Keresés

Vatican News
2020.07.30 uomo, filosofia, pensatore, statua „Hajtsátok ide fületeket, és jöjjetek hozzám, hallgassatok ide, és élni fog lelketek." 

Szólongat az Isten – Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 18. vasárnapra

Második Izajás prófétai jövendöléseit gyakran halljuk a liturgiában.

Ez a próféta a babiloni fogság korában működött, a bibliai Izrael vallástörténetének rendkívül fontos időszakában. Isten olyan fontos hittartalmak megértésével és közvetítésével ajándékozta meg népét rajta keresztül, mint az abszolút egyistenhit vagy a teremtés igazsága, és olyan különlegesen bensőséges hangon szólaltatta meg, amelyben szinte süt Jeruzsálem és a nép iránti szeretete. Korának rendkívüli helyzeteiben világosan és igen nagy szeretettel értette meg Isten hűségét, szabadító erejét, és ezzel vigasztalta a híveket. Szavaiban több évszázaddal később az Újszövetség szerzői ismerik fel a szenvedő Megváltó ígéretét, azt a szolgát, aki egyformán közel van Istenhez és azokhoz, akiket bűneikből vált meg, bűneiktől szabadít meg.

Második Izajás úgy közvetíti üzenetét, hogy az nemcsak igaz, hanem egyben szép és jó is. Szavai tiszták és könnyedek, és mélyen megszólítják az ember vágyakozó énjét. A szépség, amelyből Izajás merít, a teremtés szépsége, a vágyakozás pedig nem egyszer az elveszett gyermekkor utáni vágyakozás, amelyben teli voltunk bizalommal és reménnyel. Az a szakasz, amelyet vasárnap olvasunk, Második Izajás gyűjteményének (Iz 40–55) végéről való, az 55. fejezetet vezeti be. „Ó, ti szomjazók, gyertek a vizekre mind…!” – szólít meg. Érdemes megfigyelni, hogy ez a megszólítás sorban már a harmadik, ha az 54. fejezet szózatait is figyelembe vesszük. Egyik elevenebb és bátorítóbb, mint a másik: „Ujjong, meddő, aki nem szültél”, kezdődik a sorozat (54,1). „Te szegény, vihartól elsodort, akinek nincs vigasztalása” – folytatódik aztán (54,11). Az ember alapvető vágyakozásai, a gyermek után kiáltó anyai ösztön, majd meg a kiszolgáltatott gyermek élethelyzete az, ami itt megszólal, amiben a próféta a nép helyzetét fogalmazza meg, s ami végül is a vízre szomjazó, kenyér és eledel után sorvadó közösség képében fejeződik be.

Az ember egyszerre kiszolgáltatott, átéli tehetetlenségét, mint egy sírós kisgyerek, ugyanakkor annyi biztatás és bátorítás után be kell látnia, hogy maga is változtathat sorsán. Ez a harmadik megszólítás ugyanis az isteni bőkezűség ajánlata mellett, vádaskodás és rosszallás nélkül, éppen a legbelsőbb és legalapvetőbb vágyakozás képeinél kitartva, mégis csak felteszi a kérdést: „Miért költitek a pénzt arra, ami nem kenyér, a keresményeteket arra, amivel nem laktok jól?” A kiszolgáltatott gyermek, íme, felnőtt, aki keres, aki megdolgozik a megélhetéséért, de valamiért mégis rosszra költi azt, mégis oktalanul, meggondolatlanul, értelmével ellentétesen rendezte be az életét. Ezen pedig változtathat, talán éppen a megszólításban rejlő támaszt és energiát felhasználva. Ha van itt valaki, aki „ingyen”, vagyis egyszerűen szeretetből minden jóval el akarja látni, miért fordítaná életerejét arra, ami csak elepeszti, és nem élteti?

„Hajtsátok ide fületeket, és jöjjetek hozzám, hallgassatok ide, és élni fog lelketek!” Aki odahajtja a fülét, közel hajol, mint egy kisgyerek, vagy mint olyasvalaki, aki nagyon szereti a másikat, és megbízik benne. Mint a szeretett tanítvány az utolsó vacsorán, aki Mesterének szívéhez hajthatta a fülét, mint a bölcsességre szomjazó Mária, aki a Mester lábához ült, hogy szavait hallgassa, mint egy olyan felnőtt, aki suttogó szóra hallgat, hogy tisztán értsen mindent, meghajtja a fejét, kizárva külső zajt, befogadva minden szótagot. A prófétai hang itt a bölcsességgel rokon. Ízét csak az érzi meg, aki táplálkozik vele. S közben mégis mindenkinek ismerős ez az íz, a hagyomány, az örökség folytatódik benne, amelyet Dávid kapott és adott tovább, s amelyre hittel kell válaszolni: „Örök szövetséget kötök veletek, a Dávidnak ígért biztos kegyelem alapján.”

Amit Isten kér és ajánl, nagyon egyszerű. Miért ne hallgatnánk rá mi is ebben a mai korban, amely sok szempontból ugyanolyan izgalmas és összetett, mint Második Izajás kora volt?

Évközi 18. vasárnap, A év

Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 18. vasárnapra

 

30 július 2020, 16:44