Keresés

Vatican News
2020.06.04 finestra, pulizia, coraggio, rischio, riflesso 2020.06.04 finestra, pulizia, coraggio, rischio, riflesso 

Isten neve és titka – Martos Balázs atya elmélkedése Szentháromság vasárnapjára

Ha azt mondom, Mózes és az aranyborjú, sokan tudják, mire gondoljanak. Eszünkbe jut a történet, hogy Mózes felment a hegyre, negyven nap és negyven éjjel az Úr színe előtt volt, aztán amikor elindult lefelé, kezében a szövetség tábláival, látta, hogy vétkezett nép, táncol és ünnepel egy arany bálvány, egy aranyból öntött borjú körül. A hittankönyv leírásából meg is ragad, hogy porrá zúzta és megetette az aranytárgy darabjait a vétkesekkel…

Igen, a történet, amelyet a választott nép születésének nagy könyve, a Kivonulás könyve örökített meg, biztosan szól a nép bűnéről és büntetéséről, s ha ezt az ősi epizódot jellemzőnek tekintjük, bizonyára szól minden kor kísértéseiről bálványimádásra, a látható, az esztétikus, a külső és felületes vonzásáról, az ember tunya feledékenységéről, amellyel hamar letér az igazság és a remény útjáról. Mégis: ez a történet sem pusztán a bűné, a bálványoké, hanem sokkal inkább az igaz Isten mélyebb megismeréséé, a szövetség megújításáé, Isten újabb kinyilatkoztatásáé. Ahol ilyen csúf a háttér, még fényesebben ragyog Isten szépsége.

Szentháromság vasárnapján a történet befejezéséből olvasunk egy részletet. Mózes immár közbenjárt, esdekelt, Istent szinte rábeszélte, hogy ne pusztítsa el, és ne is hagyja magára a népet, újítsa meg hűségígéretét, vagyis a néppel nemrég kötött szövetséget. Újra hozza a szövetség tábláit, a szerződést és másolatát, hogy egy Istennél maradjon, egyet meg a nép hordozhasson. Isten pedig leereszkedik a felhőben, megjelenik titokzatos, mégis bizonyosságot és védelmet árasztó jelenlétével. Aki máskor a nép előtt vonul, most elvonul Mózes előtt, megfoghatatlanul, szabadon, a szív és elme pillanatnyi teljességeként, ami pedig megmarad, egy hang, amely Isten új nevét kiáltja, egy egész hitvallást: „Az Úr, az Úr, irgalmas és könyörülő Isten, hosszan tűrő, kegyelemben és hűségben gazdag.”

Isten új neve, egy egész hitvallás… A héber szöveg nyitva hagyja a kérdést, vajon Mózes kiált-e, vagy csak előtte szól az Úr hangja. Mózes is kiálthatna, hiszen éppen most élte át a megbocsátás drámáját az aranyborjúval kapcsolatban. De a kettős bevezetés – „az Úr, az Úr” – úgy is érthető, mint egy harsonázó szózat az érkező előtt, egy angyal vagy más égi lény szózata, amellyel Isten bevonulását és nyilvánvaló jelenlétét ünnepli. De lehet egy mondat kezdete is, amely áhítatban és hitben fogant, s amely végre elmondja, hogy milyen az Isten: az Úr irgalmas és könyörülő… Isten kinyilatkoztatta magát abban, hogy irgalmazott, és kinyilatkoztatja magát ezzel az új névvel, mint könyörülő és irgalmas.

„Mózes sietve földig hajolt…” A jelenet nem mentes a félelemtől és feszültségtől. Mózes sietve hajol le, mint aki tudja, hogy jókor érdemes szólni, most, amikor Isten elvonul, és amikor irgalmát és hűségét nyilatkoztatja ki. Mózes előtt még ott az út, a bolyongás a pusztában, és talán azt is sejti már, hogy ő maga nem mehet be az ígéret földjére, csak az utódai, egy másik nemzedék. Az új névhez új ígéretre is szüksége van, a folytatás lehetőségére. A nép keménynyakú, de Isten hosszantűrő. Ugye mégis neki lesz igaza…!?

Szentháromság vasárnapján Isten kinyilatkoztatott titkát, Jézusban feltárt új nevét, Atya, Fiú és Szentlélek szeretetkapcsolatát ünnepeljük. Világunk, amely kívül ragyog, belül pedig gyakran és mélyen szenved a magánytól, talán mindennél fogékonyabb egy olyan titokzatos, isteni hívásra, amely belső közösségre szól, életre és mozgásra, ahogy azt a Szentháromság titka sejteti. Isten mélységes, gazdag és ragyogó titka előtt talán a mi rejtőzködő, és mégis szólni, tenni, ünnepelni vágyó létünk is megnyílik, és új értelmet nyer.

Szentháromság vasárnapja, A év

Martos Balázs atya elmélkedése Szentháromság ünnepére
04 június 2020, 16:13