Keresés

Vatican News
A názáreti Szent Család A názáreti Szent Család 

A szent karácsony mindenkié: Janka Ferenc elmélkedése Szent Család vasárnapjára

Nem vagyunk tökéletesek, nem mindenkinek sikerül beteljesítenie a családalapítással kapcsolatos vágyait, esetleg szeretteink hiánya miatt szomorkodunk. Van, akit másra hívott meg az Isten: mégis, Szent Karácsony ugyanazt az örömet hozza el szívünkbe, ha mi megnyílunk a misztérium előtt.
Hallgassák meg Janka Ferenc atya elmélkedését!

Karácsony szent éjjelétől a Szent Család Vasárnapjáig az idén mindössze két nap telik el. Ez a rövid idő még szorosabbá fűzi az ünnepi események közötti bensőséges kapcsolatot.

Mielőtt azonban a karácsony öröméről elmélkednénk és a szent család és általában a családi élet idilli szépségére irányítanánk a figyelmünket, szeretnék egy személyes emléket megosztani.

Egy lelkigyakorlatos alkalommal a házasságról, annak szépségeiről és nehézségeiről beszéltem. Csak a szertartás után szólt a meghívó paptestvérem, hogy „Feri, nagyon szépeket mondtál, csak az volt a baj, hogy a jelenlévők több mint fele özvegy volt.”

Döbbentem gondoltam arra, hogy milyen fájdalmas érzés lehetett az özvegyeknek egy olyan elmélkedést hallgatni, ami egyáltalán nem volt tekintettel az ő életállapotukra.

Arra gondolok most, hogy karácsony környékén is milyen sok embertársunk lehet, akiknek mások valós vagy vélt örömének a fényében a saját helyzetük még szomorúbbnak, még kilátástalanabbnak látszik. Akik a költővel együtt elmondhatnák:

Szép a tavasz és szép a nyár is,/ de szebb az ősz s legszebb a tél,
annak, ki tűzhelyet, családot,/ már végképp másoknak remél.[1]

A megtestesülés és a szent család ünnepe azonban több és mélyebb, mint valamilyen romantikus családi idill, illatozó fenyőfa, adott és kapott ajándékok öröme, ünnepi ételek és italok fogyasztása.

Azért más, mert a szent család sem hétköznapi család. Az első karácsony sem az az ünnepi hangulat és érzés, ami manapság sokszor a megtestesülés titka helyére került. Itt a szüzesség és az anyaság, a jegyesség és gondviselő apaság, egy kisgyermek gyengesége és a mindenben hatalmas Isten ereje, a Teremtő gazdagsága és a teremtmény szegénysége találkozik. De pontosan ebből a misztikus találkozásból keletkezik az ünnep.

A megtestesülés és a szent család életének benső gazdagságából most egy titokra csodálkozzunk rá. Arra, hogy Mária, mivel Krisztus édesanyja, ezért szüzességében anya és anyaságában szűz.

Mária szűzi anyasága azt hozza tudomásunkra, hogy az Isten arathat ott is, ahova nem vetett és gyűjthet ott is, ahova nem ültetett. Ezért örvendezhetnek vele karácsonykor a szüzek, mindazok, akik a Mennyek Országáért vállalták a házasság nélküli életet. Papok, szerzetesnők és szerzetesek. Életük termékenysége nem a fizikai élet továbbadásában valósul meg, hanem Isten teszi azt termékennyé. Egy pannonhalmi diák így összegezte ezt bencés osztályfőnöke temetésén: „Miksa atyától többet kaptam, mint a saját apámtól! De nem azért, mintha az édesapám nem lett volna jó ember.” A tanítvány vallomása a lelki és szellemi atyaság és anyaság gazdag valóságát sejteti meg velünk.  

A spirituális kapcsolat és termékenység távlata adhat karácsonyi reményt azoknak is, akik nem élnek házasságban, bár szeretettek volna társat találni. Ez lehet a vigasza azoknak, akiknek nem születhettek saját gyermekeik, vagy már nem élnek. Ez jelenthet erőforrást az árváknak és az özvegyeknek is. A szűz fiút szült. Isten olyan ajándékot adott, ami nem emberi kapcsolatból vagy erőfeszítésből származik. Isten családjához tartozni annyit jelent, mint ezt a Fiút befogadni és szeretetét a világra hozni. Aki Isten családjában, vele és érte él, az egyedül élőként sem magányos, annak soha nem terméketlen az élete.

Mária szüzességében is anya, és anyaságában is szűz.

Mária titkának másik fele, anyaságának szűziessége, a teljes odaadottság és a mégsem birtokló, magának megtartani akaró szeretet erőterében tárul fel. Mária anyai szívében forgatja a hallottakat és látottakat, szűzi lelkében pedig rácsodálkozik, hogy a gyermek, aki az övé, mégsem csak az övé, hanem sokkal inkább Istené, hiszen Jézusnak mennyei Atyja dolgaiban kell lennie.

Micsoda példa és tanítás ez mindazoknak, akiknek saját gyermekeik vannak. A gyermek Isten áldása. A szülők vonásait hordozza, de szellemi lelkét nem a szüleitől örökli, hanem fogantatása pillanatában Istentől kapja. Az édesapák és édesanyák a teremtő munkatársai. De éppen ezért nem elég, ha csak biológiai anyák és apák maradnak. Hivatásuk az, hogy lelki atyává és anyává is váljanak. Mert gyermekeink a mieink, de még inkább Istenéi, akinek mindnyájan gyermekei vagyunk.

Az Ige megtestesülése és a szent család Mária szűzi anyaságában és anyai szüzességében felragyogó titka, arra hív bennünket, hogy Isten közénk jövő szeretete legyen életünk fókusza, családi tűzhelye. Hogy ennek fényében és melegében értsük egyre mélyebben és éljük egyre teljesebben, hogy az értünk születő Emmánuel, a velünk lévő Isten vigasza és öröme mindnyájunké. Ámen.

 

 

 

 

 

[1] József Attila: Íme hát megleltem hazámat

24 december 2020, 10:51