Keresés

Húsvéti szentmise a New York-i Saint Patrick székesegyházban Dolan bíborossal  Húsvéti szentmise a New York-i Saint Patrick székesegyházban Dolan bíborossal  

New York-i bíboros: Ideje visszatérni a templomba a szentmisére az Úr Jézushoz

Timothy Dolan, New York bíboros-érseke a főegyházmegye internetes portálján „Itt az idő visszatérni a templomba a vasárnapi szentmisére” címmel megjelent írásában szólítja fel egyházmegyéje híveit, hogy bátran járjanak ismét templomba.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

„Egy évvel ezelőtt azt tanácsoltuk nektek – szól a New York-i főpásztor üzenete – hogy inkább maradjatok otthon, ne gyertek most a templomba. Akkor nem volt más választásunk, mert az egészségügyi rendeletek arra köteleztek bennünket, hogy zárjuk be a templomokat, hogy megállítsuk az országban a koronavírus terjedését. A hiányzó jelenlét pótlására a kommunikációs eszközökön keresztül közvetítettük a szentmisét, jól tudván, hogy a kettő nem ugyanaz a dolog, a személyes jelentét és a virtuális követés. Nyáron azonban a megszorítások mérséklésével az érsekség úgy döntött, hogy újrakezdi a szentmiséket és egyéb szertartásokat a hívek részvételével. Ekkor a plébániák a helyzet magaslatán álltak – szól Dolan bíboros érsek üzenete, mert pontosan betartották az egészségi előírásokat. Ennek következtében a plébániák hívei lassan kezdtek visszatérni a templomaikba.

Minden vasárnapi szentmise az Utolsó Vacsora, Nagypéntek és Húsvét megújítása

 De most, ebben az időben, amikor egyre több ember kapja meg a védőoltást, amiért is az emberek egyre gyakrabban vesznek részt közéleti és közösségi tevékenységekben, azt kell mondanunk: Elég már a fokozatosságból, itt az ideje visszatérni a vasárnapi misére. Egyre több katolikus hívő tér vissza a nyilvános tevékenységekhez, sajnos a misén való részvétel nélkül, éppen ezért kell nekünk visszatérnünk a templomba”.

„Mi katolikusok felismerjük Jézust a szentmisében és a szentáldozásban” - írta Dolan bíboros. „Újra belépünk az örök titokba, Jézus keresztje és halálból való feltámadása örök titkába.

Minden vasárnapi szentmise az Utolsó Vacsora, Nagypéntek és Húsvét megújítása. Éppen ezért minden óvintézkedést szigorúan betartva itt az ideje visszatérni a vasárnapi misére!” Az idős és beteg katolikus hívek továbbra is mentesülnek a vasárnapi szentmisén való részvétel parancsa alól” – szól Timothy Dolan, New York bíboros-érsekének üzenete a főegyházmegye internetes portálján.

10 április 2021, 17:28