Az ukrajnai görög-katolikus egyház üldöztetése – az illegalitás tapasztalataiból a jelenig
Vertse Márta - Vatikán
1948-ban Sztálin betiltotta az ukrán görögkatolikus egyházat a Szovjetunió egész területén. Miért hozta ezt a döntést? – hangzott Mariana Karapinka újságíró első kérdése.
Válaszában Gudziak érsek kifejtette, hogy az ukrán görögkatolikus egyház felszámolása részét képezi az ukránok XX. századi tragédiájának. A főpásztor felidézte Timothy Snyder, az amerikai Yale Egyetem történész professzorának „Véres övezet” című kötetét, amely az ukrán, belorusz, lengyel, nyugat-oroszországi és baltikumi régió történetét dolgozza fel. 1932 és 1945 között itt 15 millió ember halt meg a sztálini és hitleri tömeggyilkosság áldozataként mint fegyvertelen hadifogoly, vagy tudatos éheztetés következtében. Ukrajna ugyanis éppen az említett „véres övezet” középpontjában helyezkedett el. A két világháború és a szovjet, valamint náci totalitarizmus összecsapása Ukrajnát a föld legveszélyesebb területévé tette. Kegyetlen üldöztetés várt minden vallási közösségre.
Ukrajna hétmillió lakosa veszítette életét
A Szovjetunió egész területén működő ortodox püspökök száma 1917 és 1939 között százról négyre csökkent, az 1937-38-as sztálini nagy tisztogatás idején az ortodox klérus több mint 160 000 tagját letartóztatták, közülük több mint százezret megöltek. Kelet- és Közép-Ukrajnában az 1932-33. évi holodomor, azaz a mesterséges úton előidézett éhínség négy millió áldozatot követelt. A második világháborúban Ukrajna hétmillió lakosa veszítette életét, közülük egy millió zsidó a Soá következtében. A náci-szovjet front két ízben is áthaladt Ukrajnán. Ezek voltak az akkor nagy többségében Nyugat-Ukrajnában élő görögkatolikusok traumatikus tapasztalatai – mondta történelmi visszatekintésében Gudziak érsek, majd így folytatta: „1945 tavaszán, miután kiűzték Hitlert Kelet-Európából, Sztálin mindent elkövetett, hogy a térséget szovjet uralom alá hajtsa. A bármiféle ellenség felszámolására már két évtizede módszeresen alkalmazott terror ekkor a görög-katolikus egyházat sem kímélte meg, amely mélyen gyökerezett a társadalomban és széleskörű kapcsolatokkal rendelkezett nemzetközi szinten. A gyökereket el kellett vágni, a szeretetközösség szálait el kellett szakítani ahhoz, hogy manipulálhassák az újonnan elfoglalt térség lakosságát”.
Az elnyomás éveinek 25 vértanúját Szent II. János Pál a boldogok közé iktatta
Borisz Gudziak érsek az interjúban ezután felidézte az ukrán görögkatolikus egyház felszámolásának főbb eseményeit. 1945. április 11-én, mielőtt a háború hivatalosan véget ért volna Európában, letartóztattak minden ukrán katolikus püspököt, egy kivételével, akit később börtönöztek be. 1946 márciusában a szovjet hatóságok felszámolták az egyház teljes struktúráját. Egy ál-szinódust rendeztek, amelyen 216 papot fegyverrel kényszerítettek, hogy szavazzák meg a Rómával való egység hatályon kívül helyezését és egyesüljenek az orosz ortodox egyházzal, annak ellenére, hogy Nyugat-Ukrajna és 950 éves keresztény múltra visszatekintő egyháza soha nem tartozott Moszkva fennhatósága alá, kivéve egy rövid ideig tartó megszállást az első világháború idején. A klérusnak azokat a tagjait, akik nem fogadták el egyházuk felszámolását, letartóztatták és családjukkal együtt szibériai munkatáborokba deportálták. Az egyház összes vagyonát elkobozták. Templomok, iskolák, kolostorok, könyvkiadók, szociális és jótékonysági szervezetek, mind elvesztek. Az ebben az időszakban vértanú halált halt püspökök, papok, szerzetesek és világiak közül huszonötöt Szent II. János Pál 2001-ben boldoggá avatott – emlékeztetett rá Borisz Gudziak, a philadelphiai ukrán görögkatolikusok érseke.
A XX. század Ukrajnában a terror története volt
Amint az elmondottakból kiderült, a XX. század Ukrajna számára a terror története volt. A háborús áldozatok, a nyugatra menekültek százezrei és a Sztálin által deportáltak nagy száma következtében az ország elveszítette lakosságának több mint egyharmadát. A második világháború utáni totalitárius megszigorítás és abszolút terror lehetetlenné tette az illegalitás kialakulását Sztálin 1953-ban bekövetkezett haláláig. Az összes püspök és a papok nagy része Szibériában volt. A papság többi része kénytelen volt az orosz ortodox egyházban szolgálni, amely birtokába vette a keleti katolikus egyház minden épületét. A latin egyházat is megtizedelték. Sztálin halála után néhány száműzött püspöknek és papnak megengedték a visszatérést. Éppen ők voltak azok, akik az ’50-es évek közepétől elkezdték az illegális, kis taglétszámú csoportok megszervezését, hogy fenntartsák az apostoli folytonosságot és kiszolgáltassák a szentségeket. A következő két évtizedben azonban a lakosságnak csak kevesebb mint 5%-a járult hozzá szolgáltatásaikhoz. 1989-ben a mindössze háromszáz pap átlagos életkora 70 év volt. Ezt azt jelenti, hogy az ukrán görögkatolikus egyházhoz kevesebb mint harmincezer hívő tartozott az illegalitás éveiben.
