Keresés

Vatican News
A Portiuncula kápolna Assisiben a föléje épített Angyalos Boldogasszony pápai bazilikában  A Portiuncula kápolna Assisiben a föléje épített Angyalos Boldogasszony pápai bazilikában  

Piacenza bíboros homíliája Assisi Angyalos Boldogasszony búcsúján: Isten maga Irgalom

Augusztus 2-án hétfőn délelőtt Mauro Piacenza bíboros, a Római Szentegyház főpenitenciáriusa szentmisét mutatott be Assisiben az Angyalos Boldogasszony búcsúján a Portiuncula kápolna fölé épített pápai bazilikában. Homíliájában Istennek Krisztusban megnyilvánult végtelen és minden időkre ható irgalmasságáról elmélkedett: az Isten Fia élete szabad felajánlásával szerezte meg számunkra a bűnbocsánat lehetőségét, melyet a keresztség alapvető szentségében és a gyónásban nyerünk el.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán 

Piacenza bíboros - bevezető gondolatként - Assisi Szent Ferenc szavait idézte, melyeket 1216 júliusában intézett az akkor a közeli Perugia városában székelő III. Honóriusz pápához: „Szentatyám, szeretném - ha önnek is tetszik -, hogy mindazok, akik ebben a templomban elvégzik szentgyónásukat, megbánják bűneiket és miután a pap feloldozta őket, megszabaduljanak bűneiktől és büntetésüktől, a mennyben és a földön, keresztségük napjától kezdve e templomba lépésük órájáig”. Szent Ferenc ezzel a kérésével – melyet a pápa elfogadott és jóváhagyott – valójában a az egész kereszténység szívéig hatol, melyben az Isten önmagát feltárja a világ számára, mégpedig isteni irgalmasságában. Ez az irgalmasság az Isten egész lényegét érinti. Isten nem csak irgalmas, hanem ő maga az Irgalom, ahogy János apostol első levele a szeretet kapcsán tanúsítja: „Deus caritas est, az Isten szeretet” (1 Jn 4, 16). Assisi búcsújának első nagy tanítása – szögezte le Piacenza bíboros: A szeretet nagyon „megrövidülne”, ha nem válna irgalommá. Miként Istenben az irgalmasság nemcsak egy külső sajátosság, hanem egybeesik benső lényegével, mert Isten lényegi mivolta a szeretet tiszta aktusa, vagyis irgalom.

Krisztus maga irgalommá lett, amikor szabadon és szeretetből meghalt értünk a kereszten

Ennek ez irgalomnak a főútját maga Jézus mutatta be, aki önmagát „Útnak” nevezte. Ő nemcsak beszélt az Isten szeretetéről, mint irgalomról, hanem ő maga irgalommá lett, amikor szabadon és szeretetből meghalt értünk a kereszten. Szent Pál ezt így fogalmazza meg: „Isten azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk” (Róm 5,8). Aquinói Szent Tamás pedig kifejti, hogy Isten irgalmasságának nincs idő vagy térbeli lehatároltsága: „Krisztus szenvedésének örök a hatékonysága, nem kisebb erejű az most, mint a kereszt órájában. Most, amikor bemutatjuk ezt a szentmiseáldozatot, Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának hatékonysága nem kisebb, mint amikor meghalt a Kereszten és Szent János tanúsága szerint oldalából az üdvösség forrásai, „vér és víz” fakadt, melyek az újjáteremtés fürdője révén a világ ellenállhatatlan átlényegítését adják”.

Merüljünk bele a Krisztus oldalából áradó üdvösség-folyamba!

De hogyan is történik meg mindez? – tette fel a kérdést a pápai főpenitenciárius. A hit és a szentségek révén: Istenben, a Szeretetben és az Irgalomban való hit által az Egyház szüntelen szentségi életén keresztül. A Keresztség, az üdvösség szükséges és egyetemes szentsége után az Eucharisztia és a Kiengesztelődés szentségeiben, melyet az egyház szentségi épülete két oszlopának lehet tekinteni. Piacenza bíboros azt kérte a szentmise résztvevőitől, hogy merüljenek bele a Krisztus oldalából áradó üdvösség-folyamba, mert így megmerülve Krisztus irgalmasságában, legyőzhetjük saját magányunkat: „Ha Isten szeret engem és megbocsát nekem, nem maradok többé egyedül a bűnnel, hanem Ő győz velem, győz bennem és én is győzök Vele együtt. A győzelem egyedül Krisztusé, de Ő részesít minket abban, számunkra és velünk együtt győz, mert nekünk adja a győzelmét”.

