Az EWTN globális hálózat és partnereinek találkozója Lengyelországban
Vertse Márta – Vatikán
A katolikus globális televíziós hálózat által szervezett négynapos összejövetelen szemináriumokat, konferenciákat tartottak. Augusztus 26-án szentmisével nyitották meg a találkozót, amelyen a homíliát Leszek Gęsiak SJ atya, a Vatikáni Rádió lengyel műsorának korábbi felelős szerkesztője, ma a Lengyel Püspöki Konferencia (Kep) szóvivője mondta. A szertartáson Stanisław Gądecki érsek, a konferencia elnöke videó üzenetben köszöntötte a résztvevőket. Az esemény jó alkalom volt arra, hogy megosszák és összehasonlítsák a média területét érintő legújabb technológiai fejleményekkel kapcsolatos ismereteket és tapasztalatokat.
Tapasztalatcsere a média és a püspökök együttműködéséről
Az előadók között volt Tomasz Trafny prelátus, a Kultúra Pápai Tanácsa ’Tudomány és Hit’ részlegének a vezetője. Beszédében többek között szólt a Szentszék elkötelezettségéről a Dubaji Világkiállításon, amelyet 2021. október elseje és 2022. március 31. között rendeznek meg az Egyesült Arab Emírségekben. Paweł Rytel-Andrianik atya, a Püspöki Konferencia külső kommunikációs irodájának igazgatója beszámolt a média és a püspöki konferenciák együttműködésével kapcsolatos tapasztalatairól. A tapasztalatcserét Iwo Bender, az Európai EWTN igazgatója és koordinátora, valamint Piotr Wiśniowski atya, a lengyel EWTN főigazgatója zárta le. A négynapos találkozó végén P. Teofil Czarniak, a ferencesek Szeplőtelen Fogantatás provinciájának tartományfőnöke mutatott be szentmisét a Kalwaria Zebrzydowska kegyhely kápolnájában.
Az alapító klarissza nővér emlékét őrzi az „Angelica Anya Díj”
Az Egyesült Államok első katolikus kábelcsatornáját 1981-ben indította el a 2016-ban elhunyt Maria Angelica Annunciáta anya, olasz származású klarissza nővér (1923-2016). Az Örök Ige Televíziós Hálózat néhány éven belül az ország legnagyobb vallási médiahálózata lett. Ma az EWTN tévécsatornája a világ több mint 100 országában 430 millió háztartásba jut el, miközben az online információs csatornák, közöttük az Acistampa és Aciafrica, valamint rádiószolgáltatásaik még nagyobb közönséggel rendelkeznek.