A szovjet rendszer antropológiai célkitűzése a homo sovieticus megvalósítása volt
Az illegalitásban élő egyház tagjai minden áron meg akarták őrizni az emberi méltóság Istentől kapott ajándékát, hűségesek maradtak a lehetetlen körülmények között is – mondta interjújában Gudziak érsek. Az emberek szomjazták Istent, a papok bátran tanúságot tettek hitükről, a püspökök közvetlen kapcsolatot alakítottak ki híveikkel. A Szovjetunió nem csak politikai tapasztalat volt, hanem az antropológia területét is érintette, mivel egy új embertípus, a homo sovieticus kialakítására törekedett. A hit megvallói, a vértanúk a külső elnyomás ellenére lelkükben szabadok maradtak, világosan meg tudták különböztetni az igazat a hamistól, az igazságost az igazságtalantól. Krisztus Húsvétját mindig szem előtt tartották, nem kételkedtek a feltámadás, a gonosz és a halál feletti győzelem ígéretében.
A szabadság elnyerése nem végcél, hanem új kezdet
A rendszerváltás éveiről szólva Gudziak ukrán görögkatolikus érsek elmondta, hogy a volt kommunista országok sok polgára az elnyomás után ki akarta elégíteni lelki éhségét és az egyházhoz fordult. De az új szabadságokkal új lehetőségek is érkeztek és a fogyasztói javak kulturális és szociális örömmámorhoz vezettek. A vallásosság megújulásával nem mindig járt együtt a keresztény erények gyakorlati megvalósítása. A totalitarizmustól való felszabadulás nem végcélt, hanem új kezdetet jelentett.
A vértanúk örökségének üzenete a mai társadalom számára
Gudziak érsek az interjúban ezután ismertette az Ukrán Katolikus Egyetem történetét, amely tudatos döntés eredményeként, a vértanúk örökségére jött létre, közvetlenül a szabadság visszanyerése után. Az 1992-ben Lembergben (Lviv) megalapított Egyházi Történeti Intézet jelentette a későbbi egyetem alapkövét. Az intézetet azzal a céllal alapították, hogy tanulmányozza az illegalitás tapasztalatát. Mivel a földalatti egyház tagjainak el kellett tüntetniük tevékenységük minden nyomát, ezért eléggé valószínűnek tűnt, hogy lelki zarándoklatuknak teljesen nyoma veszett. A KGB dokumentumai megőrizték az üldöztetés történetét, de ez mellőzi a hívek személyes emlékeit. Az intézet huszonöt év során több mint kétezer interjút rögzített, amelyek ötszáz, egyenként háromszáz oldalas kötetet tesznek ki.
A keresztények a katakombák idején képesek voltak szembenézni a XX. század legnagyobb kihívásával
Az egyetem vezetőit a következő célkitűzés vezérelte: ha a keresztények a katakombák idején képesek voltak szembenézni a XX. század legnagyobb kihívásával, vagyis az ateista totalitarizmussal, amely új antropológiát akart megteremteni, lerombolva az evangéliumi értelemben vett embert, akkor tanulmányozva a hitvallók rugalmasságát, tanulhatunk példájukból, hogy hogyan nézzünk szembe a XXI. század kihívásaival. Ukrajna egyik legnagyobb jelenlegi belső problémájaként Gudziak érsek a korrupciót jelölte meg, amely áthatja a politikát, az oktatást, az egészségügyet, a polgári és gazdasági életet. „Nagy bátorság kell ahhoz, hogy az árral szemben ússzunk. A vértanúk emlékezete az egyik elhintett mag ehhez a bátorsághoz” – magyarázta az ukrán főpásztor.
Az Ukrán Katolikus Egyetem a peremre szorultakat helyezi a középpontba
Az ukrajnai Katolikus Egyetem közössége már az 1993-94-es évektől fogva arra törekedett, hogy a társadalom peremére szorultakat helyezze a középpontba. Nem azért, hogy szociális szolgáltatásban részesítse őket, hanem azért, hogy tanuljon tőlük a hiteles interperszonális kapcsolatok kiépítésének terén. A szellemi fogyatékosakat helyezte a középpontba, akik sajátos adottságokkal rendelkeznek. Nem viselnek maszkot, vagyis nem rejtik el hiteles érzelmeiket. Egész lényükkel azt kérdezik bárkitől, akivel találkoznak, hogy „te, tudsz-e engem szeretni?”. Ez csak egy példa arra, – mondta az érsek - hogy az illegalitás „mutatis mutandis”, módszertanná alakulhasson át teljesen más szociális helyzetekben.
A földalatti egyház kreativitása erőt adhat a jelen megújulásához
Végkövetkeztetésként Borisz Gudziak érsek rámutatott arra a valóságra, hogy az egész északi féltekén az egyház egyre kisebb lesz. A XX. századi illegalitás tapasztalata fontosabbá válhat jövőnk számára. Az illegalitásban a korlátozások arra kényszerítették a híveket, hogy a lényegesre koncentráljanak. Istentiszteleti helyek, épületek, struktúrák nélkül a spirituális kapcsolatok hálózatának a kiépítésére törekedtek. A szívtől szívig tartó kapcsolatok középpontjában Isten állt és a Szentlélek volt a közvetítő. Az illegalitásban minden nap felmerült a kérdés: hogyan mutassuk be a liturgiát, hogyan imádkozzunk, hogyan adjuk tovább az evangéliumot? Ma szükségünk van a földalatti egyház géniuszára, amely az erőt a rugalmassággal egyesítette. Kreativitása és innovatív hozzáállása ma is ösztönző erőként hathat egy létfontosságú megújuláshoz – nyilatkozta interjújában Borisz Gudziak, a philadelphiai ukrán görögkatolikusok érsek.
