Keresés

Szent Norbert Szent Norbert 

A premontrei rend 900 éves jubileumát ünnepli idén Karácsonykor Csehországban

Idén karácsonykor a Cseh Köztársaságban a premontrei rend létrejöttének 900. évfordulóját ünnepli, valamint Szent Norbert és követőinek első fogadalmát. A hírt a cseh püspöki konferencia tette közzé honlapján.

Roberta Barbi / Somogyi Viktória – Vatikán

Május 1-jén, szombaton került sor a számos jubileumi ünnepség közül az elsőre. Ezen a napon emlékeztek Szent Norbert földi maradványainak Prágából Strahovba történő áthelyezésére 1627-ben. Szentmisét mutattak be a Szűz Mária Mennybevételéről elnevezett apátsági bazilikában, amelyet délelőtt 10 órakor Jan Baxant litoměřicei püspök celebrált.

Szentmise

„Soha nem láttam még ennyi apátot együtt” – jegyezte meg humorosan Baxant püspök a szentmise elején. A strahovi, Daniel és Michael apátok mellett a Cseh Köztársaságban található más premontrei kolostorok apátjai, valamint Martin Štrbák Ambróz, a szlovákiai jászói kolostor apátja és a Szlovákiában jelenlevő kongregáció egyik szerzetesnője is részt vettek az ünnepségen. A jászói premontrei kolostort a XII. században Könyves Kálmán király alapította.

Emlékérem

A szentmise végén Daniel apát ezüst emlékérmet adott át Baxant püspöknek, és köszönetet mondott elődjének, Michel Pojezdný apátnak a jubileum emlékére készített aranyérem átadásával. A járványhelyzet miatt a részvétel a meghívott vendégekre korlátozódott, minden vonatkozó intézkedés betartásával. A hívek közössége a Strahovi kolostor YouTube-oldalán élő közvetítésen keresztül vehetett részt a szentmisén és az esti vesperáson.

Szent Norbert jelenléte Csehországban

Este 6 órakor a szerzetesek elimádkozták a vesperást Dominik Duka bíboros vezetésével. A főpásztor beszédében emlékeztetett a rend alapítója Szent Norbert földi maradványainak 1627-ben Strahovba történt áthelyezésének jelentőségére: „Szent Norbert jelenléte hazánkban, mint e föld védőszentje, mint a lelki életét ápoló és őrző ember alakja, nem másodlagos kérdés. Tekintsünk a templomok térképére: itt észrevehetjük, hogy mennyi apátság épült, és mennyi elődötök evangelizált és ápolta nemcsak a cseh és morva tartományok lelki életét. Köszönöm!” – mondta Duka bíboros.

10 május 2021, 18:45