Keresés

Epifánia Epifánia 

Úrjelenés - Epifánia: Janka Ferenc atya elmélkedése Vízkeresztre

A feltámadás evidenciája felől visszatekintő Egyház a Jézus keresztsége alkalmával látott, hallott és tapasztalt események sorába egyszerre sűríti bele és bontja ki Krisztus életének és személyének evangéliumát valamint a Szentháromság titkát. Ez epifánia ünnepének fókusza: mert itt maga Isten, aki Atya mondja meg, hogy kicsoda Jézus és hogy általa és benne milyennek látja és mire hívja az embert.
Hallgassák meg Janka Ferenc atya elmélkedését!

Epifánia vagyis Úrjelenés ünnepe (Epiphania Domini, azaz az Úr megjelenése)  a húsvét mellett az egyik legősibb keresztény ünnep. A nyugati liturgikus-teológiai fejlődés krisztológiai érdeklődése három mozzanatot ünnepel: a napkeleti bölcsek hódoló imádatát, Jézus megkeresztelkedését és a kánai menyegző első csodajelét. A kelet teológikus-liturgiája Jézus keresztsége kapcsán a Szentháromság kinyilatkoztatására koncentrál, amit a nagy vízszentelés szertartásának mély szimbolikájával is hangsúlyoz. A krisztológiai és a szentháromságos megközelítés persze ugyanannak a misztériumnak egymással szorosan összefüggő és egymást kölcsönösen gazdagító perspektívái.

Jézus megkeresztelkedése, amelyet Márk két mondatban ír le kimeríthetetlen gazdagságot hordoz. Különösen azért, mert itt maga Isten mutatja be „Az Embert”. Megtestesült Szavához, az ember Jézushoz szól, beszél a Keresztelőhöz és a tanítványokhoz, megszólítja az egyetemes Egyházat, de személy szerint bennünket is és minden embert.

„És mindjárt, amint feljött a vízből, látta, hogy felszakadnak az egek, és a Lélek, mint egy galamb, leszáll rá. Az égből pedig hang hallatszott: «Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm!»”

Az ószövetségi epifániák meghatározó mozzanata Jahve bemutatkozása. Ezek közül is kiemelkedik az égő, de el nem égő csipkebokorból Mózes kérdésére adott kinyilatkoztatás: אֶהְיֶה אֲשֶׁר אֶהְיֶה (ehjeh aser ehjeh)én vagyok, aki van”. Tudjuk, hogy ez nem „a legfőbb létező” statikus metafizikai definíciója amint ezt a Septuaginta (LXX) görög fordítása - az ἐγώ εἰμι ὁ ὤν (ego eimi ho ón) - nyomán néhányan tévesen gondolták. A létfogalommal bravúrosan játszó, és a kifejezhetőség határain túlmutató dinamikus héber formula egy az üdvtörténetben kibomló ígéret: „én vagyok, aki veled vagyok, aki érted vagyok itt”. Én vagyok, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Én vagyok, aki képes és kész vagyok téged a mások és magad bűnei által létrehozott megkötöttségekből, rabságokból és függőségekből kiszabadítani. Én vagyok az, aki Atyáid szabadító Isteneként veled voltam, veled vagyok és mindörökre veled leszek.

A feltámadás evidenciája felől visszatekintő Egyház a Jézus keresztsége alkalmával látott, hallott és tapasztalt események sorába egyszerre sűríti bele és bontja ki Krisztus életének és személyének evangéliumát valamint a Szentháromság titkát. Ez epifánia ünnepének fókusza: mert itt maga Isten, aki Atya mondja meg, hogy kicsoda Jézus és hogy általa és benne milyennek látja és mire hívja az embert.

Ki vagyok én? Ki vagyok én neked? Hangzik az örök emberi kérdés.

Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz, - fogalmaz József Attila.

Villon a középkor sokat tapasztalt, egyszerre vaskosan és trágáran érzéki ugyanakkor ihletetten és töredelmesen jámbor költője még radikálisabban fogalmaz:

Mindent tudok hát, drága herceg, /tudom, mi sápadt, s mi ragyog,/

 tudom, hogy a férgek megesznek,/ csak azt nem tudom, ki vagyok.            

(Apró képek balladája)

Amikor Jézus megkérdezi tanítványait, hogy „ti kinek tartotok engem”, akkor ezt nem azért teszi, mintha a saját identitásának megvilágítását vagy megerősítését várná tőlük. Kérdése azért hangzik el, mert tudja, hogy az ő sorsuk - és ezzel összefonódva a mi sorsunk is -  azon múlik, hogy mit gondolunk róla és ezáltal mit gondolunk önmagunkról és egymásról. A „ti kinek tartotok engem” kérdése bensőleg függ össze a „te kinek tartod magadat” és „kinek tartod a másik embert” talánnyal.

Az Atya, aki mennyekben van ma felszakítja az egeket, szelíd galambként leküldi a teremtő és életadó Szentlelket már nem a vizek fölé lebegni, hanem a vízből feljövő emberré lett Szóra, és maga mutatja be Őt: „Te vagy az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm”.

Hangja nekünk is szól, nekünk is evangélium, örömhír, meghívás és ígéret. Ha befogadod Isten Szavát, akkor Szentlelke téged is ujjá teremt, akkor te is egyre inkább Isten szeretett gyermekévé lehetsz, akiben Ő jó kedvét leli. Akkor egész lényeddel és nem csak az ajkaiddal szólíthatod őt „Mi Atyánknak”. Akkor a Lélekben a krisztusi evangélium hordozója lehetsz, amely minden emberben annak a testvérnek a titkát látja és szolgálja, akiben a mi mennyei Atyánk gyönyörködhet.

 

07 január 2021, 13:18