Keresés

Vatican News
Dante Alighieri: La Divina Commedia Dante Alighieri: La Divina Commedia 

A pokol: Janka Ferenc atya elmélkedése az évközi 26. vasárnapra

Ha mi is őszintén szeretnénk, hogy minden ember eljusson az üdvösségre, akkor egészen biztosak lehetünk abban, hogy az irgalmasan igazságos, hatalmas és emberszerető Isten, a Bölcsesség teljessége és a legfőbb Szeretet nálunk sokkal jobban és hatékonyabban akarja és munkálja ezt.
Hallgassák meg Janka Ferenc atya elmélkedését!

Emberi gyarlóságainknak rendkívül szellemes és humoros módon görbe tükröt tartó „Csűrcsavar levelei”-ben írja C.S. Lewis, hogy az ördöggel - vagyis a világban tagadhatatlanul működő, sajátos módon személyes erővel - kapcsolatban két hibát követhetünk el. Az egyik, ha túl sokat, a másik, ha túl keveset beszélünk róla. Egészen biztosan így van ez a kárhozattal, az élet végérvényes elhibázásának lehetőségével is. Míg a II. vatikáni zsinat előtti lelkipásztori gyakorlatban talán túlságosan is sokszor szerepelt, a zsinat után szinte alig hallunk róla. Vagy ha elő is kerül, akkor olyan vélekedések összefüggésében, hogy talán nincs is pokol, vagy ha van is, akkor biztosan üres.

Dante az Isteni színjátékban ezt a feliratot olvassa a pokol kapuján:

»Nagy Alkotóm vezette az igazság;

    Isten Hatalma emelt égi kénnyel,

    az ős Szeretet és a fő Okosság.

Én nem vagyok egykoru semmi lénnyel,

    csupán örökkel; s én örökkön állok.

    Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!«

Meglepő, hogy a költő, filozófus és teológus Dante szerint a pokol létrejöttének indoka - Babits fordításában - az igazság, Isten Hatalma, az ős Szeretet és a fő Okosság. Az eredeti szöveg persze árnyaltabb. Itt a „giustizia”, „la divina podestate”, la somma sapienza e ’l primo amore[1] vagyis az igazságosság, az isteni hatalom, a bölcsesség teljessége és a legfőbb szeretet szerepel. De mi köze van az Isten hatalmas igazságosságának, bölcsességének és főleg szeretetének a kárhozathoz?

A rejtélyes összefügés titkos kulcsa a szeretet és a szabadság szétszakíthatatlan kapcsolata. Szeretni ugyanis csak szabadon lehet. Ezért bármilyen paradox is, és bármekkora kockázattal járt is, Isten szeretete tette és teszi lehetővé önmaga visszautasításának lehetőségét. Ez az ára annak, hogy az ember kényszerek nélküli, valódi szabadságban megérlelt igazi szeretettel mondhasson igent Teremtőjének.  

Az igazi szeretet tehát szabadságot ad. De vajon hogyan éltek ezzel az emberek? Az üdvözültek és elkárhozottak számáról és arányáról nem szól a kinyilatkoztatás.  Itt a teológusok véleményeit és reményeit halljuk. Az idős Szent Ágoston Isten kegyelmének szükségességét az emberek bűnösségét hangsúlyozva igyekezett kiemelni. Pesszimista álláspontjának ez a háttere. Szerinte - mivel Ádám bűnében minden ember részesül, ezért - mindenki méltó a kárhozatra. Isten tehát nem igazságtalan akkor, ha egyeseket kegyelmével kiemel ebből az állapotból a többiek sokaságát pedig veszni hagyja. Ágoston szigorával szemben azonban joggal merül föl a kérdés, hogy a kinyilatkoztatás szerint a „minden ember üdvösségét akaró Isten” (1Tim 2,4) szándéka ennyire erőtlen lenne? Az Egyház éppen Isten megváltó szeretetét tiszteletben tartva nem állítja senkiről sem, hogy elkárhozott. Szentek és boldogok, hitvallók és vértanúk soráról ellenben hisszük és valljuk, hogy biztosan Isten üdvözítő közösségében vannak. Ezért imádkozunk elhunyt szeretteink üdvösségért is, a magunk számára pedig kérjük a jó halál kegyelmét. Ez persze nem azt jelenti, hogy állandóan a halálra gondolnánk vagy a haláltól rettegnénk. Éppen ellenkezőleg. Azért tudatosítjuk életünk végességét és egyetlenségét, hogy a lehető legjobban sáfárkodhassunk az isteni gondviselés által rendelkezésünkre bocsátott idővel és ne csak a halál utáni, hanem a halál előtti éltünk is értékes és teljes lehessen. Erre utal a bölcs mondás: „Éltem. Nem bánom hát, hogy meghalok.”  

A kárhozottak sokaságát feltételező véleménnyel szemben manapság hallunk a pokol ürességére vonatkozó elképzeléseket is. Ez utóbbi a minden ember üdvösségére vonatkozó remény és az ennek érdekében fáradozó szolgálat félreértése. Amennyire megalapozatlan a kárhozottak sokaságát vizionáló pesszimizmus, éppen annyira indokolatlan az az optimizmus is, ami kizárja Isten jósága visszautasításának lehetőségét. A könnyelműség és a felelőtlenség ugyanis rossz tanácsadó. Amikor Krisztus az evangéliumban a kárhozat félelmetes lehetőségéről beszél, akkor a jó szülő, vagy barát módjára nem akarja tétlenül nézni és szótlanuk hagyni az olyan emberi magatartást, ami a másiknak vagy önmagának kárt vagy szenvedést okoz, sőt, talán a pusztulásba vezet. József Attila kétségbeesésében maga fohászkodik Isten megmentő haragja segítségéért:

Ijessz meg engem Istenem,

szükségem van a haragodra.

Bukj fel az árból hirtelen,

ne rántson el a semmi sodra.  

(Bukj fel az árból)

Hogyan értsük tehát jól a Szentírás, Jézus és a teológiai eszkatológia végső időkre vonatkozó tanítását? Ezek nem a halál utáni élet részleteire vonatkozó kíváncsiságunkat akarják kielégíteni, hanem a jelenben meghozandó helyes döntéseinket kívánják elősegíteni. Isten minden emberi elképzelést felülmúló szeretete miatt bizonyos, hogy véletlenül, betegség vagy más önhibáján kívüli ok miatt nem kárhozik el senki. Ha pedig mi is őszintén szeretnénk, hogy minden ember eljusson az üdvösségre, akkor egészen biztosak lehetünk abban, hogy az irgalmasan igazságos, hatalmas és emberszerető Isten, a Bölcsesség teljessége és a legfőbb Szeretet nálunk sokkal jobban és hatékonyabban akarja és munkálja ezt.

 

[1] Giustizia mosse il mio alto fattore;/ fecemi la divina podestate,/ la somma sapïenza e ‘l primo amore.   

23 szeptember 2021, 14:43