Kapcsolatok – Janka Ferenc atya elmélkedése az évközi 8. vasárnapra

Jézus hasonlíthatatlanul mély valóság- és emberismeretét tanúsítja, hogy csak a mostani igeszakasz öt hallatlanul szemléletes mondásából legalább kettőt-hármat még az evangéliumokban kevéssé jártas emberek is biztosan ismernek. Jézus a létfontosságú emberi kapcsolatok világáról ugyanis nem elvont fogalmakkal beszél, hanem felejthetetlenül szemléletes túlzásokkal, karikatúraszerű ellentétekkel és cáfolhatatlan párhuzamokkal. Képei minden korosztály figyelmét megragadják. Egyszerre bilincselik le a legegyszerűbb és a legműveltebb elméket.   

A vakot vezető világtalanra vonatkozó kérdéssel Jézus nyilvánvalóan nem a látás hiányától szenvedő embertestvéreinket akarja megbántani, hanem kérdezve irányítja figyelmünket a vezető és a vezetésre szoruló ember viszonyára.

Ebben a kapcsolatban az első felelősség azé, aki a vezetésre vállalkozik. Ha egy ilyen személy maga sem látja át a helyzetet, ha nem tudja biztosan, hogy az általa kijelölt út hova vezet, akkor nem volna szabad irányító szerepet vállalnia.

Egy kellemetlen gyermekkori emlékem jut erről eszembe. Kilenc éves forma kisfiú lehettem. Makón, a piacra menet, az út mentén a gyalogátkelőnél álltam. Egy lassan elhaladó autó váratlanul megállt előttem és a letekert ablakon át egy fiatalember megkérdezte tőlem, hogy merre van Nagylak. Nagyon zavarba jöttem. Úgy éreztem, hogy nekem, mint helyi lakosnak illetlenség lenne nem segíteni. Ugyanakkor szégyelltem azt mondani, hogy én ezt nem tudom. Kissé tanácstalanul abba az irányba mutattam, amerre haladtak, de legszívesebben a föld alá süllyedtem volna. Az autó utasai azóta biztosan megérkeztek már Nagylakra, de én még most is rossz érzéssel gondolok vissza a bennem lévő jó szándék, a segítéshez szükséges ismeret hiánya és az ennek beismerésére való gyermeki képtelenség fura elegyére.

Milyen jó is lenne, ha a mások útbaigazítására, vezetésére vállalkozó felnőttekben, tudósokban, művészekben, pszichológusokban, filozófusokban, politikusokban, globális szereplőkben alkalmasint lenne annyi alázat, hogy bevallják: nem tudjuk biztosan, hogy elgondolásainknak milyen következményei lesznek, ezért mindenki legyen óvatos. Iszonyat, hogy a huszadik század istentelen rendszereinek, a nácizmus és a kommunizmus ideológusainak és vezéreinek vezetése nem csak gödörbe, hanem a mérhetetlen emberi szenvedés és a halál szakadékaiba vezettek százmilliós tömegeket.

A vezetők felelőssége mellett a vezetésre szorulók felelőssége mellett sem szabad szó nélkül elmennünk. Az irányítók hazardírozását ugyanis gyakran a bennük kritikátlanul megbízók óvatlansága táplálja. A gazdasági és pénzügyi élet irányítóinak profitéhségét az őket megbízók haszonlesése fűti. Az ismétlődően kipukkanó tőzsdei buborékok válságainak pénzügyi örvényei nyelik el az egyre nagyobb hasznot remélő emberek megtakarításait.

Az erkölcsi élet vakfoltjait kihasználó divatok vezéralakjai és követőik sem számíthatnak hosszú távú sikerekre. A mértéktelen élvezetek rövidebb vagy hosszabb távon pusztító függőséghez vezetnek. Az áldozathozatalra képtelen puhány önzés pedig egész nemzeteket taszíthat demográfiai válságba.

A vallás terén is találunk világtalanokat vezető vakokat. Ezek egyik szélsősége a vallási elvakultság fanatizáló prédikátorai és vakhitű terroristái. A másik a vallás terén tudatlanok naiv hiszékenysége, a babonák, az ezotéria és a valláspótlékok vámszedői és adófizetői.

Az alkalmatlan vezetők és a kritikátlan vezetettek groteszk párosa után Jézus a mester és a tanítvány kapcsolatát említi. Ez a viszony az élet minden terén való tanulás, szakmai, emberi és spirituális fejlődés, növekedés és tökéletesedés lehetséges és szükséges irányát rajzolja fel. Valódi fejlődéshez mesterre van szükség. A legnagyobb tökéletesség távlata csak az életét értünk adó barát és mester, vagyis Jézus iskolájában sejthető meg.

A másik szemében meglátott szálka és a saját szemben ignorált gerenda felejthetetlen humorú iróniával szembesít bennünket a kritika és önkritika súlyos aránytalanságainak lehetőségével. Jézus nem a mindent elnéző közömbösségre ösztönöz, hanem az értékelés önvizsgálattal kezdődő helyes sorrendjére és a hihetetlen elfogultság veszélyére hívja fel a figyelmet. 

A fa és a termésének szükségszerű kapcsolatával Jézus az élet elszakíthatatlanul összefüggő és hosszú távú rendszereinek törvényét idézi fel. A tövisbokorról nem szedhető szőlő utalhat Jahve és választottai közötti kapcsolatra is. Ha Isten kezdeményező szeretetét népe, gondosan ültetett szőlőskertje nem fogadja el, akkor elvadul és terméketlenné válik, vagyis képtelenné arra, hogy megteremje azt a gyümölcsöt, aminek meghozatalára szánták.

A jó szív és az ennek bőségéből szóló száj személyes létünk, az emberekkel és az Istennel való kapcsolatunk iránytűje. Innen eredhet a vezető tisztánlátása és a vezetett bizalma. Az őszinte önkritika és a méltányos kritika. A mester bölcsessége és a tanítvány tanulékonysága.

Mert Isten szívének a túlcsorduló jósága az, amiből a Szava szól és Lelke árad.

Kérjük a mindenható Istent, hogy atyai szívének jósága, Fia szavának igazsága és Szentlelke szeretetének kegyelme lehessen minden kapcsolatunk forrása, hordozója és örök célja.