Keresés

2019.11.04 la dignità della vita umana 2019.11.04 la dignità della vita umana 

5 éve jelent meg a pápa Laudato si’ enciklikája – P. Harsányi Pál Ottó erkölcsteológus sorozatának első része

5 éve látott napvilágot Ferenc pápa Laudato si’ k. enciklikája, amely a teremtett világ megőrzésével foglalkozik. Felkértük P. Harsányi Pál Ottó ferencest, a római Pápai Szent Antal Egyetem professzorát, hogy három részes sorozatban értelmezze az enciklika sajátos szerepét és küldetését. Az első rész címe: Az élet tisztelete a teremtés és a megváltás fényében. Alcíme: A teljeskörű ökológia Isten ajándékairól, az üdvösségről, a kapcsolatokról és az ember felelősségéről beszél.

P. Harsányi Pál Ottó OFM - Róma

Az élettudományokkal foglalkozó orvosok és kutatók felismeréseit, de nagyszüleink hétköznapi tapasztalatát is sokszor úgy foglalják össze, hogy minden összefügg mindennel. A tapasztalati ismeretek és az elméleti reflexió mellett a kinyilatkoztatás és a keresztény közösségek tapasztalata az élet titkát a hit fényében szemléli. Az egyház társadalmi tanításának jelentős állomása volt öt évvel ezelőtt, 2015-ben a Laudato si’ kezdetű enciklika megjelenése, amely a teremtett világ védelmét az emberi kapcsolatok és a különböző tevékenységének szerves részének tekinti. A témáról való gondolkodásunk mostani, első részében ezt a kapcsolatrendszert és annak a keresztény hit egészében elfoglalt helyét tekintjük át. A teremtésvédelem és tágabb értelemben az élet kultúrájának előmozdítása kiváló alkalom a keresztények és más vallásúak, illetve a hívők és nem hívők közötti gyümölcsöző együttműködésre.

Pápák az emberi életről és az emberi fejlődésről

XVI. Benedek pápa 2009-ben a Caritas in veritate kezdetű enciklikában (vö. CV 31) elődjét, VI. Pált idézve a világi tudományok mögött meglévő olyan bölcseletet hiányol, amely az emberi élet egésze számára ad iránymutatást, és az egyes szaktudományokat is egy tágabb keretbe fűzi össze. Ez a kultúrát előmozdító szemlélet a keresztény ember számára a kinyilatkoztatásban és Jézus Krisztus személyében gyökerezik. VI. Pál pápa az emberi fejlődésről szóló, 1967-ben napvilágot látott Populorum progressio kezdetű enciklikájában a fejlődés keresztény szemléletéről ír, amennyiben az nem redukálható a puszta gazdasági növekedésre (vö. PP 14). A pápák közül ő használja először a teljeskörű, olaszul integrale vagy németül ganzheitlich jelzőt, amely a tejes test-lélek egysége ember és minden ember kibontakozását veszi figyelembe. A gazdasági növekedés és az anyagiak meglétének bizonyos szintje az emberi méltóság megőrzéséhez fontos, de messze nem elegendő. Érdekes megfigyelés, hogy az egyes társadalmak boldogsága, elégedettsége és a nemzeti össztermék vagy más hasonló mérőszám között nincs egyenes arányosság. Az anyagi jólét nem eredményez szükségszerűen nagyobb boldogságot, és a szerényebb körülmények sem jelentenek alacsonyabb értékű életet, sőt. Ferenc pápa a Laudato si’ enciklikában a spiritualitás és a hétköznapi élet keresztény lelkület kapcsán ír a kis dolgoknak való örülni tudás képességéről, ami boldogságot és belső békét hoz (vö. LS 222-227). Vajon mi lehet a pápai tanítás „kevesebb sokszor több” (LS 222) kifejezése mögött? Bizonyára az, hogy számos dolog, például egy szép táj, a nagymama által főzött ebéd vagy a közös családi játék különös, szimbolikus jelentéssel bírnak, ami elmélyíti a személyek közötti kapcsolatokat, és így végső soron a teremtő és megváltó Istenre vonatkozik. A szimbolikus jelentésre a természeti környezettel való kapcsolat filozófiai alapjainál még visszatérünk.

