Keresés

Cardinale Vincent Nichols di Westminster Cardinale Vincent Nichols di Westminster  

Angliában július 4-től mutathatnak be nyilvános szentmiséket a templomokban

Az Egyesült Királyságban július 4-től térhetnek vissza a hívek a közösségi liturgikus szertartásokra. A hírt június 23-án jelentette be Boris Johnson miniszterelnök, aki egyben kijelölte az új irányvonalakat a járvány utáni időszakra. A helyi püspöki konferencia megelégedésének adott hangot a bejelentés kapcsán.

Somogyi Viktória - Vatikán

Vincent Nichols bíboros, az angliai és walesi püspöki konferencia elnöke közleményében hangsúlyozta: „Ezt a hírt minden vallás tagja örömmel fogadja Angliában. Köszönet mindazoknak, akik keményen dolgoztak ennek a célkitűzésnek a megvalósításáért.” „Katolikusként nagyon várjuk, hogy újra közösen ünnepelhessük a szentmisét, miután türelmesen, de vágyakozva vártuk ezt a pillanatot. Megértettük annak a fontosságát, hogy védelmezzük az emberek egészségét a társadalomban.” A bíboros emlékeztetett, hogy az Eucharisztia áll hitünk középpontjában. Ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a hívek kövessék a kormány által előírt távolságtartást és más szükséges normákat az újabb fertőzések kockázatának megelőzéséért. Ennek jegyében a püspöki konferencia részletes iránymutatást dolgozott ki, amelyet minden egyházmegyében és plébánián szétosztanak, hogy mindenki biztonságban részt vehessen a szentmiséket és megóvja magát és másokat a fertőzés veszélyétől.

Az „eucharisztikus böjt” növelte a vágyat Krisztus Testének és Vérének magunkhoz vételére

„Az elmúlt hónapok az ima új modelljeinek kialakítását eredményezte. Új módokat fedezhettünk fel hitünk gazdagítására és a szükségben levő embertársaink elérésére. E tapasztalat által gazdagodva térhetünk vissza a szentmisékre, amely minden katolikus számára nagy jelentőséggel bír. Ez az „eucharisztikus böjt” időszaka növelte a vágyat szívünkben arra, hogy újra összegyűlhessünk és magunkhoz vegyük Krisztus Testét és Vérét az Eucharisztiában. Ez a pillanat nagyon közel van és ezért hálát adunk Istennek” – zárul Vincent Nichols bíboros, westminsteri érsek nyilatkozata a nyilvános szentmisék újra indítása kapcsán.

25 június 2020, 14:25