Keresés

Vatican News
ISRAEL PANDEMIC COVID19 CORONAVIRUS A Sirató-falnál  (ANSA)

Közös dolgaink… - Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 20. vasárnapra

Évközi 20. vasárnap első, ószövetségi olvasmánya Izajás könyvéből való. Ígéret, amelyben Isten Izrael fiait szólítja meg, de valójában az idegenekről, a pogányokról beszél, nekik tesz ígéretet. A nem zsidó népeknek is szól Isten meghívása, hogy jöjjenek el az ő szent hegyére, Jeruzsálembe, és hozzanak áldozatot. „Mert házam minden nép számára az imádság háza lesz” – fejeződik be a szózat.

A szakasz irodalmi értelemben azért meghatározó, mert Izajás prófétai gyűjteményének harmadik nagy egységét vezeti be, amelynek jelentős része a babiloni fogság után keletkezett. Ebben a korban a zsidó nép már sokféle értelemben pogány világban él. A próféta talán éppen azért beszél az idegeneknek szóló ígérettel Izrael fiaihoz, mert annyira aktuális számukra a kérdés, hogyan kapcsolódjanak a nem zsidókhoz, mi az, ami közös lehet bennük, velük, mi kapcsolja őket össze a legmélyebben azokkal, akik nem Ábrahám leszármazottai.

Szövegünk több ilyen kapcsolódási pontot kínál. Ezekkel alapozza meg a közös jövő ígéretét. Az első a „jog és igazság”, amelyet mindenkinek meg kell tartani. Izrael prófétái mindig is hangsúlyozták az erkölcsös cselekvés elsőbbségét az üres vallási gyakorlatokkal szemben. Az egész ígéret a „szent hegyre” való zarándoklat képével, az elfogadott áldozatokkal zárul – akkor ellentmond önmagának? Nem, nem erről van szó. Egyfelől inkább arról, hogy az igaz élet, a jog és igazság őrzése és megcselekvése meg az igazi vallásosság nem kioltja, hanem támogatja és kiegészíti egymást. Másfelől arra is gondolhatunk, hogy az izraelita hagyomány kései irataiban az áldozatok, sőt a törvény megtartása is egyre inkább jelképes értelmet nyernek. A törvény megtartása lényegének megértésével és megtartásával, az áldozatok megcselekvése a teljes szívbeli odaadással és engedelmességgel valósítható meg. Azért kell megtartani „jogot és igazságot”, mert ezzel az élet törvényét követi az ember, és azért, mert talán ebben a figyelmes élethelyzetben van legnagyobb esélye, hogy Isten szavát maga is meghallja. „Nemsokára eljön szabadításom és megnyilvánul igazságom” – mondja a próféta.

Izajás olyan idegenekről beszél, akiket valami vonzza Isten szolgálatára, akik valamiért megszerették az Úr nevét. A zsidó nép nem akart téríteni, de erkölcsös és vallásos életvitele egyeseket megszólított és vonzott. Ez a második kapcsolódási pont. Az idegenek, akikről itt szó van, vigyáznak, nehogy megszentségtelenítsék a szombatot. A szombat Izrael egész népét az Egyiptomból való szabadulásra, ezzel önnön születésére emlékeztette, Isten szabadító tettére, amellyel megalkotta népét, s egyben megóvta a pusztulástól. A szombat elismeri a teremtés igazságát is, amellyel Isten az időt, a világot és minden ékességét létrehozta, és az emberre bízta. A szombatot megszentelni ilyen módon azt jelenti, hogy tudjuk a helyünket a világban, belátjuk és átlájuk, sőt, valószínűleg csodáljuk is a világ rendjét, amelynek gyümölcseit legalább néha ízleljük és élvezzük.

A félig idegeneknek, a nép hívő magjával szimpatizálóknak szól a harmadik ígéret, amely nem is egy, inkább egy egész sorozat. A vallásos kapcsolódás ígérete, a közös gesztusok, szokások összetartó ereje. Közös zarándoklat a szent hegyre, elfogadott áldozatok, vagyis valós kapcsolat Istennel az elfogadott ajándékban, végül – mindennek összefoglalásaként – a közös ház, a templom, mint az imádság háza minden nép számára. Ma a fizikai szükségletek látszanak meghatározónak, elsődlegesnek. Izajás szavai viszont azt a mélyebb emberségünket szólítják meg, ahol tudva tudjuk, hogy a lelki sötétség sötétebb és fájdalmasabb, a lelki otthontalanság és korlátozottság sokkal nyomasztóbb, mint a testi.

„Házam minden nép számára az imádság háza lesz” – lesz hol megnyitni a szívünket együtt, az egyetlen Isten színe előtt. A másik, aki már megsejtett valamit az Úr jelenlétéből, meghívott, mint én is. Isten neki is otthont készít, ahogy nekem, nekünk is.

 

Évközi 20. vasárnap, A év

Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 20. vasárnapra

 

 

13 augusztus 2020, 14:44