Keresés

Szíriai ortodox hívő Szíriai ortodox hívő 

Keresztény egységhét: bibliai mobil alkalmazás arab nyelven is

Most először az arab nyelvű hívek is bekapcsolódhatnak az imádságokba és a bibliai elmélkedésekbe az ökumenikus imahéten. Az Egyházak Világtanácsa által 2016-ban indított applikációt arabra is lefordították.

Gedő Ágnes / Lisa Zengarini – Vatikán

Az idei évben különösen hasznos az újítás, mivel a keresztény egységhét kezdeményezései nagyrészt virtuálisan zajlanak. A bibliai alkalmazást a YouVersion alkotta meg a Közel-Keleti Egyházak Tanácsának fordításával. Mivel a járvány miatt föl kellett függeszteni a nyilvános szertartásokat az ökumenikus imahéten, vagyis január 18-25-e között, most ez nagy lehetőség a térség keresztényeinek az online részvételre, otthonról, számítógép vagy okostelefon segítségével – nyilatkozta a Közel-Keleti Egyházak Tanácsának kommunikációs igazgatója.

Több, mint ezer nyelven szól az ima

Az arab nyelvű anyag az eddig meglévő 1372 nyelvet gazdagítja, ami a Biblia 2026 változatát juttatja el a felhasználókhoz. Ehhez egy applikációt hoztak létre, amit több, mint 450 millió készülékre telepítettek szerte a világon. Így a felhasználók olvashatják a Bibliát és meg is oszthatják ismerőseikkel a kedvenc szakaszaikat a közösségi oldalakon keresztül. Fontos, hogy mindenki a saját nyelvén, a szíve nyelvén imádkozhasson – mondta el a sajtóigazgató. A bibliai elmélkedések és az imádságok az ökumenikus imahéten elérhetők a YouVersion bibliai applikációval többek között magyarul is.

20 január 2021, 15:35