Keresés

Vatican News
2020.09.16 Nota di P. Vértesaljai sulla fondazione dell'ordine dei francescani a Rivotorto Az egykori "rendalapító pajta" a rivotortói bazilika szíve  

Ahol Szent Ferenc rendje született… P. Vértesaljai László SJ jegyzete

Ahol Szent Ferenc rendje született…, nos, az éppenséggel egy rendetlen hely. Tugurium. Várhatnánk-e mást? Ezt a latin szót pontosan megőrizte a vulgáris latin, az olasz és ma is így hívják: Tugurio. A tugurium viskót, kunyhót, rozzant, omladozó épületet jelent. Helyét egy kanyargó meder rögzíti, a Rivo Torto. Szent Ferenc rivotortói kunyhója, ahol Isten kegyelméből megszületett a rendje. Egy pajtában. Várhatnánk-e mást?

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

A várost jelző helységtábla felsorolja a testvérvárosokat: Betlehem a Szentföldről, San Francisco az Államokból, Santiago de Compostela a hispániai Felvidékről és Wadovice Krakkó mellől. A Poverello Betlehemet és Compostelát megjárta, Wadovice Szentje idezarándokolt tanulni a helyi Szenttől, az amerikai nagyvárost 1776-ban Péter-Pál napján alapították Assisi Szent Ferenc nevére keresztelt missziós állomással. Gyanítom, a mai Friscóból Francesco villámgyorsan repatriálna ide a Tuguriumba. „Mert a pajtából – szokta mondogatni a szent – sokkal könnyebb út vezet a mennybe, mint a palotából”, mint egy felhőkarcolóból – teszem hozzá.

 Múlt vasárnap, kevéssel dél után érkezem a helyszínre, rekkenő melegben, miután fent Assisi városában bezárták a templomokat. Ide sem azért jövök, mert nyitott templomot várok, hanem csöndet és békét. Mindkettőt megkapom, de még sokkal többet. Soha nem jártam itt, senki nem ajánlotta, csak Boldog Celanói Tamás első Szent Ferenc életrajza. Nemhiába jártam pár hete a ferences Celanói Tamás sírjánál, az Abruzzók lábánál fekvő Tagliacozzo felsővárosában. Említett könyve 16. fejezetében ír Boldogságos Ferenc rivotortói tartózkodásáról, olvasom egy nagy fa árnyékában a zárt templom mellett. Előttem a Subasio hegy bokamagasságában Assisi, sejtelmes párába burkolva fehér és rózsaszín kövekből emelt házaival, tornyos templomaival és kanyargós várfalával. Mint egy mese, olyan a látomás, de Celanói Tamás történelmet ír, ahogy tud, szerfölött nagy igyekezetében: „Boldogságos Ferenc társaival együtt Assisi tőszomszédságában azon a helyen állapodott meg, amelyet Rivo Tortónak neveztek. Itt egy pajta állt magában. Ennek fedele alatt vonták meg magukat, semmibe véve a nagy és fényes palotákat, és kerestek oltalmat az esők és viharok tombolása elől. Mert a pajtából, szokta mondogatni a szent, – innen az idézet - sokkal könnyebb út vezet a mennybe, mint a palotából. Itt éltek a testvérek Boldogságos Ferenc társaságában, sok munkában és a legnagyobb nélkülözésben; sokszor még a mindennapi kenyérnek is híjával voltak, és kénytelenek voltak beérni azzal a répával, amit végső szükségükben az assisi lapályon itt is ott is összekoldultak”. Itt felnézek és körbe-fordulva konstatálom Celanói Tamás pontos helyszínrajzát. Tovább olvasom: „A hely annyira szűk volt, hogy kényelmesen sem ülni, sem feküdni nem tudtak rajta. De azért egyetlen zokszó, egyetlen panasz nem hangzott el közöttük, hanem derűs szívvel, örömtől repeső lelkük megőrizte nyugalmát”.

Hát akkor itt, ezen a szűkös helyen született a kisebbek rendje! Mert így írta: „Legyenek kisebbek!” Felállok és a templom elé lépek. A főkapu felső körbefutó bélletén latin felirat: Hic Primordia Fratrum Minorum. Itt (vannak) a Kisebb Testvérek kezdetei. Abban a tugurium pajtában.