A sebezhetőség különös erkölcsi kihívás

Felmerül tehát a kérdés, hogy a környezetvédelem, illetve a teológia kifejezésével élve a teremtésvédelem milyen kapcsolati hálóba illeszkedik? A II. Vatikáni Zsinatnak az egyház és a világ összefüggéséről szóló Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori konstitúciója a dokumentum első részének első fejezetében az emberről beszél, akit Isten saját képére és hasonlatosságára teremtett. A teremtő és az egyedüli személyes természettel rendelkező teremtmény, vagyis az ember közötti kapcsolat mellett ott áll az anyagvilággal meglévő emberi reláció, amelynek mintája Isten gondoskodó jelenléte a teremtett világban. Az embert pedig Isten nem hagyta magára, hanem segítőtársat adott mellé, az asszonyt (vö. GS 12). Az Isten, ember és a teremtett világ emberen kívüli részének hármassága az a keret, amelyben élünk, és ahol a keresztények tudatosan is Isten országát valósítják meg úgy, hogy együttműködnek minden jóakaratú emberrel. Az értelemben és a szabadságban különösen is megmutatkozó istenhasonlóság a Teremtő gondoskodó uralmában való aktív részvételre hív. II. János Pál az Élet evangéliuma (Evangelium vitae) kezdetű, éppen 25 éve megjelent enciklikájában ír erről. Az ember felelős önmagáért, társaiért és a teremtett világ egészének megőrzéséért is. A sebezhetőség különös erkölcsi kihívás, a gyengét a védtelent különösen is gyámolítani kell. „A szülők sajátos küldetésén túl az élet elfogadásának és szolgálatának kötelessége mindenkire vonatkozik, és főként a gyengeség állapotában lévő élet felé kell megnyilvánulnia. Maga Krisztus figyelmeztet erre, amikor elvárja, hogy Őt szeressük és szolgáljuk a szenvedés bármilyen formájában próbára tett testvéreinkben: az éhezőkben, a szomjazókban, a hontalanokban, ruhátlanokban, betegekben, foglyokban..., bármit tettünk ezek közül valakinek, magának Krisztusnak tettük” (EV 43).

Elapadnak az elfogadásnak a közösség számára szükséges formái

Az ember kapcsolatainak hármas rendszerét, az Istennel, önmagunkkal, az embertársakkal és a teremtett világgal való viszonyt az emberi szív, vagyis az emberi magatartás egysége fogja össze. Ferenc pápa a Laudato si’ enciklikában így ír erről: „Mivel minden összefügg mindennel, a természet védelme az abortusz igazolásával sem összeegyeztethető. Nem tűnik járható útnak a bennünket körülvevő sebezhető élők elfogadásának útja, akik néha bosszantóak vagy kellemetlenek, ha nem védjük meg az emberi magzatot, még ha érkezése kényelmetlenségeket és nehézségeket okoz is: Ha elvész az egyéni és társadalmi érzékenység az új élet elfogadása iránt, akkor az elfogadásnak a közösség számára szükséges többi formái is elapadnak” (LS 120). Egyfelől az élet tiszteletének és az emberi méltóság előmozdításának kultúrája egységes a keresztény hitben, másfelől azonban az egyes teremtmények között a teremtő Isten felé tartó értékrangsor jelenik meg az élettelen dolgok, az élőlények, köztük az állatok, majd végül az ember irányában. A célra irányuló teremtett és megváltott létezők harmonikus hierarchiája az emberi cselekvés erkölcsi minőségének legfőbb mércéje. Az értékrend nagyon különböző dolgokat fog át, mint amilyen a vértanúság, az állatkísérletek, az orvosi etika, az épített örökség védelme és nem utolsó sorban a tízparancsolat belső szerkezete, sorrendje.

A teljeskörű ökológia

A teljeskörű ökológia tehát a pusztán biológiai értelemben vett ökológiát tágabb összefüggésbe, sőt végső soron a keresztény hit fókuszába, a teremtésről és a megváltásról szóló tanítás egészébe illeszti. A szó szoros értelmében vett ökológia, mint a biológia tudományának része az egyes élőlények egymás közötti, és a különböző élő egyedek és az élőhelyek kapcsolatát vizsgálja, vagyis az ún. egyed feletti szerveződési szintekkel foglalkozik, mint amilyen a populáció, a társulás és a bioszféra egésze. Az ökológia az urbanisztika, a nagyvárosok élhetővé tételének, valamint a gazdasági tevékenység és a közlekedés hatásainak összetett vizsgálatával egészülhet ki. A humánökológia, ez a nem pontosan körülírható tudományterület a múlt század húszas éveiben a szociológián belül született.

Az ember és a teremtés kapcsolata

A katolikus teológia számos ága foglalkozik az ember és a teremtés kapcsolatával. A gyakorlati, vagyis az emberi magatartásra vonatkozó reflexió az erkölcsteológia, amely az Egyház társadalmi tanítását is magában foglalja. A teológiai alapon álló bioetika nemcsak az emberi élet, hanem a teremtett világ egészének a megóvását tárgyalja foglalkozik. Ezek a gyakorlati diszciplínák a dogmatikára, azon belül is a teremtésteológiára és a megváltásra vonatkozó témakörre, vagyis a szóteriológiára épülnek. A szótériológia tulajdonképpen krisztológia is, hiszen Jézus Krisztus személye és a megváltás műve elválaszthatatlanok egymástól. A rendszeres teológia legfőbb forrása a Biblia, a „Szentírás könyve” azonban egyfajta analógia alapján szoros kapcsolatban áll a „Természet könyvével”, amelyet a természettudományok vizsgálnak. A hittudományi felsőoktatásra vonatkozó Veritatis gaudium (Az igazság öröme) konstitúció 2017. december 8-i dátumot visel és az inter-, valamint a transzdiszciplinaritás fontosságát hangsúlyozva a szaktudományok eredményeinek a kinyilatkoztatás fényében történő szemlélésre és Krisztusra mutat: „Benne rejlik a tudomány és a bölcsesség minden kincse” (Kol 2,3). Korunk bizonytalanságot és relativizmust támogató plurális szellemi közegében a teljeskörű ökológia dinamikusságot, nyitottságot, de ugyanakkor a keresztény hit szerves egységének garanciáját nyújtja.

 

17 augusztus 2020, 17:44