Keresés

Iskolában a járvány idején Iskolában a járvány idején 

„Beiratkozom hittanra” – a spanyol főpásztorok kezdeményezése a diákok számára

Az Oktatásért és Kulturális ügyekért felelős Spanyol Püspöki Bizottság információs kampányt indít azzal a céllal, hogy a fiatalokat a hittanóra felvételére buzdítsa a következő, azaz 2021-2022-es tanévben.

Horváth Hajnalka - Vatikán

A kampány a cél érdekében a hittan jelentőségére kívánja irányítani a figyelmet, amelyet az a fiatalok átfogó emberi fejlődésében és a vallási különbözőséget tiszteletben tartó társadalom építésében játszik. A közösségi hálókon és a sajtón keresztül kerül terjesztésre a kampány videók és plakátok segítségével.

Együttműködés, segítségnyújtás, csapatmunka, egymásra figyelés

Az információs kampány részét képezi egy négyelemes plakátsorozat is, amely négy különböző szín segítségével mutatja be az együttműködés, a segítségnyújtás, a csapatmunka és az egymásra figyelés jelentőségét. Az első egy kék színű ábrázolás, amelyen egy fiatal lány segítséget nyújt egy idős hölgynek. A képet a következő felirat kíséri: „Aki megtanul együttműködni, az képes lesz a polgár és a nagyszerű polgár közötti különbségre rávilágítani”.

A sorozat második részének alapszíne a lila, amelyen egy fiú egy gyermeket váró nőnek viszi haza a bevásárlást a jó szomszédság fogalmát bemutatva ezáltal. A képet a következő szlogen kíséri: „Aki megtanul jelen lenni szükség esetén, az rámutat a szomszéd és a jó szomszéd közti különbségre”. A harmadik rész piros színű és egy kislányt ábrázol, aki tanárának a kezébe pacsit ad. Szlogenként ez olvasható: „Aki megtanul csapatmunkában dolgozni, az megmutatja, hogy mi a különbség egy munkatárs és egy kiváló munkatárs között”. A plakátsorozat negyedik részét a sárga szín árnyalatai hatják át és a kép két fiatalt jelenít meg, akik egymással telefonon beszélnek. A fotó szlogenje: „Aki képes a meghallgatásra, az megmutatja a barát és a jóbarát közti különbséget”.

Spanyolországban csökkent a hittant hallgatók száma

Spanyolország főpásztorai azért is látják szükségesnek a fiatalok ösztönzését a hittanóra felvételére, mert az némi csökkenést mutatott az elmúlt két évben. Az áprilisban közzé tett statisztikák szerint Spanyolországban a 2020-2021-es tanévben 15 ezer állami és magániskolában mintegy 3 millió 255 ezer diák órarendjében volt benne a hittan, amely az ország összes tanulójának 60%-át jelenti. A 2019-2020-as tanévben ez az arány 63% volt, amely szerint csökkent a hittant hallgató diákok száma. A főpásztorok ezt a kedvezőtlen tendenciát a Covid-19 járványnak is tulajdonítják, amely az egész oktatási rendszerre hatással volt.

Közösségi hálók segítségével a fiatalok és a szülők elérése érdekében

A hittant hallgató diákok számának növelése érdekében a spanyol főpásztorok kampánya a közösségi hálókat is felhasználja, valamint szórólapok segítségével fordulnak majd nemcsak a fiatalokhoz, hanem szüleikhez egyaránt. A júniusi kampány arra buzdítja a szülőket, hogy írassák be gyermekeiket hittanra.

03 június 2021, 18:35