Nagyjából 27-28 éves lehetett Ferenc, amikor az elhagyott, düledező San Damiano és bencés San Pietro templomok, valamint a Porziunculai kápolna rendbetétele után néhány társával visszavonult ide. Soha nem akart remete lenni, mindig közösségre vágyott. Biztos nem mérlegelte a döntését, de valahogy mégiscsak a betlehemi városkán túli Jézus-Születés istálló-pajtájának hasonlósága kísért, hogy feltétlen Jézus követésében hagyja megszületni körülötte az új családját. Düledező templom után, egy düledező pajta, ahol élet fakad. Ferenc lelkes és törődő. Tizenkét társának kijelöli a helyét a szűk és alacsony pajtában. A gerendára egymás után fölírja a nevüket, hogy koldulóútjukról visszatérve még éjjel is fekhelyükre találjanak. A környék lápos levegője nem mindig egészséges, de a közelben fekvő leprosorium, leprásokat gondozó ispotály fontos volt számukra, hiszen oda bejártak segíteni a betegeknek, éppen a Poverello egyik kezdeti nagy lelki tapasztalata nyomán. Itt ebben a pajtában tanulnak imádkozni, tanulják az engedelmességet és a tisztaságot. Tamásunk így ír róluk: „Mint a szegénység követői semmit magukénak nem mondottak, semmihez nem ragaszkodtak, és ezért semminek elveszítésétől nem féltek. Beérték egy kívül-belül foltozott habitussal. Derekukat kötéllel övezték”. Vélhetőleg innét kerekedett fel társaival Francesco 1209-ben, hogy a Lateránban székelő III. Ince „pápa úr” elé terjessze a kérését: áldja meg a testvéreket és hagyja jóvá életrendjüket. Kicsi bizonytalankodás után Ferenc elnyeri a pápa szóbeli jóváhagyását és a tizenkét testvér Boldogságos Ferenccel együtt szárnyal hazafelé, a kedves Tuguriumba.

Az árnyas fák alatt nem is veszem észre az idő múlását. Már a Vita Secundát, Tamás testvér második Ferenc-életrajzát olvasom, amikor fél négykor megnyitják a bazilikát és hátulról belépve az egykori düledező pajta újjáépített, cseréptetős változatát találom ott. A templom padlójába süllyesztve áll most, ahogy egykor a régi lapályos talajon állhatott. Minden új itt, hiszen az 1854-es földrengés után a 14. században a Tugurium fölé emelt régi templomot neogótikus jegyekben újjáépítették. Az ajtóból szétnézek a lapályon délnek, Róma felé és 1210. november 4-ére gondolok, amikor a pontoson egy hónapja a Szent Péter bazilikában megkoronázott IV. Ottó német-római császár erre járt hazatérőben. Hogy is írja le a találkozást Celanói Tamás: „Mikor Ottó császár a földi hatalom koronájának elnyerésére nagy zajjal és pompával éppen azon a tájon vonult át, a szent atya, vagyis Boldogságos Ferenc, bár a többiekkel együtt az útvonal mentén a már említett pajtában tartózkodott, nem ment ki a menet megtekintésére, de a többieknek sem – egynek kivételével – nem engedte meg kimenetelt. Annak az egy testvérnek is az volt a feladata, hogy a császárt dicsőségének hamaros elmúlására emlékeztesse”. A pápa elé odatérdel, de nem roggyan az uralkodó térdeihez. Ferenc egyszerűen tudott különbséget tenni és nem keverte össze a dolgokat. Mit lehet még ilyenkor tenni egy forró vasárnap délután? Megkeresni a templomban a szentségi kápolnát a baloldali szentélykápolnában és forró szívvel hálát adni az Úrnak, hogy nekünk adta ezt a drága embert, Assisi pajta-lakó Francescóját. Bizony mondom nektek, ő is ott volt. Csendben, velem együtt imádta az Urat. Várhatnák-e mást…?   

 

16 szeptember 2020, 16:39