Keresés

Imádkozó hívő a cataniai Szent Ágota-székesegyház előtt Imádkozó hívő a cataniai Szent Ágota-székesegyház előtt 

Catania: Patrónánk, Szent Ágota segítsen kitartani a mostani nehézségekben

Zárt ajtók mögött tartották meg pénteken Cataniában a város védőszentjének ünnepét. Délelőtt tíz órakor Salvatore Gristina érsek mutatott be szentmisét a székesegyházban, amelyet a hívek az érsekség Facebook és YouTube csatornáin követtek élőben. Szent Ágotához hasonlóan bízzuk az Úrra magunkat – buzdított a cataniai főpásztor.

Gedő Ágnes / Tiziana Campisi – Vatikán

Szent Ágota tisztelete töretlen legyen bennünk, és kövessük példáját. A mostani járvány idején gyermeki bizalommal hagyatkozzunk Istenre. Őt hirdessük magunk körül munkahelyünkön, környezetünkben. A nehézségekben, sőt az üldöztetésben se szakadjunk el Krisztustól. Szent Ágota ebben fényes és bátorító példaképünk, akit követnünk kell, és aki minden idők fiatal vértanúi számára jelent ösztönzést – mondta el többek között homíliájában Gristina érsek.

Segítsünk a fiataloknak

Szent Ágota az Úrra bízta magát, aki befogadta őt, és rábízta Catania városát és egyházát, a családokat és minden tisztelőjét, akik bizalommal fohászkodnak hozzá. Nekünk is így kell élnünk – buzdított a szicíliai főpásztor: egyre jobban rá kell hagyatkoznunk az Úrra, hogy megkapjuk tőle a feladatot és mindenkihez közel legyünk, különösen a nehéz helyzetben lévőkhöz. Azokhoz, akik egészségi problémáik vannak, nincs munkahelyük, emberi kapcsolataikban sérültek. A fiatal Ágota arra szólít minket, hogy álljunk fiatal kortársai mellé, akik ma számos nehézséggel küzdenek átfogó fejlődésükben, főként a pandémia alatt.

Nehéz próbatételünkben példa Szent Ágota

Az idei ünnepségek a hagyománynak megfelelően január 24-én kezdődtek Cataniában, alkalmazkodva a járványügyi helyzethez. Bár most ünnepeket most a szokásos külsődleges megnyilvánulások nélkül kellett megtartani, az egész egyházi közösség számára alkalmat nyújtott arra, hogy közelebbről megismerje a fiatal vértanú szűz bátor tanúságtételét. Továbbra is Szent Ágotához fohászkodunk, hogy legyen útitársunk ebben a nehéz próbatételben, amelyet az élet elénk állít. Idén máshogy ünnepeljük védőszentünk liturgikus emléknapját, mint ahogy eddig megszoktuk. Rá bízzuk most még egyszer a betegeket, az egészségügyi dolgozókat, az önkénteseket és a közjó felelőseit – mondta még a február 5-i szentmisén a cataniai érsek.

Szenvedéstörténete a legendák homályába vész

Ágota a szicíliai Cataniában született előkelő szülők gyermekeként. A fiatal, Krisztus szeretetére vágyó leány túlságosan hamar a kéjvágyó helytartó, Quintianus mesterkedéseinek célpontjává lett. Decius császár keresztényellenes rendeletét a maga céljaira fölhasználva Quintianus letartóztatta a szépséges Ágotát, és az egyik hírhedt örömtanyára vitette. Az ilyesmi az ókorban nem ment ritkaságszámba. Ott az intézmény tapasztalt vezetőnőjének kellett volna a leány átneveléséről gondoskodnia, ez azonban nem sikerült a lány ellenállása miatt. Ezért a helytartó maga lépett akcióba. Ágotát bíróság elé állították, kihallgatták, megkínozták és börtönbe vetették. Amikor a földühödött bíró semmire sem ment, szinte halálra verette, majd levágatta a leány mellét, aki mindezek után a börtönben olyan megerősítésben részesült, amilyen még a legendákban is ritkán fordul elő: a gaztett utáni éjszakán megjelent előtte Szent Péter és meggyógyította. A nyilvánvaló csodát semmibe véve Quintianus továbbfolytatta a gyalázatos eljárást. Végül is Ágota az újabb bántalmazások következtében meghalt a börtönben. A legendás szenvedéstörténetnek ez a lényegi tartalma.

Tisztelete századok óta töretlen

Ágota tiszteletét az indította el, hogy szülővárosa, Catania a szent vértanúságának első évfordulóján csodásan megmenekült az Etna kitörésétől. A lakók a vértanú sírjáról elhozott lepellel Ágota segítségét kérve vonultak a megsemmisítő lávafolyam elé, és az február 5-én minden várakozás ellenére megállt, és a tűzhányó elcsendesedett. Catania népe töretlenül őrizte szent leánya emlékezetét és állandóan segítségül hívták, s hívják ma is a tűzhányó veszedelme ellen.

A Szent Ágota-ünnep Cataniában

Ugyanakkor Szent Ágota híre és tisztelete gyorsan elterjedt Szicílián kívül is az egész Egyházban. A római misekánon megemlékezik róla, s ugyanazt teszi a karthagói kalendárium és minden régi vértanújegyzék is. Rómában Symmachus pápa egy régi templomot szentelt Ágotának a Via Aurelián, Nagy Szent Gergely pedig az egykori ariánus templomot szentelte a tiszteletére. Ereklyéinek fölemelésén és elosztásán kívül tiszteletének elterjedését szolgálta a 10. század óta saját ünnepi officiuma is.

Tűzvész és földrengés ellen hívják oltalmul – a lávafolyam megállítása miatt. Hasonló okból Ágota az ércöntők, harangöntők, a kohászok és a bányászok védőszentje is. A középkorban a tizennégy segítőszent között találjuk. A mell- és méhrákban szenvedő asszonyok is hozzá fordulhatnak. Magyarországon a középkor óta virágzott tisztelete, tűzvész ellen hívták segítségül: kis papírlapra felírták a sírföliratát, ezt emléknapján megáldották a templomban, majd a házak kapujára szögezték.

09 február 2021, 18:42