Keresés

Vatican News
Ravennai szarkofág Ravennai szarkofág 

Életemet adom – Janka Ferenc atya elmélkedése Húsvét 4. vasárnapjára

Jézusnak a jó pásztorról szóló kimeríthetetlenül gazdag és szerteágazó tanításában van három egymással bensőségesen összefüggő mozzanat.

Az első, hogy mi által lesz valaki jó pásztor. A második, hogy miként lehet ismerni és ismertnek lenni, a harmadik pedig, hogy mit jelent szeretve lenni és szeretni. Ez a három valóság Jézus tanításában és életében, de ebben az evangéliumi szakaszban különösen is, szoros kapcsolatban áll az „életemet adom” kifejezés valóságtartalmával. Olyannyira, hogy a mélyebb megértés végett érdemes is megfordítanunk a kifejezések sorrendjét.

-      Jézus a jó pásztor, de nem azért adja életét a juhaiért, hogy ezt igazolja, hanem mivel az életét adja, azért bizonyul jó pásztornak.

-      Krisztus ismeri övéit és övéi ismerik őt, és életét adja azokért, akiket ismer. De nem annyira az ismeretből következik az élet odaadása, hanem inkább az élet odaadásából születik a mély és kölcsönös ismeret.

-      Végül az Atyához fűződő kapcsolata is így nyilatkozik ki. Nem valamilyen speciális szeretet az elsődleges az Atya és a Fiú kapcsolatában, hanem az élet tökéletes odaadásában tárul fel az a végtelen szeretet, ami kettejük minden elképzelésünket felülmúló kapcsolatát jellemzi.

Igaz tehát az, hogy Jézus a jó pásztor, mert életét adja juhaiért, mert ismeri és mert szereti övéit, de még inkább igaz, hogy mivel életét adja az Atyának, azért szereti őt az Atya, azért ismeri az Atyát és övéit és éppen ezért jó pásztor.

Első hallásra talán szőrszálhasogatónak tűnik ez a fordulat. Az ok és okozat kapcsolatának világosabb megértése azonban semmiképpen sem az. Azért nem, mert mi emberek újra meg újra hajlamosak vagyunk arra, hogy Jézus követésében a hangsúlyt az okozatokra, „a jó pásztorra”, „az ismeretre” és „a szeretetre” helyezzük. Mindezek eredetét és okát, az élet odaadását pedig hajlamosak vagyunk hálás megkönnyebbüléssel Krisztusnak meghagyni.

A pásztorral kapcsolatban összegyűjtjük a fontos szentírási helyeket, amelyek Istenről, a Messiásról, a nép vezetőiről, vagy az Újszövetségben Péterről és az egyházi elöljárókról szólnak. Előfordulhat az is, hogy a teológus és hittanár képzésben pedagógiai módszerekre, technikai feltételekre helyezzük a hangsúlyt, az egyházmegyék és plébániák életében pedig pasztorális koncepciókra, ilyen-olyan stratégiákra építünk. Nem haszontalanok ezek, de a pásztori lét és szolgálat csak akkor lesz több, mint valamilyen jogi, szervezési vagy módszertani ügyködés, ha az alapja az élet odaadása.

Nem zárhatjuk ki az ismerettel kapcsolatos hangsúlyeltolódás veszélyét sem. Úgy tűnhet, hogy a lényeg a minél alaposabb tudományos felkészültség, a széles körű pszichológiai jártasság, a filozófiai- és teológiai-antropológiai tudás, majd ezeknek az ismereteknek a szabatos alkalmazása. Persze hogy fontos a tudás és a felkészültség, de ismereteink csak akkor jelentenek többet, mint üveggyöngyjátékot, terméketlen filozófiai vagy gyümölcstelen teológiai spekulációt, ha az élet odaadásából származnak és ahhoz vezetnek.

Végül megkísért bennünket a szeretettel kapcsolatos félreértés is. Sokan gondolják, hogy a szeretet elsősorban helyes testi, érzelmi vagy mentális technika kérdése. Valahogy úgy, mintha az ígéret földjének „tejjel és mézzel folyó országából” csak a tejre, vagyis a fizikai szükségletek igényére figyelnének, és nem vennék észre vagy nem értenék a méz ígéretét, az élet édességét, ami abból származik, hogy jó veled lenni, mert hálás vagyok azért, mert életedet adod értem és én örülök, mert az életemet ajándékozhatom neked. A szeretet csak akkor lesz több, mint az egyéni vagy kollektív önzés bármilyen rafinált vagy differenciált formája és fokozata, ha az élet ingyenes és teljes ajándékozásának élményéből születik és az élet tovább ajándékozásának lendületébe vezet.

Életemet adom érted, értetek. Ez Jézus ars poétikája és életműve. Ebben bontakozik ki előttünk szeretete, ismerete, és jó pásztori karaktere. Erre hív bennünket is. Mert igazán az lehet nemcsak jó pásztor, hanem bármiben is jó, aki abba, amit tesz, a szívét-lelkét beleadja. Csak az ismerhet és az szerethet igazán, aki megismerésébe és szeretetébe egész önmagát beleveti.

Az életemet odaadni és ezáltal valamiben jónak lenni, ismerni és szeretni ez minden hivatás lényege is. A házastársak, a szülők, a földművesek, a munkások, a tanárok, a művészek, a tudósok is csak akkor teljesedhetnek ki hivatásukban, ha egész önmagukat adják bele. A papi hivatás egyedi szépsége és kiválósága sem abban áll, hogy Isten szolgáinak az életüket jobban vagy kevésbé kellene odaadni, mint másoknak, hanem abban, hogy a szolgálati papságra meghívottak Isten szentháromságos szeretetének tanúi és munkatársai lehetnek. Annak az Életet Adó Misztériumnak, aki bennünket megelőzve, önmagát nekünk ajándékozva, saját, boldogító életközösségébe hív meg bennünket.

Hallgassa meg Janka Ferenc atya elmélkedését Húsvét 4. vasárnapjára
22 április 2021, 19:11