Keresés

Vatican News
Csíra Csíra 

Ha… Janka Ferenc atya elmélkedése Nagyböjt 5. vasárnapjára

Ha Istenre figyelve, kreatív hűséggel böjtölsz, ha imádkozol, ha keresed és megtalálod a jótékony szolgálat kisebb-nagyobb formáit, akkor ugyan ismét és ismét tapasztalni fogod a búzaszem parabolájával érzékeltetett kezdeti szorongást és félelmet, de az átalakulást és a termékenységet is.
Hallgassák meg Janka Ferenc atya elmélkedését!

„Ha a földbe hullott gabonaszem meg nem hal, egymaga marad, de ha meghal, sok termést hoz.” Jézus most a gabonaszem csodálatos metaforájával hív bennünket isten-emberi létének húsvéti titkába.

Mi jut eszébe a mai embernek a gabonaszemről? A modern tudomány és az iskolai oktatás sokkal több ismeretet kínál nemcsak a növények, de az állatok és az ember biológiájáról is. Ugyanakkor tényleg többet tudunk ezáltal az élet eredetéről, értelméről és céljáról is?

Kisiskolás lehettem, amikor környezetismeret órán azt a feladatot kaptuk, hogy egy nedves vattára helyezett babszemet tegyünk napfényes helyre és figyeljük meg, mi történik. Emlékszem, hogy milyen gondosan keresgéltem anyukám babzsákjában, hogy jó magot válasszak, és milyen türelmetlenül vártam, hogy történjen már végre valami. Ámulva figyeltem az élet kibontakozását, a gyökér megeredését és a növény szárba szökkenését.

A filozófus Arisztotelész bölcselete erre azt mondja, hogy mindez a növény ’entelekheiája’. A görög szóösszetétel elemei a ’telosz’ a cél, az ’ekhein’ a birtokolni és az ’en’ a -ban, -ben. Az entelekheia az önmozgás elve. Lélek, ami magában birtokolja a célját, öncélú.  Az én növényem sem szorult sem oktatásra sem biztatásra, hogy nőjön. Nőtt magától. Máig magam előtt látom a makói parókia folyosói ablakpárkányán a babszemből fakadó életet és csodálom az Isten teremtette természet törvényének rendjét és erejét.

Az egészben persze nem az a legérdekesebb, hogy miként következnek egymás után az életszakaszok, hanem hogy miért.  A miért, ami magába foglalja a mi okból, a milyen alapon és a mi végett kérdését is. Az az érzésem, hogy a hogyanra vonatkozó egyre több részletismeret elfeledteti a gyermekekkel és a felnőttekkel is a miért kérdésének tágasságát és fontosságát.

Mint ahogy ez a materialista világnézet esetében is történt. Marx barátja és elvtársa Engels – Hegel szellemfilozófiáját feje tetejére állítva dolgozta ki a dialektikus materializmus elméletét. Engels, a plágium gyanúját kerülendő, a jézusi gabonaszem példája helyett, az árpaszem hasonlatát hozza. Az anyag fejlődésének három lépése szerinte: a mennyiség átcsapása minőségbe, az ellentétek egymásba való átcsapása, majd a tagadás tagadásának a törvénye. Az árpaszem esetében a bonyolult dialektika működni is látszik. De vajon az emberi szabadság világában is ilyen vegetatív természetességgel működnek-e a dolgok?

-          A mennyiség-minőség párral kapcsolatban felmerül, hogy a rengeteg ostobaság terem-e előbb utóbb bölcsességet? A sok giccsből születik-e magától művészi szép?

-          Az ellentétek egymásba való átcsapását vizsgálva megkérdezhetjük, hogy a gazemberség átcsap-e valamikor, csak úgy, az erénybe? Nagy bűnök sokasága átfordul-e magától a megbocsátásba? A sok hűtlenség és szeretetlenség átvált-e ellentétébe a hűségbe és a szeretetbe?

-          A tagadás tagadása kapcsán pedig jogosan kérdezzük, hogy elég-e halottaink halálának puszta tagadása szeretteink feltámasztásához?

Ha a búzaszem nem hull a földbe. A ’ha’ nem véletlenül áll a mondat elején. Az Isten teremtette világ vegetatív automatizmusai az emberi szabadság szférájában már nem önműködőek. Az árpa és a búza, – ha a feltételek adottak – bő termést hozhat. De az emberi szabadság negatív és pozitív értelemben is képes dacolni a vegetatív dialektika törvényeivel.

Ezért Jézus mondatának legfontosabb mozzanata nem a bő termés, még csak nem is a halált vállaló önfeláldozás, hanem a ’ha’ szabadságot kifejező feltételessége. Ebben a legkevésbé feltűnő szócskában tárul fel számunkra Isten szabadsága és irántunk minden kockázatot vállaló szeretete. A Szeretet adott nekünk is szabadságot. Miért? Mert tudta, hogy szeretni csak szabadon lehet. Mert a Szeretet több, mint vegetatív dialektika, sokkal több mint ösztönös késztetés. A szeretet az embert Istennel és az emberekkel egyesítő személyes kapcsolat temploma és iskolája. Húsvéti készületeink ebbe az egyre bensőségesebbé váló szeretet gyakorlóterébe és szentélyébe invitálnak bennünket.

Ha Istenre figyelve, kreatív hűséggel böjtölsz, ha imádkozol, ha keresed és megtalálod a jótékony szolgálat kisebb-nagyobb formáit, akkor ugyan ismét és ismét tapasztalni fogod a búzaszem parabolájával érzékeltetett kezdeti szorongást és félelmet, de az átalakulást és a termékenységet is. Ha nem böjtölsz, ha nem imádkozol és ha nem szeretsz, akkor nincs katarzis, csak az élvezeteket kolduló magány másnapossága és az örömteli sokasodásra képtelen egyedüllét frusztrációja.

A szabadsággal bensőleg összefüggő isteni és emberi szeretet csodája, amit a dialektikus materializmus vegetatív automatizmust sugalló teóriája szem elől tévesztett, Krisztus húsvétjában valósul meg. A ’ha’ feltételes módjával együtt járó bizonytalansága a feltámadottal való találkozásban a kijelentő mód megvalósultságára és evidenciájára változik. Krisztus, Isten drága Igéje, felbecsülhetetlenül értékes búzaszeme immár valóban a földbe hullott. Szabad szeretetéből, „értünk emberekért, és a mi üdvösségünkért” vállalt szenvedése és életadó halála bőséges termést hozott. Sőt, a mi életünkben is bőséges terméssel kecsegtet.  Ha…

18 március 2021, 11:36