Keresés

Vatican News
Da us di maio. A Bengasi con haftar Hit és ima  (ANSA)

Hit és hűség a pap életében: P. Szabó Ferenc sorozatának 6. rész

P. Szabó Ferenc Egyházunk szemben a kihívásokkal - címmel indított, idei sorozatának 6. részében a hit és a hűség témáját fejti ki a papok életében.

 

P. Szabó Ferenc - Budapest

Gustave Martelet francia jezsuita háromkötetes monográfiát tett közzé 1984–1990 között a papság teológiájának fejlődéséről.[1]  Az első kötet címe: „A hit válsága: a pap válsága”. Martelet központi tételként leszögezi: a papi hivatások krízisének magyarázata mindenekelőtt tanbeli, teológiai síkon keresendő. A keresztény sajátosság eltűnése után az egyházirend (ordo) leértékelése miatt a katolikus papság bizonytalanságban él, elveszítette identitását, önazonosságát. Ezért szükség van a teológiai tisztázásra, a hitvallás megerősítésére.

  Martelet hivatkozik Karl Rahner Krisztus szolgái művére is.[2] Rahner a zsinat másnapján megjelent tanulmánykötetében szintén alapvetően a hit válságában látja a papság válságának mély gyökerét. Manapság a szekularizált társadalom, a vallási közömbösség, az ateizmus próbára teszi a papok hitét is. A hit kegyelmét a keresztény is, a pap és a szerzetes is az imádságban könyörögheti ki. Rahner hangsúlyozza: a Krisztus melletti szabad döntésben egész lényünket el kell köteleznünk. Vannak hitre invitáló jelek, hitünk ésszerű hódolat, de nem pusztán értelmi döntés. Kegyelemre van szükségünk tehát, ezért pedig imádkoznunk kell. Csak az imádkozó pap lehet hívő pap, és a hit örömének hirdetője. Az imádság pedig sokszor – sötétségben, kísértésekben – a hit gyakorlása.

A hit aktusában tehát nem pusztán hitigazságok elfogadásáról van szó, bár az egyház hitét meg kell vallanunk. A papnak az egyház krédóját kell vallania és hirdetnie. Az egyház nem egyszerűen szabad eszmecserék klubja, ahol mindenki előadja egyéni nézeteit. A papnak ismernie kell a mai teológiát, a keresztény üzenet aggiornamentóját, korszerű kifejtését, amelyet a zsinati tanítás közvetít. Az egyház által megfogalmazott igazságok a katolikus számára itt és most magát az Igazságot közvetítik, Istenre utalnak, aki üdvösségünk. Az igazságnak van közösségi, intézményes vonatkozása, mert inter-kommunikáció: mert az Írást az egyház értelmezi hitelesen, tehát a pap, teológus nem terjesztheti a saját, kénye-kedve szerint manipulált „igazságát”. A hívő pap ma is kötelezve van arra, hogy a Tanítóhivatal mai értelmezését hirdesse, tanítsa. Világos azonban, hogy a teológusnak konfrontálnia kell a keresztény üzenetet a mai ember problémáival: ez jelenti a korszerűsödést. Persze a vitatott teológiai kérdéseket nem kell meggondolás nélkül a hívek elé vinni az igehirdetésben.

A hit válságával függ össze a hűség mai válsága, akár az emberek mindennapi életéről (házasság), akár a papi és szerzetesi életről (cölibátus, fogadalmak) van szó. A kultúra mai válságán túl a hit mai krízisének alépítményeiben felfedezhetjük – igénybe véve a pszichológia segítségét is – mennyi éretlenség, rossz nevelésből származó elfojtás táplálja nyugtalanságunkat, befolyásolja ítéletünket, okozza hűtlenségünket, vakvágányra juttatja cselekvésünket. A mai lélekelemzés felfedte azt a tényt, hogy az ember csak akkor válik érett felnőtté, ha megnyílik a másik, mások felé, ha találkozik másokkal, ha szolgálni képes másokat. Egy szóval az igazi szeretetben válik éretté. És ez érvényes a szerelemre-házasságra éppúgy, mint a klerikusok elkötelezettségére. Az önző agglegények képtelenek a házasságra, amely az öröm mellett áldozatokat kíván. (A házasok más területen gyakorolják az áldozatot, amit a papnál-szerzetesnél a cölibátus, a házaséletről való lemondás követel.)