Aki megfeledkezik az irgalmasságról, önigazolás-kényszerben él   

Beszéde második fő témájaként a bíboros az irgalmasság tapasztalatáról beszélt. A mai világ egyik nagy nehézsége éppen abban áll, hogy elvesztette az Irgalmasság emlékezetét és folytonos önigazolásban él, amikor megkísérli mindenben igazolni saját viselkedését, még akkor is, ha azok nem egyeznek Isten akaratával. Egyének és csoportok, a nagy ideológia központjai minden áron arra törekednek, hogy együtt éljenek a bűnnel és hogy ennek igazolást szerezzenek. Ennek legfőbb jele, hogy szerintük ők maguktól üdvözülnek, ahelyett, hogy Krisztus irgalmára és megbocsátására hagyatkoznának. Ezek a manipuláló ideológiai központok és ennek eredményeként manipulált, félrevezetett csoportok, vagyis az ilyen kultúra végrehajtói nem veszik észre, hogy törekvésük, mely normatívvá teszi a bűnt, valójában leleplezi a szándékukat, és feltárja az emberben rejlő jó és a rossz összeférhetetlenségét a bűnnel: az ember nem a rosszra, hanem a jóra teremtetett, nem a hazugságra, hanem az igazságra, hiszen az ember a Teremtő képe és hasonlatossága, egy örökkévalóságra.

Isten irgalma folytonosan újjáteremt minket  

Piacenza bíboros kifejtette Isten megbocsátása működésének a folyamatát: Isten ugyanis nemcsak a világ teremtésekor és nemcsak a foganásunk pillanatában teremtett bennünket, hanem újjáteremt bennünket, mindahányszor a pap szolgálata feloldoz minket bűneiktől. A gyóntatószékben mondott szavak „Én feloldozlak téged bűneidtől” valójában megismétlik az Teremtőnek a szavait: „Teremtsük újjá az embert képünkre és hasonlatosságunkra”. Érezzük meg e szavak nagyszerűségét és soha ne féljünk a Kiengesztelődés Szentségéhez járulni. A kiengesztelődésnél nagyobb szentség csak a kenyér és a bor átváltoztatása a szentmise során. Isten irgalmassága azonban feladat is számunkra, hiszen nekünk is gyakorlunk kell a megbocsátást, ahogy az Úr imádságában, a Miatyánkban mondjuk: Miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek! Szükségünk van a megbocsátásra, hogy megszabadítsuk a szívünket. Ez a megszabadítás mindig Krisztus oldalsebéből fakad, Isten egész lényéből, aki maga az Irgalmasság – fejtette ki Mauro Piacenza bíboros, a Római Szentegyház főpenitenciáriusa Assisiben, az Angyalos Boldogasszony búcsúján a Portiuncula kápolna fölé épített pápai bazilikában tartott szentmise homíliájában.

A Portiuncula-búcsú története

A Portiuncula, a latin pars, rész szó kicsinyítése és részecskét jelent. Így hívták azt a kis kápolnát és telkecskét, mely Assisi város lábainál feküdt és ami fölé 1569-1640 között hatalmas templomot, az Angyalos Boldogasszony Bazilikát építették. Eredetileg Szent Ferenc ebben a kápolnában rakta le a Kisebb Testvérek Rendjének alapjait, társaival együtt itt találták meg hivatásukat, innen indította el a Poverello a klarissza nővéreket, földi pályáját is itt fejezte be, amely átmenet -„transitus”- volt az örök életbe. Kérjük és fogadjuk be az ünnepen Isten kegyelmét és nyerjük el a teljes búcsút, amelyet immár 815 éve, 1216-ban III. Honóriusz pápa szóban jóváhagyott, a későbbi pápák pedig megerősítettek és minden ferences templomra kiterjesztettek. Ennek feltétele szentgyónás, szentáldozás, Miatyánk, Üdvözlégy, Hiszekegy elimádkozása a pápa szándékára. A teljes búcsú felajánlható önmagunkért, vagy egy tisztítótűzben szenvedő lélek számára.

02 augusztus 2021, 15:15