kapcsolat vagy érzelmi meghittség, hanem feladat és küldetés is. Az elveszett századik bárányt vállára vevő és haza vivő gondoskodás szolgálatának folytatása. Az övéit ismerő és szerető, értük életét adó jó pásztor szolgálatában való részesedés.
Hallgassák meg Janka Ferenc atya elmélkedését!

Liszt Ferenc Krisztus oratóriuma zenei hitvallás. A mű „Tu es Petrus” (Te Péter vagy) kezdetű tételében a szerző ihletett érzékkel válogatja össze a Péterre és az Egyházra vonatkozó legfontosabb evangéliumi kijelentéseket. A lényeget sűrítő mondatokat aztán olyan harmóniákba önti, amelyek hasonlíthatatlan gazdagsággal árnyalják a szeretet szerteágazó titkát Krisztus és Péter, a Teremtő és teremtménye, az egyház és a hívő ember kapcsolatában.

Ennek az evangéliumi kollázsnak egyik meghatározó eleme Jézus háromszori kérdése: „Péter, szeretsz-e engem?” A dallam szinuszgörbéhez hasonló ívet jár be. Halkan, középről fölfelé indul, a tetőpontról aztán hangonként lefut és emelkedve visszatér középre. Innen azonban egy hanggal följebb kérezkedik. A kérdező szöveg és dallamív hallatlan intimitású, szinte szeretetet kolduló hatással hajlik. Jézus szól így Péterhez. Isten fordul így gyermekeihez. Az egyház hivatása ilyen empátiával megszólítani az embereket.

Liszt zenéje a Teremtő teremtménye iránti hallatlan megbecsülésének és tapintatának csodáját tárja elénk. Ilyen gyöngédségre persze csak a Legerősebb képes. Ilyen kiszolgáltatottságot csak a Mindenható mer vállalni. Ilyen kockázatot csak a mindenkit gazdagítani akaró Szeretet képes elviselni. Mert mi is történik itt?

A boldogság és a szeretet viszontagságai tárulnak fel számunkra Péter életében. Emlékezzünk csak! Amikor Jézus Máté evangéliumában megkérdezi, hogy kinek tartják az emberek az Emberfiát, Péter adja meg a helyes választ: „Te vagy a Krisztus az élő Isten Fia”. Boldog vagy Simon, János Fia – feleli erre Jézus – mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám (Mt 16,16-17). Péter boldogságának, majd ebből következő megbízatásainak alapja tehát az Atyától kapott kinyilatkoztatás. Péter tudja, hogy kicsoda Jézus. Ez az ismerete azonban hamar korrekcióra szorul. A Mester ugyanis rögtön ezután szenvedéséről kezd beszélni. Az evilági logikával gondolkodó apostol erre így reagál: „Isten mentsen, ez nem történhet meg veled.” Jézus ekkor a legkeményebben helyreigazítja azt, akit az imént az egyház szikla alapjának nevezett, és akinek megígérte a mennyország kulcsait. „Távozz tőlem sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint” (16,23). Közvetlenül egymás után találkozunk tehát Péterben az istenismerő tudás magasságának boldogságával és megbízatásának magasztosságával, de az emberi gondolkodásmód és tudatlanság mélységének szégyenével is.

János evangéliumában aztán Péter háromszori tagadásának szeretetlensége áll szemben a szeretet hármas megvallásával. A lelkes és magabiztos apostol először gyávasága és tagadása révén minden korábbi botlásnál mélyebbre süllyed. Krisztusra tekintő bűnbánata és könnyei révén azonban nem marad meg a kétségbeesés szakadékában. A Krisztusról való emberi tudása kiegészül a megbocsátó szeretet megtapasztalásával. A szenvedést ösztönösen visszautasító evilági logikája megnyílik az értünk vállalt szenvedés isteni ajándékának megértésére. Saját adottságaira alapozó lelkesedése és magában csalódó kudarca helyett kezd igazán Krisztusra figyelni.

A Mester szelíd kérdései fokozatosan tárják elénk az apostol szeretetének emberi gyarlóságok szorításából megszabaduló érlelődését. A „jobban szeretsz-e engem ezeknél” utalás, magát a többiekhez hasonlítgatás rivalizálásától való függetlenedést emeli ki. A második kérdés révén megtudjuk, hogy Péter figyelmének súlypontja önmagáról Krisztusra helyeződött. A harmadik kérdésre a tagadással terhelt múltja miatt a tanítvány elszomorodik. Ezáltal azonban kifejezésre jut az, hogy immár egész élettörténetét, temperamentumát, talentumait és megbízatását képes feltétlen bizalommal az Úr kezébe helyezni. Most már nem a kezdeti tudás vagy tévedés számít. Itt minden korábbi rivalizálás és viszonyítgatás túlhaladottá válik. Sőt, a bűn vagy a bűnbánat sem tart már fogva. Hanem egyedül és kizárólag a Krisztusra tekintő, a belőle vigaszt és erőt merítő szeretet létezik: „Uram, te mindent tudsz, te azt is tudod, hogy szeretlek téged” (Jn 21,17).

A dialógus azonban ezzel még nem ér véget. Krisztus és Péter párbeszédében ugyanis mindhárom kérdés és felelet után elhangzik a megbízatás: legeltesd, őrizd a bárányaimat, az én juhaimat.

Ez is a szeretet természetéről szóló kinyilatkoztatás. A Mester és tanítvány, Krisztus és apostola közötti viszony nem csak kétszemélyes értelmi kapcsolat vagy érzelmi meghittség, hanem feladat és küldetés is. Az elveszett századik bárányt vállára vevő és haza vivő gondoskodás szolgálatának folytatása. Az övéit ismerő és szerető, értük életét adó jó pásztor szolgálatában való részesedés.

Talán azért is választotta Jézus Pétert az egyház szikla alapjának, mert valamiként, a maga módján az egyház minden tagját meghívja az ő sorsában való részesedésre.

A boldogító, de ismét és ismét korrekcióra szoruló istenismeretre. A hangsúlyt önmagából egyre inkább a szeretett személyre áthelyezni képes, érlelődő szeretetre. Életünk emelkedő, lehanyatló majd újra fölfelé tartó dallamával való együtt lebegésre. Péternek Krisztusra hagyatkozó szeretettel teli válaszának begyakorlására. Arra a legvégső és legfontosabb kérdésre, amelyet a feltámadottal való végső találkozásunkkor mindnyájan hallani fogunk: Szeretsz–e engem?

28 április 2022, 12:52