Keresés

Felföldi László, kinevezett pécsi megyéspüspök Felföldi László, kinevezett pécsi megyéspüspök 

Interjú Felföldi László kinevezett pécsi püspökkel: „Itt szeretnék lenni; velük és értük”

November 18-i pápai kinevezését követően azonnal új egyházmegyéjébe sietett a főpásztor, hogy találkozzon munkatársaival. A Vatikáni Rádiónak adott interjúban első benyomásait osztja meg a hallgatókkal, reményeit és várakozásait új szolgálatával kapcsolatban.

Gedő Ágnes interjúja

Felföldi László a beszélgetés elején elárulta, hogy a Vatikáni Rádió hűséges hallgatója, mely meggyőződése szerint sok magyar katolikusnak üzenet, erő és segítség napról napra.

Hallgassák meg Felföldi László püspökkel készült beszélgetésünket!

Hogyan fogadta kinevezése hírét?

Az új főpásztor őszintén elmondta: Nagyon meglepődött, megilletődött, és elkezdett félni. Nem egyszerű, nem könnyű feladatra hívta meg a Jóisten, de az ő kegyelméből már kezd megbarátkozni a gondolattal.

A pécsiek már nagyon várták, hogy új főpásztor érkezzen az egyházmegyébe, ugyanis több mint egy év telt el azóta, hogy Udvardy György megyéspüspököt Ferenc pápa veszprémi érsekké nevezte ki. Most örülnek és hálásak, hogy imáik meghallgatásra leltek, hiszen rögtön kinevezése másnapján már Pécsre utazott az új főpásztor. Mik a benyomásai?

„Nagy szeretettel vártak és fogadtak Pécsett, természetesen először csak a belső munkatársakkal találkozhattam” – válaszolt a főpásztor, majd hozzátette: „Ők lesznek a kollégáim, együtt fogunk dolgozni, álmodni, tervezni a jövőt. Valóban nagyon fontosak ezek a találkozások.” Szép lassan meg kell szoknia az új helyen a járást, a levegőt. Bízik benne, hogy egyre több emberrel fog találkozni, egyre többen megismerik és elfogadják őt. Először a médián, majd pedig a személyes találkozásokon keresztül.

Magyarország egy másik pontjáról, szinte átellenes végéből, a Nyírségből hívták Pécsre Felföldi László püspököt, aki a Debrecen-nyíregyházi egyházmegyében általános helynökként is szolgált. Így alkalma nyílt rálátni egy püspökség vezetésére, kormányzására. Hogyan fogja ezeket a tapasztalatokat kamatoztatni új megbízatásában?

Huszonnégy éve dolgozik a püspöki hivatalban, tehát közvetlen munkatársként előbb Bosák Nándor, majd Palánki Ferenc püspökök mellett. Ezen túl pedig mindig plébániát is vezetett. Szerencsésnek tartja magát, amiért központi szolgálatban volt, de a hétköznapi plébánosi életet is élhette, mint az egyházmegye bármelyik más papja. Ennek köszönhetően nem szakadt el a valóságtól, az élettől. „Hiszem, hogy ezek az évek olyan tapasztalatot adtak, amik segíteni fognak a pécsi egyházmegyében, hogy jól tudjam végezni a munkámat. Azt is megtanultam a papi életem során, hogy teljesen más egy-egy város, terület” - mondta el a főpásztor, aki 21 évig szolgált Debrecenben. Nyíregyházán harmadik éve szolgál, de előtte hat évet káplánként töltött ott. A két város között mindössze 50 km a távolság, mégsem hasonlítanak egyáltalán mentalitásban, lelkületben, életvitelben egymáshoz. Ezek után nehéz elképzelni, milyen lehet Pécs: katolikus vagy civil életében? Sok idő kell majd a beilleszkedéshez, megismerve az embereket, a helyet, megérlelve a tapasztalatokat. „Itt szeretnék lenni; velük és értük” – hangsúlyozta Felföldi László püspök.

Az Alföld szép rónasága után most a Dunántúl dombjai várják, a Mecsek hegység a köztudottan természetkedvelő püspököt. Remélhetőleg itt is lesz alkalma arra, hogy a természetben feltöltődjék.

Az Alföldön született és nőtt föl Geszteréd községben. A természet végigkísérte életét gyermekkora óta, mintegy mentsvára, töltekezési helye volt Felföldi Lászlónak. A földön sokat dolgozott gyermekként, együtt nőtt, élt a természettel, nyílt az értelme, szíve, lelke. Bízik benne, hogy Pécsett is megtalálja azokat a helyeket, ahol kiszakadhat a mindennapok nyomása, feszültsége, munkája alól, és egyedül a természettel, Istennel újra töltekezhet. A természet az ember legfontosabb, legmélyebb tanítómestere és gyógyító ereje.

Ferenc pápa szerint a jó lelkipásztornak „nyájszaga” van, vagyis ha nem elefántcsonttoronyból, az iroda biztos menedékéből intézi az egyházmegye, vagy a plébánia ügyeit, hanem ott van az emberek, a paptestvérek között; ismeri a hívek, családok gondjait, életét. Felföldi László az általános helynöki szolgálata mellett plébánosként is dolgozott. Ezt a tapasztalatot tovább viheti a pécsi egyházmegyében kezdődő szolgálatában is.

„Nagyon szeretném folytatni, nagyon szeretnék közel kerülni a paptestvérekhez, a családokhoz. Kérem és várom, hogy ők is fogadjanak be, várjanak, hívjanak meg. Örömmel fogadok majd minden meghívást, találkozást. Csak így fogom tanulni, lassan egyre jobban érteni az itteni világnak a kéréseit, vágyait, hívását, az üzenetét.”

Nagyon sok családi, plébániai közösség, valamint katolikus intézmény található szerte a pécsi egyházmegyében, ahol sok gyerek és fiatal tanul. Ők most mindannyian várják az új főpásztor buzdítását, bátorítását, iránymutatását. Mikorra várható a püspökszentelés, illetve beiktatása a pécsi megyéspüspöki székbe?

Egyelőre nincsenek véglegesítve az időpontok, de januárra tervezik. Azt követően megkezdődik a munka, a találkozások és a közös gondolkodás.

A következő hónapok teljenek hasznosan a lelki rákészülés jegyében, és ugyanolyan szeretettel fogadják Pécsett, mint ahogy a Nyírségben körülvették a hívek és a paptestvérek! A Vatikáni Rádió munkatársai és hallgatói nevében Isten áldását kérjük Felföldi László kinevezett pécsi püspök szolgálatára.

19 november 2020, 21:13