Keresés

Csillagénekesek Csillagénekesek  

Hollandiában betiltották a karácsonyi énekesek hagyományát a járvány miatt

Hollandiában is sajátos lesz az idei Karácsony az országban terjedő COVID-19 járvány második hulláma miatt. A 17 millió lakos közül 8000-en, a népesség 0,05%-a hunyt el a vírus miatt. 470 ezren, azaz a lakosság 2,76%-a fertőzött meg.

Roberta Barbi / Somogyi Viktória – Vatikán

A hagyományos karácsonyi tevékenységek között a biztonsági előírások miatt betiltották a holland helyi egyházban jellemző „csillagénekesek”, vagyis karácsonyi énekesek hagyományos programját. A kezdeményezést a Missio jótékonysági szervezet mozdítja elő minden évben. A hírt a holland püspöki konferencia honlapján tették közzé.

Libériai fiatalokat támogattak volna az adományokból

A „csillagénekesek” hagyománya az egyik legnagyobb szolidaritási akció az országban. Vízkereszt ünnepén a gyermekek napkeleti bölcseknek öltözve házról házra járnak és hagyományos karácsonyi énekekkel hirdetik Jézus születését. Egyben jótékonysági célokra adományokat is gyűjtenek. Idén a tervek szerint libériai kortársaik megsegítésére indított projektek finanszírozására szolgált volna bevételük, hogy jobb jövőt biztosíthassanak az afrikai fiataloknak.

 

04 december 2020, 18:51