Pihenjetek egy kicsit: Janka Ferenc atya elmélkedése az évközi 16. vasárnapra

A tanítványait pihenésre hívó Jézus szavai ma különösen is aktuálisak. A gyógyszertárakban az egyre nagyobb mennyiségben fogyó nyugtató és altató gyógyszerek, az éjjel altató nappal nyugtató hatású étrendkiegészítőket ajánló reklámok sokasága, a teljes ellazulásra vagy aktív pihenésre invitáló szabadidős ajánlatok között hívő és nem hívő embereket egyaránt érdekel, sőt nyugtalanít is, egy sor, a pihenéssel kapcsolatos kérdés. Tudsz-e aludni, pihenni? Hogy szoktál kikapcsolódni? Hol van az erőforrásod, amiben megújulsz? Nem félsz a kiégéstől? Teszel-e valamit ellene?

Értjük és érezzük, hogy a pihenés problematikájának személyes megoldása nélkül előbb-utóbb kimerülünk, türelmetlenné, elviselhetetlenekké válunk és zsákutcába sodródhat az életünk.

Egy bankár barátom mondta bizalmasan, hogy Aranyszájú Szent János Liturgiájában a legkedvesebb imája a felajánlási körmenetnek megfelelő „Nagybemenet” alatt énekelt „Kerub himnusz” egyik sora: „Tegyünk félre mostan minden földi gondot”. Milyen jó lenne, ha mindig sikerülne átélni, megélni azt amiért az ember imádkozik! Elengedni a gondokat, megszabadulni a problémáktól, amik sokszor még a templomban sem hagynak nyugton bennünket. Egy másik barátom kedvenc fohásza a liturgia egyik könyörgéséből, ekténiájából való. „Hogy (az Úristen) mentsen meg minket minden aggódástól, haragtól és szükségtől, könyörögjünk az Úrhoz!”

Nemcsak másokkal, de velünk is megtörténik, hogy szeretnénk pihenni, de mégsem tudunk. Sokszor persze a bölcs mondás igazsága bajaink forrása: „Belekapaszkodunk a világba, aztán meg panaszkodunk, hogy nem ereszt”.

Jézus pihenésre bátorító, meghívó és felszabadító szavai azért is fontosak tehát, mert érezzük, hogy nagy szükségünk van rá. Bennük és általuk ugyanakkor feltárul valami az emberszerető Isten stílusából és az emberrel kapcsolatos terveiből is. Ő az az Isten, aki „megáldotta és megszentelte a hetedik napot, mert azon megpihent egész teremtő munkája után” (Ter 2,3). A szombat tehát a nyugalom napja. Ekkor az állatoknak és a szolgáknak is lehetőséget kellett biztosítani a pihenésre (Kiv 23,12). Aki tehát nem tanul meg pihenni, annak annyira sincs gondja magára, mint amennyire Isten parancsa az állatokról és a szolgákról is gondoskodik.

József Attila vallomása a megerőltető fizikai munka utáni pihenésben az istenélmény távlatát sejteti meg velünk: 

Gondolatban tán nem is hittem.

De mikor egy nagy zsákot vittem

s ledobván, ráültem a zsákra,

a testem akkor is őt látta.

(Isten)

A hetedik nap a Szentírásban az egyiptomi kényszermunkától való szabadulás emléknapja is (MTörv 5,15). Ez a nyugalom a szabadság jele. A Teremtő és a Szabadító nyugalmában részesedni akaró és tudó ember Isten képmása, aki nemcsak szabad, hanem Isten fia is.

A rabbinikus hagyomány egy szép kérdéssel a szombat egy további titkára irányítja a figyelmünket. Teremtett-e Isten valamit, amikor megpihent a hetedik napon? Igen. Ekkor teremtette meg az ünnepet.

A szombat a pihentében is tevékeny Isten titka. Az ebbe bekapcsolódó ember nem egyszerűen abbahagyja a munkát, hanem energiáit, képességeit örvendezve a Teremtő és Megváltó ünneplésének szenteli. A szombat titkára vágyó, a nyugalom, a tánc, az öröm, a vigasztalás és az áldások bősége felé vándorló nép a szombati nyugalom teljességét Krisztus misztériumában találhatja meg. Benne teljesedik be a belső és szellemi nyugalom öröme, az a nyugalom, ami egyben a legmagasabb fokú tevékenység (Sir 24,7-11).

Krisztus érteti meg velünk a szombat teljes értelmét is. Mert „a szombat van az emberért és nem az ember a szombatért” (Mk 2,27). A szabbat az ember megmentését szolgálja. A nyugalom az ember megszabadítását, a Teremtő dicsőségét és Isten gyermekeinek szabadságát fejezi ki. Jézus feltámadása utána az Úr napja, a vasárnap lesz a keresztények számára a nyugalom, az Istennel és az emberekkel való kapcsolat ünnepének napja.

Tudsz-e pihenni, aludni? Mit kell tudnia annak, aki szeretné megtalálni a tevékenység és a pihenés helyes egyensúlyát?

A bölcs nem az, aki sokat tud, hanem aki tudja, hogy mitévő legyen. Amikor az evangélium örömhíréről, a kérügma Krisztusáról tanúságot teszünk, akkor egy személyes találkozásra invitálunk. Legfőbb célunk nem az, hogy sok ismeretet vagy hatékony módszereket közvetítsünk. Még csak nem is az, hogy olyan hittartalmakat ismertessünk meg, amelyek mellett érdemes személyesen elköteleződni. Azt szeretnénk megélve megmutatni, hogy a hit az ember szabad válasza arra a felismerésre, hogy Isten szereti őt. Az Isten szerető hívására válaszoló szeretetből születik az a leleményes bölcsesség, ami ismeri az értéket és képes tartani a mértéket. Ebből fakad a munka és a pihenés, a gond és a megnyugvás, a vágy és a beteljesedés közötti dinamikus egyensúly. Ebben a mennyei nyugalomban a tevékenység nem megszűnik, hanem tökéletessé válik. Erre érez rá a költő, figyelmünket inspiráló soraival:

Most már tudom őt mindenképpen,

minden dolgában tetten értem.

S tudom is, miért szeret engem -

tetten értem az én szívemben.

(József Attila: Isten)