Próbatétel: Janka Ferenc atya elmélkedése Nagyböjt első vasárnapjára

A mai evangélium kulcs-szava a görög πειράζω (peiradzó), aminek két fő jelentése van. Az első a ’próbára tesz’, a második pedig a ’(meg)kísért’. Amikor a kísértés szót halljuk ösztönösen valláserkölcsi kontextusba helyezkedünk és az emberi élet nagy kísértései jutnak eszünkbe. Ezeket szokás életszakaszokhoz is kötni: a fiatal korhoz a szexualitás, az életközéphez a pénz és a vagyon, az idős korhoz pedig a hatalom kísértését. Márk evangélista Mátétól és Lukácstól eltérően azonban nem részletezi Jézus kísértéseit. Ezért könnyebb is vele kapcsolatban a peiradzó szó másik értelmét, a próbatételt megfontolni.

Hiszen az emberi lélek mélyéből felfakadó mesék világa is tele van próbatételekkel. A szegény legénynek, a legkisebb királyfinak, az árva leánykának próbák során kell igazolniuk rátermettségüket, mai szóval kompetenciájukat. A próbatétel a kísértéssel ellentétben nem eleve negatív. A benne való helytállás sikerélmény és legalábbis a mesékben a jutalom sohasem marad el.

Milyen is lenne az élet próbatételek nélkül? A néhai Munk Péter milliárdos üzletember egy, az életét bemutató műsorban azt mondta, hogy a vagyona nagy részét nem a gyermekeire, hanem alapítványokra hagyja. Meglepő döntését körültekintő bölcsességgel indokolta. „A legjobb iskolákba járattam őket és megmutattam nekik, hogy jó dolog gazdagnak lenni. De az a tapasztalatom, hogy aki nem küzd meg a saját vagyonáért, azt fokozottan fenyegeti élete értelmetlenségének és ürességének érzése, annak minden drámai következményével együtt.”

A kihívások életünk velejárói. Az emberi lét első próbatételéről a Teremtés könyve tanít bennünket. Ennek irodalmi műfaja történeti etiológia. Az etiológia olyan okfejtő elbeszélés, ami a jelen helyzetet nem fogalmakkal és tanokkal világítja meg, hanem egy elbeszéléssel. Nem egyedi esetben, hanem az első esetben mutatja be az általánost. Azt beszéli el, „ami soha nem volt és mindig van”, „amit mindenki tud és mégsem tud”. Olyan lényeglátást közvetít, ami az életben való helytállást segíti. Hősei és antihősei nem történeti alakok, mégis mélységesen történelmiek, hiszen mindenkinek része van bennük.[1]  

Ádám és Éva próbatételének lényege a jó és a rossz tudása, illetve meghatározása körül forog. Amikor a kísértő azt mondja, hogy „tudni fogjátok a jót és a rosszat”, akkor a héber ’jadah’ igét használja, aminek jelentése lehet „tudni”, de „meghatározni” is. Az ember az ősi próbatételt azért bukta el, mert az Istenbe helyezett bizalom helyett a jó és a rossz meghatározását a maga kezébe vette. Ezzel önmagát űzte ki az Istenre hagyatkozó bizalom édenkertjéből, és indította el a testvérgyilkossággal, özönvízzel és bábeli nyelvzavarral kiteljesedő bűn áradatát.

Az Ószövetség másik jelentős próbája Jób sorsában tárul fel. Benne általában az ártatlanul szenvedő igaz embert látjuk. Történetének mélyén azonban egy még mélyebb dráma bontakozik ki. A Sátán - aki itt ellenségként is Isten szolgálatában áll -  valójában Istennel mérkőzik. A próba lényege, hogy szereti-e valaki az Istent ingyen is, érdek nélkül is? Ezért engedi meg Isten, hogy igaz szolgája Jób előbb elveszítse a vagyonát és a családját, majd a testi egészségét is. Érdek nélkül, ingyen is, sőt az ártatlanul ért szenvedések ellenére is szeretsz-e engem? A sorsát nem értő, de hűséges Jób nem bukik el, és helytállása után még nagyobb áldásban részesül, mint próbatétele előtt.

Jób könyvében az ember ingyenes szeretetét könyörtelen próbára tévő sátáni játszma kapcsán Szabó Lőrinc Semmiért egészen című verse juthat eszünkbe.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:

még nem szeretsz.

Míg cserébe a magadénak

szeretnél, teher is lehetsz.

Alku, ha szent is, alku: nékem

más kell már: Semmiért Egészen!

Két önzés titkos párbaja

minden egyéb;

én többet kérek: azt, hogy a

sorsomnak alkatrésze légy.

Mutasd meg a teljes alázat

és áldozat

örömét, és hogy a világnak

kedvemért ellentéte vagy.

Krisztus életének kísértéseket magába foglaló, de azokon messze túlmutató próbatétele, ami itt a pusztában kezdődik, ellentét, fokozás és teljes fordulat.

Ellentét, mert az első Ádám bizalmatlanságával és önistenítésével szemben a második Ádám Atyjába vetett bizalma sohasem rendül meg és alázatos engedelmessége mindhalálig tart.

Fokozás, mert a szeretett és érdek nélkül is szeretni képes Fiú, teljesen kifosztva és ártatlanul szenvedve a kereszten még akkor is Atyja kezébe ajánlja lelkét, amikor Jóbtól eltérően neki még a puszta életét sem kímélik meg.

A teljes fordulat pedig Szabó Lőrinc költeményének szerelemmel kecsegtető zsarnokságával ellentétben tárul fel. Krisztus, a Vőlegény ugyanis nem a másiktól várja el a teljes önátadás, alázat és áldozat örömét, hanem - minden elképzelésünket és várakozásunkat felülmúló módon - Ő maga ajándékozza nekünk önmagát, hogy a mi örömünk teljes legyen, hogy életünk lehessen és bőségben legyen.

[1] Vö.: Schneider Th. (szerk.):  A dogmatika kézikönyve I. 138-139.