Keresés

A lourdes-i Mária-kegyhely A lourdes-i Mária-kegyhely 

Lourdes megnyitotta kapuit a zarándokok előtt. Együtt imádkozunk a pápával

A közkedvelt franciaországi Mária-kegyhely már egész nap várja a zarándokokat. A karantén két hónapja alatt a lourdes-i barlang őrzői éjt nappallá téve imádkoztak, május 30-án délután pedig bekapcsolódnak Ferenc pápa rózsafüzér imádságába, amellyel az egész emberiséget az Úr oltalmába ajánlja.

Gedő Ágnes / Antonella Palermo – Vatikán

Szombaton délután 17.30-kor öt földrész legnagyobb kegyhelyei (Lourdes, Fatima, Lujan, Milagro, Guadalupe, San Giovanni Rotondo és Pompei) élő videó-összeköttetésben kapcsolódnak a vatikáni lourdes-i barlanghoz, ahol Ferenc pápa a Máriának szentelt májusi hónap lezárásaként elimádkozza a rózsafüzért, és a Szűzanya lába elé helyezi az emberiség gondjait és fájdalmait, továbbá kéri segítségét. A kezdeményezést az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa hirdette meg a következő témáról: „Állhatatosan és közösen az imában Máriával együtt” (vö. Ap.Csel 1,14)

Lassan újra a zarándokok imái töltik be Lourdes-ot

A bekapcsolódó kegyhelyek között van Lourdes, ahol a káplánok a járvány egész ideje alatt szüntelenül imádkoztak a barlangnál, amelynél a Szűzanya megjelent Soubirous Szent Bernadettnek. Így fohászkodtak Szűz Máriához mindazok nevében, akik nem jöhettek el Franciaországnak erre a lelkiségi és ájtatos kegyhelyére. Nicola Ventriglia atya, az olasz zarándokok káplánja nyilatkozott a most tapasztalható légkörről a Vatikáni Rádiónak: „Mindig nagyon szép a hangulat, ezekben a napokban még inkább. Miután Franciaország is feloldotta a karantént, elkezdhettünk mi is kijönni, és megnyithattuk a kegyhely kapuit. Így most újra érkeznek hozzánk zarándokok, akik szép lassan „birtokba veszik” a barlangot, amit az elmúlt két hónapban a lehető legjobban őriztünk.”

100 kilométeres körzetből érkezhetnek zarándokok

A biztonsági előírásoknak megfelelően egyelőre csak 100 kilométeres körzetben szabad mozogni Franciaországban. Ezen túlmenően pedig meg kell tartani a személyek közötti távolságot, és szájmaszkot kell viselniük a zarándokoknak. Tekintettel arra, hogy a lourdes-i kegyhely szabadtéren van, a hatóságok nem korlátozták a hívek számát. Ventriglia atya elmondta, hogy jelenleg naponta legfeljebb 350-400 fő van jelen egyszerre, a legtöbben a délutáni rózsafüzér imádságra érkeznek. A nyitás fokozatos: először délután 14 és 18 óra között fogadták a zarándokokat, május 27-e óta pedig már reggel 8-tól este 6-ig nyitva áll a kegyhely. Csoportosan is részt vehetnek szentmisén a zarándokok, csütörtök délelőtt például legalább százan voltak a misén.

Betartva a biztonsági előírásokat

Nagyon sok önkéntes szeretne jönni Lourdes-ba, hogy segítsen, de a hatóságok korlátozták a számukat. Olaszországból egyelőre nem jöhetnek segítők, amíg meg nem nyitják a határokat. Ebben a szakaszban nagyon fontos, hogy betartsuk a megelőző előírásokat, és az emberek nagyon fegyelmezettek – mondta el a Vatikáni Rádiónak az olasz zarándokok káplánja. A medencéket egyelőre nem használhatják, de az 5 csapból szüntelenül folyó forrásvízből meríthetnek a hívek, elkerülve így, hogy meg kelljen érinteniük azokat.

A világ imádságos tüdeje voltunk a karantén alatt

Nagy öröm a lourdes-i kegyhely számára, hogy szombaton délután együtt imádkozhatnak Ferenc pápával. Bátorításként élik meg, hogy a pápa a vatikáni kertekben található lourdes-i barlang másolatánál fohászkodik a Szűzanyához, éppúgy, mintha velük volna Franciaországban. Óriáskivetítőn fogják látni a Szentatyát, a kegyhelyen szolgáló valamennyi pap együtt imádkozik a pápával. Ez mintegy lezárja azt a hosszú szünetet, amíg a kegyhely nem fogadhatott zarándokokat, és csak a káplánok imádkoztak reggel 7-től este fél 9-ig minden nap. „Úgy éreztük magunkat, mint Mózes, aki feltartott kézzel imádkozik az egész emberiségért. A világ imádságos tüdejének éreztük magunkat. Volt olyan nap, amikor 1500 oldalnyi imaszándékig jutottunk, szívünk csordultig telt meghatottsággal” – mondta Ventriglia atya, majd hozzátette: „Lourdes sajátos hivatása Mária 1858-as jelenlétéből fakad, aki 18 alkalommal jelent meg Bernadettnek. Mária mosolya, mely lehetővé tette, hogy Bernadett két lábbal a földön élje életét, és szebbé tette napjait, szeretném, ha mindenkire átragadna, aki erre a helyre tekint.”

Lelki békét keresve a járvány idején

Mit üzen azoknak, akik a járványban elveszítették szeretteiket és nem lelnek békére? Az olasz káplán megvallotta: „Anélkül veszíteni el hozzátartozóinkat, hogy elmondhatnánk neki: szeretjük, nagy fájdalmat okoz és a seb sokáig megmarad. Ez a járvány azonban nem Isten büntetése. Ki tudja, mit akart ezzel üzenni nekünk az Úr, és mi megértjük-e szándékát? P. Raniero Cantalamessa, a Pápai Ház szónoka fogalmazta ezt meg nagyon jól híressé vált nagypénteki tanításában: ez a járvány, ha jól odafigyelünk, megtanított minket arra, hogyan éljük az életet, és keresztényként milyen életünk legyen.”

29 május 2020, 12:09