Keresés

Vatican News
Péter és András meghívása a ravennai Sant'Apollinare Bazilika mozaikján Péter és András meghívása a ravennai Sant'Apollinare Bazilika mozaikján 

Azonnal: Janka Ferenc atya elmélkedése az évközi 3. vasárnapra

Európa fokozódó istenfelejtésének mai, szomorú helyzete éles ellentétben áll az apostolok készségének „azonnali” reakciójával. Ez akkor hírül adta, hogy valóban „betelt az idő”, egy új korszak kezdődött. Jézusban közel jött az Isten országa. Meghívása ellenállhatatlan erővel azonnali követésre vonzotta a meghívottakat.
Hallgassák meg Janka Ferenc atya elmélkedését!

Azonnal”. Ez a látszólag jelentéktelen időhatározó kíséri az első apostolok reakcióját Jézus meghívására. Péter és András azonnal otthagyták hálóikat. Jakab és János is rögtön otthagyták apjukat Zebedeust, a napszámosokkal és követték őt.

Az „azonnal, mindjárt, rögtön” jelentésű görög  εὐθὺς jelentősége az ószövetségi meghívástörténetek tükrében kezd kirajzolódni. Jónás próféta Isten első szavára, mely Ninivébe küldte, inkább a távoli Tarsisba menekül. Elizeus is előbb búcsúcsókot akar adni apjának és anyjának, csak azután kész követni Illést, aki azt mondta neki: „Menj csak, de térj vissza!” (Vö.: 1Kir 19,20).

Ki ne ismerné azonban a hétköznapi halogatás kísértését és természetét. Petőfi verse már iskolás korunktól felejthetetlenül emlékeztet erre:

Roskadófélben van a ház,

Hámlik le a vakolat,
S a szél egy darab födéllel

Már tudj’ isten hol szalad;
Javítsuk ki, mert maholnap

Pallásról néz be az ég...
Közbevágott Pató Pál úr:

„Ej, ráérünk arra még!”

A halogatás aztán előbb-utóbb felejtéshez vezet. A napi rutin ügyes bajos dolgai gyakran felülírják az ember ifjúkori álmait, nemes ambícióit, nagyratörő terveit. Az elszürkítő megszokás lehervaszthatja a választott hivatás iránti lelkesedést. A lankadó figyelemből eredő felejtés pedig a legszebb emberi viszonyokat is fenyegeti: a barátságot, a családi, rokoni együvé tartozást, de a szerelmet, sőt az Istennel való kapcsolatot is.

Ady látomásszerű emléke „A Sion-hegy alatt” könnyes meghatottsággal idézi fel gyermekkora simogató, forró, isten-szagú hitét. Az emlékezés életadó, életalakító találkozás lehetőségének közelébe hozza. De az újbóli kapcsolatfelvételhez, az imában létrejövő extatikus találkozáshoz, a személy titkának közelebbi ismeretére, a névre való emlékezésre lenne szükség...  

 

Ráncos, vén kezét megcsókoltam

S jajgatva törtem az eszem:
»Hogy hívnak téged, szép, öreg Úr,

Kihez mondottam sok imát?
Jaj, jaj, jaj, nem emlékezem.«

 

»Csak nagyszerű nevedet tudnám.«

Ő várt, várt s aztán fölszaladt.
Minden lépése zsoltár-ütem:

Halotti zsoltár. S én ülök
Sírván a Sion-hegy alatt.

A költő egyéni intuíciója mára a posztkeresztény Európa kóros feledékenységű tömegeinek vallomása is lehetne, azzal a súlyosbító körülménnyel, hogy Istennel, a keresztény erkölccsel és kultúrával kapcsolatban sokan már azt is elfelejteni látszanak, hogy mire nem emlékeznek.

Európa fokozódó istenfelejtésének mai, szomorú helyzete éles ellentétben áll az apostolok készségének „azonnali” reakciójával. Ez akkor hírül adta, hogy valóban „betelt az idő”, egy új korszak kezdődött. Jézusban közel jött az Isten országa. Meghívása ellenállhatatlan erővel azonnali követésre vonzotta a meghívottakat.

Mielőtt azonban az apostoli kor ideális viszonyai és korunk látszólagos kilátástalansága közötti elkeserítő ellentét miatt teljesen kétségbe esnénk, figyeljünk a görög εὐθὺς szó egy másik kontextusban való felbukkanására, ami új távlatot teremt.

Péter háromszori tagadása után olvassuk Márk evangéliumában: „Erre mindjárt megszólalt a kakas, másodszor. Péternek pedig eszébe jutott Jézus szava, amit mondott neki: »Mielőtt a kakas kétszer szól, háromszor tagadsz meg engem.« És sírni kezdett.” (Mk 14,72).

Péter apostol nem azért lett az egyház szikla alapja, mert hibátlan volt. Lelkesedése, reakcióinak közvetlensége és intenzitása, az azonnali követés és a háromszoros tagadása utáni azonnali bűnbánat érlelték meg a szeretetét. Azt a háromszor megvallott, immár nem saját magára, hanem Krisztusra alapozó szeretetet, amely a vértanúságig állhatatossá tette és ami által a széthulló Római Birodalomban a kereszténység kovászává vált. Péter buzgóságának, könnyeinek és szeretetének Krisztus központú erőtere nemcsak számunkra, hanem minden kor, minden embere számára vonzó valóság, irányt mutató reménység marad.

Isten meghívó és irgalmas Igéje, melyet ezen a vasárnapon ünneplünk most is, nekünk is szól. Péterhez hasonlóan mondjunk mi is halogatás és késedelem nélkül igent Krisztus személy szerint nekünk szóló meghívására, és jellemezze gyarlóságainkat meg bűneinket követő bűnbánatunkat is ugyanez a jelentéktelennek tűnő, ám mégis döntően fontos időhatározó: „azonnal”.

21 január 2021, 16:28