A házaséletben és a papi/szerzetesi életben jelentkező hűtlenséggel kapcsolatban gyakran hangoztatják: A testben élő ember korlátolt szabadsága miatt valójában képtelen a végleges, halálig tartó elkötelezettségre. (Manapság egyes újabb közösségek gyakorolják az ideiglenes, egy időre, néhány évre szóló elkötelezettséget, tehát ellene vannak az „örök” fogadalomnak). A végleges elkötelezettség (örök fogadalom) ellen felhozott nehézséget háromfajta meggondolásra vezethetjük vissza: 1) A választás korlátozza szabadságunkat, mondják, egy bizonyos tettet, tapasztalatot választva lemondunk másokról. („Ne mondj le semmiről, minden lemondás egy kis halál!” – írta Babits.) 2) Korlátozza szabadságunkat az is, hogy a végleges elkötelezettséggel elfogadunk egy jogi szabályt (szerződés/eskü, fogadalom) 3) Aki véglegesen elkötelezi magát, előítélettel van a jövővel szemben, hiszen nem ismeri: mit hoz a jövő, a jövő tapasztalatait és erőkészletét.

 Az ellenvetésekre röviden az emberi tapasztalatokra hivatkozva válaszolhatunk. Ad 1) Csak a dilettáns vágyik mindig új tapasztalatokra, az érett ember végleges elkötelezettségre szánja el magát. (A „Szakítsd le minden perc virágát” élvhajhász magatartás - illúzió.) Az emberi egzisztencia elmélyítése, a személy érlelődése a hűséges cselekvésből, az elkötelezett szeretetből fakad. Tehát a házasságban és a papi/szerzetesi hivatásban éppen az olyan teljes odaadásból, amely visszavonhatatlan. Ad 2) A jogi kötelék megpecsételi, kifejezi a szerető odaadás teljességét. Aki esküszik, fogadalmat tesz, azért teszi, hogy örökre bebiztosítsa elkötelezettségét. Mert tudatában van gyengeségének, törékenységének, ezért – a kért kegyelmen kívül – ilyen kötelékkel is biztosítani akarja hűségét. Ha szeretek, nem egy adott szóhoz, hanem a szeretett személyhez vagyok hűséges. Ad 3) Igaz, hogy jövőmet, jövő választásaimat és energiakészletemet nem ismerhetem. Senki sem lehet teljesen bizonyos jövőjét illetően. De az emberi szabadságot éppen a transzcendencia jellemzi: túlhalad a pillanat töredékein, totalizálja az emberi időt, a múltat és a jövőt a jelenben egyesíti, amikor – a kegyelem segítségével - önmaga teljes odaadásával a szeretetre hagyatkozik.

Hangsúlyozom: Ez a szerető hűség csakis a kegyelem erejében lehetséges: Krisztus Szentlelke biztosítja állhatatosságunkat. Tehát a hűség alapvetően összefügg a hittel. Hiszünk a Szeretet-Istenben, hisszük, hogy Isten örök szeretettel szeret, meghívott, és ad is elég kegyelmet, hogy hű maradjak Hozzá. Ezért kell mindig könyörögnünk, gyarlóságainkat és hűtlenségeinket Irgalmassága tengerébe merítve.

 

[1] Deux Mille ans d’Église en question, Cerf. (Ismertetésem: Mérleg 1991/2, 175–179.

[2] K. Rahner SJ, Knechte Christi, Krisztus szolgái, Herder 1967.

01 augusztus 2020, 09:35