Atyám háza: Janka Ferenc atya elmélkedése Nagyböjt 3. vasárnapjára

Nagyböjt harmadik vasárnapjának szentírási szakaszai a szolgaság házától az Atya házán, templomán át Jézus feltámadott testének templomáig vezetnek bennünket.

A szolgaság házából való szabadulásról a Kivonulás könyve szól.

„Én vagyok az Úr, a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről a szolgaság házából.”

Azért is rendkívül fontos ez a mondat, mert ez vezeti be Isten tíz szavát (דָבָר), amelyet értelmezve „tíz parancsolatként” ismerünk. Jahve, ’Az, Aki Van’, szabadítóként velünk és értünk van. A tíz életszabályt azért adja, hogy megmaradhassunk az általa felkínált szabadságban. Tiltásai azt szolgálják, hogy ne ártsunk egymásnak és önmagunknak, hogy ne essünk vissza újra meg újra, a mások vagy magunk által faragott bálványok rabszolgaságába.

Isten megtestesült Szava, Igéje, most prófétai gesztussal tanít. Kötelekből ostort fonva kiűzi a kereskedőket és pénzváltókat Atyja házából, a templomból.

A biblikus szakirodalom szerint önmagában nem volt rossz az árusok tevékenysége, hiszen a messziről jött zarándokok gyakorlati szükségleteit elégítették ki. Miért űzte ki őket mégis Jézus? Mert tudta, hogy mi lakik az emberben. Tudta, hogy a jó látszata alatt az emberi gyarlóságok sokasága húzódik meg. Sőt, néha bevallott gyarlóságaink is kozmetikázottak, és nem akarunk, nem merünk vagy nem tudunk igazán a mélyre tekinteni. Pilinszky egyik verse a költő apáca nagynénje által vezetett, fiatalkorú prostituáltakat segítő javítóintézet egyik szegénykéjének, B. I. kisasszonynak a világát idézve mond ki egyetemes igazságot.   

Más okból voltam én itt. Fedő bűnnel
sikerül eltakarnom azt az igazit,
azt, amit nem, nem, nem lehet
se elviselni, se kimondani.

(B.I. Kisasszony)

Jézus szeretetből fakadó indulata ezektől a látszatok alatt meghúzódó, bevallatlan és szinte bevallhatatlan tisztátalanságoktól is meg akar minket szabadítani. A lényeg keresésére készteti a figyelmünket. Meg akarja mutatni a bűn, a félelem és a halál szolgaságának házából az Atya házába, az Atya templomába vezető utat.

De mi ennek az új tisztaságnak és mélységnek a lényege? Milyen legyen az új templom istentisztelete?

Már a zsoltárok hirdették, hogy az új kultuszban nem az égő áldozat a legfontosabb, hanem a lelkület. Dávid bűnbánati zsoltára így fohászkodik:

„Ha kedvelnéd, áldozatot adtam volna, de az égő áldozatokban nem gyönyörködöl. Áldozat Istennek a kesergő lélek, a töredelmes és alázatos szívet ó Isten, nem veted meg.” (Zsolt 50, 9)

Joel próféta pedig így tanít:

A szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat (Jo 2,13).

Az új istentisztelet, a tiszta szívből fakadó szeretet bölcs és vérontás nélküli áldozata sem olyan egyszerű, mint ahogy gondolnánk. Mert az Istennek fenntartott helyet kitölteni próbáló bálványok, a köznapi feledékenység finompora, a megszokás közönye miatt üresjáratú idő, a szeretet súlyos botlásaihoz vezető akadályokat képeznek. Pilinszky egy másik költeményének gyönyörű szavai erről vallanak:

De láthatod, az istenek,

a por, meg az idő

mégis oly súlyos buckákat emel

közéd-közém,

hogy olykor elfog a

szeretet tériszonya és

kicsinyes aggodalma.

(Azt hiszem)

A szeretet tériszonya ezt sugallja: a Szeretet szédítően sokat vár tőlem. Ez messze-messze meghaladja a képességeimet. Az igényesség ilyen magasságát én nem bírom ki, biztos kudarcot vallok és megszégyenülve a mélybe zuhanok. A szeretet kicsinyes aggodalma pedig a méricskélő irigység kisszerűsége. A másiknak több pénz, egészség és siker jutott. Ő nagyobb tehetséget, szépséget és szeretet kapott, mint én. Ez méltánytalan. Ez felháborító. Ez elviselhetetlen és kibírhatatlan.

A szeretet tériszonya és kicsinyes aggodalma csak az Atya házában, az Atya szentélyében csillapodik, ami nem más, mint a feltámadott Krisztus teste, a meghívott szentek közössége, otthonunk és szentélyünk, az Anyaszentegyház.

Az atyai házról, az otthonról és a szentélyről szeretném egy meghatározó személyes emlékemet is megosztani. Édesapám 44 évig volt Makón görögkatolikus parókus. A tágas, ódon parókia, a játékok lábnyomával teli udvar és templomkert, az igényesen kifestett templom, a díszesen faragott ikonosztázion a családunk számára az otthon volt, a fűszálaktól a templomtoronyig jól ismert, kedves, belakott és átimádkozott tér. A pappá szentelésem helye is. Elmondhatatlanul sok és drága emlék helyszíne. Amikor édesapám 75 évesen nyugdíjba vonult a búcsúmiséjén érett meg bennem egy megrendítő felismerés. Nem a mienk és így az enyém is volt mindez, ahogy mindaddig gondoltam, hanem bennünket ért az a megtiszteltetés, hogy az egyházközség, az Anyaszentegyház és végső soron a mennyei Atya házának vendégei, Krisztus titokzatos testének makói tagjai, és a Szentlélek templomának élő kövei lehettünk.

Az evangélium örömének valódi tágassága azonban éppen az, hogy a jeruzsálemi szentélyt megtisztító, megtestesült Szó a szolgaság házából mindnyájunkat az Atya házába invitál, lehetővé teszi, hogy feltámadott testének tagjaivá legyünk és a Szentlélek templomának élő oszlopaivá válhassunk.