Keresés

Vatican News
Vérvörös Colosseum az üldözött keresztények emlékére Vérvörös Colosseum az üldözött keresztények emlékére  (AFP or licensors)

Novemberben vörös színnel emlékeznek meg az üldözött keresztényekről

Ausztráliában a Szükséget Szenvedő Egyház segélyszerv az egész novemberi hónapot a vallásüldözésnek kitett keresztényeknek szenteli, fölhívva a figyelmet szomorú helyzetükre. November 18-25-e között pedig világszerte megtartják a #RedWeek, vagyis #VörösHét – elnevezésű kezdeményezést, mely a bécsi Szent István-székesegyházban szentmisével kezdődik.

Gedő Ágnes / Isabella Piro – Vatikán

Vörös, mint az üldözöttek vére, vagy azoké, akik keresztény hitük miatt halnak meg. Ebbe a színbe öltözik novemberben Ausztrália. A Szükséget Szenvedő Egyház pápai jogú segélyszerv ausztrál szekciója úgy döntött, hogy idén harminc napon keresztül különböző kezdeményezéseket rendez a világszerte üldözött keresztények iránti szolidaritás jegyében. Az ún. “vörös november” fő területe az iskola lesz, de a plébániákat is igyekeznek bevonni. Az üldözött keresztények és a szegények szükségleteit szem előtt tartva egy templom alakú dobozt osztanak ki, melybe lelki és anyagi felajánlásokat várnak egész hónapban krisztushívő testvéreink javára.

Vörös szerda: a világ városainak templomait vörös színnel világítják meg

November 25-én a segélyszerv ausztrál hálózata csatlakozik a “vörös szerda” – elnevezésű nemzetközi kezdeményezéshez, melynek keretében vallási, civil és kulturális célú épületeket világítanak meg vörös színnel a világ számos városában. Valamennyi ausztrál székesegyházat és plébániát is arra hívnak, hogy vörös színbe öltözzön ezen a napon.

Bebörtönzött keresztények

A Szükséget Szenvedő Egyház világkampánya az üldözött keresztények támogatására egy héten át tart: november 18-25-e között. Az ún. #RedWeek-et 2015-ben szervezte meg először az alapítvány Rio de Janeiróban. Idén az emlékhét Ausztriában kezdődik, november 18-án a bécsi Stephansdom-ban celebrálják a nyitó szentmisét. A zárószertartás pedig Nagy-Britanniában lesz, ahol november 25-én bemutatják a “Szabadítsuk ki a rabokat” - címet viselő jelentést azokról a keresztényekről, akiket hitük miatt börtönöztek be. A Fülöp-szigeteken azoknak a papoknak és szerzeteseknek ajánlják a rendezvényt, akik az élvonalban küzdenek a Covid-19 járvány ellen, saját életük kockáztatása árán is.

17 november 2020, 17:36