Keresés

A jezsuita kúria közössége kér "Igazságot Stamy atyának!" A jezsuita kúria közössége kér "Igazságot Stamy atyának!"  

Újabb kezdeményezések az idős indiai Swamy atya kiszabadítására: 100 napja börtönben

Vasárnap múlt 100 napja, hogy „terrorizmus és lázadás keltése” vádjával, eljárás nélkül börtönben tartják a 83 éves beteg Stan Swamy jezsuita atyát, aki a kelet-indiai Dzsarkhand szövetségi állam őslakosainak emberi jogaiért küzdött évek óta.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán      

Múlt év október 8-án tartóztatta le Swamy atyát az indiai Nemzeti Nyomozó Hatóság, mely éppen a terrorizmus-elhárítással foglalkozik. Az eltelt száz nap azonban nem volt elegendő arra, hogy elkezdjék az ellene indított eljárást, noha immár világszerte egyre szélesebb körűek a kiszabadításáért tett kezdeményezések. Swamy atya súlyos Parkinson-kórban szenved és félő, hogy Mumbai túlzsúfolt Taloja börtönében ő is megkapja a Covid-fertőzést. Január 15-én pénteken Dzsarkhand szövetségi állam Dumka városában keresztény felekezetek hívei és polgárjogi aktivisták békés tüntetést tartottak Swamy atya kiszabadításáért. Kezükben égő gyertyával és transzparensekkel vonultak, melyek egyike ezt hirdette: „Swamy atya mindig a szegény törzsi kisebbség ügyét képviselte, minden katolikus számára példás módon”.                                      

Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztos Hivatala is vizsgálódik az ügyben 

A jezsuita rend római kúriáján a Jézus Társasága Társadalmi Igazságosságért felelős titkárságának a nyilatkozata mélységes aggodalmának adott hangot már október 9-én Swamy atya letartóztatásának a hírére. Most a jezsuiták dél-ázsiai konferenciája emelte fel szavát az indiai atyáért. Köztük az ugyancsak az emberi jogokért küzdő Cedrik Prakash atya rövid Twitter-felhívása így hangzik: „Álljunk Stan Swamy mellé, kérjünk Stan szabadon bocsátását”.       

Swamy atya esete felkeltette az ENSZ Emberi Jogi Főbiztos Hivatala figyelmét is, és Mary Lawlor tisztviselő személyében felvette a kapcsolatot az indiai szakértőkkel, hogy tisztázzák a törvénytelen letartóztatás körülményeit.

Indiai püspökök: a katolikusok tiszteletben tartják az ország törvényeit  

Az indiai katolikus püspöki konferencia nyilatkozata „érthetetlennek” minősítette a letartóztatást, miközben leszögezte, hogy Swamy atya évek óta „az adivasi bennszülöttek jogait védelmezte a kormány jogtalan lépéseivel szemben”. A püspökök emlékeztetnek arra, hogy Indiában a katolikus hívek életét és elkötelezettségét „mindig tisztelet övezte és olyan közösségnek tekintik, melynek tagjai tiszteletben tartják a törvényeket” és az „anyaország szolgálatában állnak”. „Tevékenyen hozzájárultak a nemzet építéséhez, az ország előrehaladásához és együttműködtek a kormánnyal a közjó érdekében minden indiai állampolgár felé”. Az indiai katolikus szerzetesrendek konferenciája is kiállt a bebörtönzött atya szabadon bocsátásáért, míg az Ázsiai Püspöki Konferenciák Szövetsége (Fabc) így nyilatkozott: „Stamy atya letartóztatása és kegyetlen bebörtönzése arra az eljárásra emlékeztet bennünket, melyet Mahatma Gandhi szenvedett el, amikor saját népe jogaiért küzdött”. A különféle egyházi megnyilatkozásokhoz sok vezető indiai politikus is kapcsolódott.

18 január 2021, 17:42