A torinói Halotti Lepel emléknapja – érseki szentmise a város székesegyházában
Vertse Márta - Vatikán
Május 4-én délután Cesare Nosiglia torinói érsek volt a főcelebránsa annak a szentmisének, amelyet Piemont tartomány székhelyének Keresztelő Szent Jánosról elnevezett székesegyházában mutattak be a Krisztus halotti lepleként számon tartott ereklye emléknapján. A szertartásra a torinói dóm Guarini kápolnájában került sor, amely évszázadokon át a Szent Lepel őrzési helye volt. A kápolna fontos helyet foglal el a dóm építészeti struktúrájában – hangsúlyozta homíliájában a Nosiglia érsek, örömmel állapítva meg, hogy az istentiszteleti hely most ismét visszakapja eredeti formáját, ahogy annak idején alkotója, Guarino Guarini barokk építész és pap tervezte. A kápolnát 1668 és 1694 között építették hozzá a dómhoz éppen azzal a céllal, hogy méltó helyen tárolhassák a szent Halotti Leplet. A kápolna híres kupolája 1679-ben készült el, egy évre rá, 1680. május 12-én maga a tervező, Guarini mutatta be az istentiszteleti helyen az első szentmisét. A Halotti Leplet 1694-től kezdve őrizték a kápolnában egészen a huszadik század kilencvenes éveiig.
A szertartás Torinó számára az újjászületés a jele
A Famiglia Cristiana / Keresztény család c. olasz katolikus hetilap weboldalának cikke részletesen beszámol a május 4-i szertartásról, amely az észak-olaszországi város számára az újjászületés, egy seb begyógyulásának a jele volt. Még élénken él ugyanis a köztudatban annak a rettenetes tűzvésznek az emléke, amely 1997. április 11-ről 12-re virradó éjszakán következett be a torinói dóm kápolnájában egy rövidzárlat következtében. A Krisztus halotti lepleként tisztelt ereklyét néhány tűzoltó hősies beavatkozása mentette meg. Azonban semmit sem lehetett tenni a lángok dühével szemben, amelyek néhány óra leforgása alatt teljesen elpusztították a szent helyet, olyannyira, hogy félő volt magának a kápolna szerkezetének az összeomlása. Mintegy huszonnégy évre volt szükség a teljes helyreállításhoz, de végül is Torinó városa és a hívek visszakapták a barokk művészet XVII. század végén megalkotott ékszerét. A munkálatok nem sokkal idén Húsvét előtt fejeződtek be, az utolsó szakaszban restaurálták az Antonio Bertola mérnök, építész és matematikus tervei alapján elkészült csodálatra méltó remekművet, a kápolna központi oltárát is.
A Guarini kápolna ismét betöltheti spirituális hivatását
Jelenleg nem a kápolna őrzi a Halotti Leplet, amelyet a Keresztelő Szent János nevét viselő székesegyház, a torinói dóm egy másik pontján helyeztek el ereklyetartóban. Azonban az egyházmegye kívánsága, hogy mostantól kezdve a Guarini kápolna legalább néhány különleges alkalommal ismét betölthesse eredeti spirituális hivatását, mint ahogy erre Cesare Nosiglia érsek emlékeztetett homíliájában, méltatva a szent hely művészettörténeti értékét is: „Ez a Kápolna, bármennyire is fontos, nem pusztán egyfajta múzeum, hanem tükrözi és egyben újjá varázsolja azt a jelentőséget, amelyet Guarini tulajdonított művének. Most elmondhatjuk, hogy ez az építészeti és spirituális gépezet ismét aktív és ezért a Kápolna újból istentiszteleti hellyé válhat, mint ahogy ez volt kezdettől fogva megalkotójának szándéka és amelyet a legnagyobb hűséggel tiszteletben kell tartanunk”. Ezért az érsek bejelentette elhatározását: „eldöntöttem, hogy kinevezek a kápolnába egy káplánt, hogy a Halotti Lepelhez fűződő különleges időpontokban ismét lehessen itt szentmisét bemutatni vagy egyéb liturgikus szertartást ünnepelni”.
Sötétség és fényáradat – Krisztus kínszenvedése és Feltámadása
A kápolnába belépve elbűvölő látvány tárul elénk – olvassuk a Famiglia Cristiana weboldalának cikkében. A hívek és a látogatók feje fölött káprázatos fényáradat bontakozik ki, amely egy bölcs és merész építészet eredménye és a nap sugarainak maximális érvényre juttatását célozza. A kápolnába egy széles díszlépcsőn át lépünk be, amelynek erőteljes szimbolikus értékére Nosiglia érsek is rámutatott szentbeszédében: „egy olyan átmenetet fejez ki, amely hangsúlyozza a sötétséget a természetes fények robbanásszerű felragyogásáig”. Vagyis az egész kápolna jelképesen követi azt az utat, amely Krisztus kínszenvedésétől feltámadásáig vezet. Ezért éppen ez a megfelelő helye annak, hogy ünnepeljük a Halotti Lepel emlékezetét – mondta a főpásztor. „Ez a pillanat nagy békét és lelki kiegyensúlyozottságot ébreszt bennünk, mert tudjuk, hogy az Úr szenvedett, mint mi: ő a közeli, jó és gondviselő Isten, barát és útitárs, aki megérti sorsunkat és magára vállalja azt”. Különösen a világjárványnak ebben a törékeny pillanatában.
