Felelős vagyok érte? Martos Balázs elmélkedése az évközi 23. vasárnapra
Vasárnapi olvasmányunkat Ezekiel próféta könyvéből vesszük. A könyvében található adatok szerint Ezekiel a babiloni fogság idején működő, papi származású próféta volt. Könyvét valószínűleg többször kiegészítették, mégpedig talán nem nagy, összefüggő egységekkel, hanem úgy, hogy egyes részleteket újra meg újra átírtak, kiegészítettek, tovább írtak. Ennek az volt az értelme, hogy a hagyományban őrzött és tisztelt szent szavak eredeti értelme új korokban is megszólaljon. Ami egyszer olyan erős volt, fejtse ki hatását most is.
Az élet hol derűsebb, hol komolyabb arcát mutatja felénk. Van idő, amikor leginkább a szelíd támogatásban ismerünk rá Isten jelenlétére, de van olyan kor is, amelynek félelmetes körülményei erősen szembesítenek a határokkal, az élet kegyetlen törvényeivel. A hívő ember ilyenkor is Istenhez kiált, ilyenkor úgy látja, a valóság keményebb törvényszerűségeiben is Isten szólal meg. Vasárnapi szakaszunk alapja ilyen világos különböztetés: az élet kétesélyes, a döntések és tettek vagy halálra, vagy életre vezetnek, az emberek vagy Isten küldetését teljesítik, vagy „istentelenek”, vagyis gonoszok. A kor, amelyben Ezekiel élt, a fogság és száműzetés kora, amelyben királyokat hurcolt meg és végeztetett ki Babilon, kétségkívül ilyen kor volt: szembesített a tettek következményével.
Olvasmányunk azonban csak feltételezi ezeket az összefüggéseket. Amire valóban odafigyel, az nem a tettek és döntések, hanem a szavak következménye és felelőssége. Az istentelent figyelmeztetni kell, mondja Isten a prófétának. Szakaszunkban nincs is szó arról, hogy az istentelen megtér, csak a próféta felelősségéről hallunk: nála olyan tudás van, amelyet át kell adnia. Ezekiel gondolatvilágának jól ismert eleme az egyéni felelősség. Az ember nem a másik vétke miatt bűnhődik – mondja. Istennél olyan igazságszolgáltatás van, amely meghaladja az emberi világban érzékelhetőt. A sorsunk, a vétkünk, a bűnhődésünk és a remélt üdvösségünk is a sajátunk. A próféta üdvössége azonban éppen az igazság hirdetése: rajta azt kérik számon, mondta-e, figyelmeztetett-e.
Persze kimondva-kimondatlanul egy ilyen feladatnak is megvannak a maga határai. Elsősorban arról van szó, hogy a próféta Izraelért felelős. „Emberfia, őrállóul állítottalak Izrael háza mellé, hogy halld számból szavaimat, és közvetítsd üzenetemet” – olvassuk. Az őrálló nem tud mindentől megvédeni, de vigyáznia, talán virrasztania kell. Ereje, haszna abban van, hogy távolabb lát, mint a többiek. Izrael házáért felel, a népért, amelyet az Úr kiválasztott, amely szinte várja is, hogy figyelmeztessék, álmából felébresszék, hogy a szabadságát a prófétai szóval megszólítsák és megerősítsék. A próféta rendkívüli ajándékot kap: hallja Isten szavait az ő szájából. A küldetése azonban nem az, hogy csak úgy bővelkedjen a szóban, hogy csak időzzön az Úr igéjének édességét élvezve, hanem az, hogy szóljon. S ami itt kimondatlan marad, de megszólal az evangéliumban: „Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet…” Vagyis az őrálló szavának van ereje, van haszna. Néha olyankor, amikor nem is számít rá. Isten szava megteszi, amiért útjára indult.
Ezekiel tapasztalatát leírták, aztán tovább írták. A vallásos hagyomány sohasem csak szociológiai szükségszerűségnek tartotta, hogy legyenek emberei a szónak, legyenek őrállók, beavatottak, hanem mindig Isten eszközeit, sőt küldötteit is látta vezetőiben. Bennük pedig az valósul meg látványosan, ami egyben minden ember tapasztalata is: felelős vagy a testvéredért, van, lehet súlya a szavaidnak. Felelős vagy azért, akit megszelídítettél, és másként azokért, akikkel csak véletlenül sodor össze az élet. Akinek meg az lett a hivatása, hogy őrálló legyen, szóljon és figyelmeztessen – de legalább néha buzdító, békítő, erősítő szóval is…
Évközi 23. vasárnap A év
