Ajándék Istentől - Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 17. vasárnapra
Az álombeli jelenés különleges adomány. A bibliai „álomlátók” olyan kiválasztott személyek, akiknek életében Isten bizonyos értelemben átveszi a vezetést, gondoljunk csak Ábrahám, Jákob vagy (az ó- és újszövetségi) József álmára. Dávid, Salamon apja nem kapott ilyen kiváltságot, hozzá Isten újra meg újra próféták által szólt. Álmában az ember kiszolgáltatott: védtelen másokkal, de saját mélységeivel szemben is.
Salamon jól vizsgázik. Álmában is azon jár az esze, az Úr színe előtt is azzal van elfoglalva, hogyan teljesítse legnagyobb feladatát, hogyan vezesse Izrael népét. A nép megsokasodott, „se szeri, se száma”. Eszerint Salamon felismeri, hogy uralkodása az atyáknak adott ígéretek beteljesedése. Amit azok láttak és hallottak álmukban – pl. Ábrahám vagy Jákob –, íme, immár valóság. Salamon jól vizsgázik, mert ehhez a legnagyobb kihíváshoz Isten segítségét kéri, mégpedig alázattal. „Fiatal ember vagyok, nem tudom, miként kell uralkodni… Adj hát szolgádnak éber szívet, hogy meg tudja különböztetni a jót és a rosszat.”
Éber szív – milyen különös kérés! Hiszen egyfelől mintha éppen arról volna szó, hogy érjen véget az álom, a mélység fakadása. De másfelől és sokkal inkább csak az éber szív lehet képes, hogy ezt az álombeli, mélyebb látást az egész valóságra, az egész érzékelésre, az egész megértésre, a személy egész valójára kiterjessze. Szívvel látni a világot – mintha erről volna szó. Úgy látni a világot, Isten jelenlétében, ahogy neki kiszolgáltatottan, legbelső igazsága szerint látja az ember. Az éber szív a legnyitottabb és legérzékenyebb a valóság rezdülésére, Isten Lelkének fuvallatára. Ez a kérés tetszik az Úrnak. Az ő szabadságát, az ő isteni méltóságát csak éber szívvel foghatja fel Salamon, és csak így foghatunk fel belőle valamit mi, mai hívők is.
Szinte összekeverjük a két jelenetet: a gyermek Sámuelt, akit éjjel hívogat Isten a silói szentélyben, és a fiatal Salamont, aki most kapja meg azt az éber szívet, amellyel rögtön felelni tud Isten hívására, és mindjárt felismeri, hogyan érdemes döntenie a nép ügyeiben. Sámuel Silóban van ekkor, az Úr ládája közelében (vö. 1Sám 3,3), Salamon meg Gibeonban, vagyis hasonlóképpen abban a városban, ahol az Úr ládáját, a szövetség szekrényét őrizték, amíg a templom fel nem épült.
„Tetszett az Úrnak, hogy Salamon ilyen kéréssel fordult hozzá” – olvassuk. Merte a legnagyobbat és igazán fontosat kérni, őszintén, mint egy tiszta szívű, okos kisgyerek. Szíve már Istenre hangolódott – mégis kérnie kell, hogy ennek megfelelően élhessen és ítélhessen. A jelenet különös helyet foglal el Salamon történetében. A fiatal király már megtette az első igen kemény intézkedéseket: valójában leszámolt mindazokkal, akik trónját, hatalmát fenyegethették volna (vö. 1Kir 2). Gibeont a Krónikák könyve ismeri a szövetség sátorának helyeként (vö. 1Krón 21,29), a Királyok könyve viszont úgy mutatja be, mint „magaslatot”, vagyis kánaánita áldozati helyet. Isten álombeli megjelenése annál különösebb, annál nagyobb ajándék: mintha eljönne annak ellenére, hogy Salamon bálványimádásra hajlik, mintha eljönne azért, hogy megnyerje őt, hogy a király tisztán és bölcsen kezdhesse uralkodását.
Bölcs, nagyon is bölcs az áldás, amelyet papszentelésen szoktunk hallani: „Isten tegye teljessé a jót, amit megkezdett benned!” Az az álom, az a kérés és válasz olyan magaslat Salamon életében, amelyet személyesen talán soha többé utol sem ér – mégis ez szolgálja a rábízottak életét, ez hoz békét és igazságot Izrael történetében.
Az evangéliummal összevetve a zsoltárvers is eszükbe juthat: „Vigadozva élek igéid miatt, mint aki gazdag zsákmányt ejtett.” Az elrejtett gyöngyöt és kincset csak éber szívvel fedezhetjük fel.
Évközi 17. vasárnap, A év