Imádkozzunk a hit kegyelméért
„Azért is egybegyűltünk itt, hogy kérjük az Urat, szabadítson meg bennünket azoktól a nehézségektől, amelyek életünket és felebarátaink életét sújtják” – mondta többek között homíliájában az érsek, utalva azokra a nehézségekre, amelyek „elcsüggesztenek bennünket és megakadályozzák, hogy higgyünk Krisztusban és keresztjének evangéliumában”. „Néha azt képzeljük, hogy életünket a lehető legjobb módon kezeljük, figyelmen kívül hagyva, hogy csak Isten és az ő szeretete segítségével szembesülhetünk kiegyensúlyozott lélekkel családi és társadalmi megpróbáltatásainkkal és nehézségeinkkel” - jegyezte meg a torinói érsek, majd így folytatta homíliáját: „A torinói Halotti Lepel reményt sugároz mindazokba, aki hittel szemlélik. Ez nem emberi remény, amelyik gyakran csalóka, hanem egy erőteljes remény, ami azt mondja, hogy a gonosz legyőzhető és van valami a (látható valóságon) túl. A Lepel ugyanis Jézus kínszenvedését mutatja be, ami nem pusztán szenvedés, hanem a szeretet legnagyobb jele. Az út természetesen a fájdalom útja, de egy magasabb dimenzió felé nyílik meg annak tudatában, hogy ahol az út látszólag nehezebb, ott létezik egy pozitív végeredmény, ami a végső győzelembe vetett biztos reményből származik.”
Az Istentől származó Szeretet soha nem múlik el
Cesare Nosiglia érsek elmagyarázta, hogy a Halotti Lepel feltárja előttünk, mennyire szeretett bennünket az Úr és részeseivé tesz minket e Szeretet intenzitásának. A legnagyobb Szeretet az, hogy életet adunk annak, akinek nincs élete, barátságot adunk annak, akit kirekesztenek, megbocsátunk annak, aki megbántott minket, vigasztalást és bátorítást nyújtunk azoknak, akiket megpróbáltatás sújt, akik fájdalomban élnek. Ez a mi bizonyosságunk; ez a mi győzelmünk, mert az a Szeretet, ami Istentől származik, nem múlik el velünk és soha nem ér véget” – mondta homíliájában a torinói Halotti Lepel emléknapján bemutatott szentmisén a város főpásztora.
A Covid-ellenes rendelkezések miatt a szertartáson csak korlátozott számban vehettek részt a hívek. A város képviseletében jelen volt a polgármester, továbbá a Torinói Halotti Lepel Tanulmányozására létrehozott Nemzetközi Központ küldöttei, az ereklye megőrzéséhez és tiszteletéhez történelmileg kapcsolódó egyéb társulatok képviselői, valamint a „lila mellényes” önkéntesek, akik a Halotti Lepel kiállításának alkalmával végzik szolgálatukat, fogadják és kísérik a zarándokokat. A szertartást élőben is közvetítették az egyházmegye webcsatornái.
Szent II. János Pál: a Szent Lepel a Megváltó szenvedő szeretetét tükrözi
Itt emlékeztetünk rá, hogy Szent II. János Pál 1998. május 24-én zarándokolt el Torinóba, hogy lerója tiszteletét a Halotti Lepel előtt, amely szavai szerint „a Megváltó szenvedő szeretetének legmegdöbbentőbb jele”. Ekkor mondott beszédében többek között megállapította, hogy a torinói Halotti Lepel az evangélium tükre, az emberi szenvedés visszatükröződése. Krisztus meggyötört testének lenyomata tanúskodik az embernek arról a rettenetes képességéről, amellyel fájdalmat és halált tud okozni felebarátainak. A Lepel az ártatlanok szenvedésének ikonja: a múlt történelmét megjelölő számtalan tragédiáé, a drámáké, amelyek továbbra is folytatódnak a világban. A Halotti Lepel szemlélése nem csak arra késztet, hogy kilépjünk önzésünkből, hanem felfedezteti velünk a fájdalom misztériumát, amelyet Krisztus áldozata szentté tett és amely üdvösséget teremt az egész emberiség számára.
A Szent Lepel egyben a csönd kifejezése, a kommunikáció hiányának tragikus csendje, amely a halálban találja meg maximális kifejeződését. A Halotti Lepel azonban nem csak a halál csendjét fejezi ki, hanem az elmúlás leküzdésének bátor és termékeny csendjét is, az Isten örökös jelenlétében való teljes elmerülésnek köszönhetően. Mélyreható megerősítése annak, hogy Istenünk irgalmas mindenhatóságát nem állíthatja meg a gonosz semmiféle ereje. Szent II. János Pál arra buzdított beszédében, hogy fedezzük fel a csönd termékenységét, leküzdve a minket egyre szertelenebbül körülvevő hangok, képek zaját, amelyek gyakran megakadályozzák, hogy meghalljuk Isten hangját.
