Keresés

Vatican News
2019.06.26 Pieta Michelangelo Martelatte 1972 2019.06.26 Pieta Michelangelo Martelatte 1972 

Vulnere sanus – sebtől gyógyult! Vulnere signatus – sebtől megjelölt! Nagypéntek titka!

A börtönben szülte meg a fiát, ahová politikai fogolyként zárták, mert egy nagypénteki csángó imádságot másolt. Tudta, hogy elragadják tőle, ezért sebet ejtett kisfia oldalán, hogy az bizonyítsa: „Ez valóban az én fiam!”

P. Vértesaljai László SJ - Vatikán

Halállal halált legyőzni, sebbel sebet gyógyítani - ez a krisztusi megváltás ellentmondásos alapigazsága. Izajás prófétát olvasom: „Igen, a mi bűneinkért szúrták át, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást” (Iz 53,5). És erre felel a második Péter levél: „Jézus sebei szereztek számotokra gyógyulást” (1Pt 2,24).

Miközben e húsvéti titkokról töprengek, kapom a hírt Nagyszerdán rendi postánkon: Szőcs László rendtársam Édesanyja, Rozália elhunyt. Elment, mert eljött az elrendelt ideje, mint a jó Antonio atyának pár napja.

Hogy ki is volt ő, az Édesanya, tavaly megosztotta velünk a Fiú. Ha van szemérmes, visszafogott jezsuita köztünk, akkor Szőcs Laci biztosan az. Nem is véletlenül lett vagy tíz éven át spirituális a gyulafehérvári papi szemináriumban és most is lelkigyakorlatos mesterként működik rendünk dobogókői Manréza házában.

Mégis hadd osszam meg Veletek egy hatvan éve fakadt sebhely történetét! A seb ma is él, sőt éltet. Már nem fáj, de mint a keresztség pecsétje, eltörölhetetlen jegyként van, létezik és emlékezik…

Egy 23 éves fiatalasszonyra emlékezik a seb, mint szerzőjére. A hatvanas évek kezdetén, a marosvásárhelyi szűk idők levegőtlenségében Rozália, aki akkoriban gazdasági tisztviselő volt, ismerőse kérésére egy gyönyörű, régi moldovai csángó imádságot, a Mária és Jézus párbeszédét megörökítő „Arany Miatyánkot” gépelte le, két példányban. Valaki meglátta és jelentette. Azonnal elvitték és a kolozsvári katonai bíróságon per nélkül elítélték. Bukarest környéki börtönbe került, politikai fogolyként. Szíve alatt vitte magával gyermekét is, akinek ott adott életet, a fogság helyén. Ahogy világra szülte, az Édesanya maga keresztelte meg a Fiát a szükség-keresztség módján és a László nevet adta neki.

A politikai foglyok akkortájt sokfelé megfordultak az ország különböző börtöneiben. Rozália a leghosszabb ideig talán a Bukarest melletti Zsiláva hírhedt fegyintézetében raboskodott. Márton Áron püspök úr is oda volt bezárva. László így emlékezik: „Úgy tudom, talán hat napig voltam vele, aztán, ahogy Édesanyám elmesélte, egyik reggel jöttek, és szó nélkül elvittek tőle. Nem tudta, hová, hiába kérdezte”. Politikai fogoly édesanyja, amikor elszakították tőle, sebet ejtett a derekán, hogy ha később rátalál, felismerje.

Itt megállok, mert az a pillanat rettenetes lehetett. Megmetszeni saját fiát, sebet ejteni rajta, bal oldali kicsi csípőjén, csakhogy később rátaláljon. Biztos mindketten sírtak, de jobban, erősebben és mélyebben mégis az Anyának fájhatott. Aztán jöttek és elvitték a fiát, ő pedig maradt egy huszadik századi marosvásárhelyi Ráchelként, aki egyre csak siratta a fiát. Eszébe jutott bizonyára az a másik asszony, az is Fájdalmas, akiről másolt és amiért börtönbe került. Talán ezzel vigasztalódott, ahogy ők ketten, Anya és Fia abban az Arany-imádságban beszélgetnek:  

„Virágvasárnapján / mit fogsz tenni, – Szent Fiam, mit fogsz szenvedni?” –

„Akkor, Anyám, / király leszek, – A Jeruzsálembe bémenek.”

 „Hát, nagyhétfőn / mit fogsz tenni? – Szent Fiam, mit fogsz szenvedni?”

„Akkor, Anyám, / beteg leszek, – A templomba nem mehetek.”

„Hát, nagykedden / mit fogsz tenni? – Szent Fiam, mit fogsz szenvedni?”

„Akkor, Anyám, / vándorolok, – Az utcákon / le s feljárok.”

„Hát, nagyszerdán / mit fogsz tenni? – Szent Fiam, mit fogsz szenvedni?”

„Akkor, Anyám, / hamis Júdás – Engem harminc / pénzért elad

„Hát, nagycsütörtökön / mit fogsz tenni? – Szent Fiam mit fogsz szenvedni?

„Anyám, Geccemá/nyi kertben, – Felmenek az Ola/jok hegyikben.”

Jézus Geccemányi kertben, – Fenn az Olajok / hegyikben,

Térgyen állval / imádkodzik, – Piros vérvel / izzadodzik.

„Hát, nagypénteken / mit fogsz tenni? – Szent Fiam, mit fogsz szenvedni?”

„Akkor, Anyám, / egy keresztre – fel leszek én / majd feszítvel.

Te a kereszt alatt leszel, – Szent kezedvel el nem érhetsz,

Szent kezedvel / el nem érhetsz, – Szűz öledbe / le nem tehetsz.”

„Hát, nagyszombaton / mit fogsz tenni? – Szent Fiam, mit fogsz szenvedni?”

„Akkor, Anyám, koporsómban, – Bészállok a gyá/szos síromba.”

„Húsvét napján / mit fogsz tenni? – Szent Fiam, mit fogsz művelni?”

„Akkor, Anyám, / feltámadok, – A mennyországban / uralkodok.

Húsvét után / ötven napra, – Piros pünkösd haj/nalára,

Ekűdöm a / Vigasztalót, – A fejérszí/nű Galambot.

Pünközsd után nyócvan napra, – Nagyboldogasszony / napjára

Felviszlek a / mennyországba, – Az örökös / boldogságba.” 

Ám László sebes történetének se Nagypénteken van vége. A politikai foglyok 1963-ban általános amnesztiában részesültek. Börtönből szabaduló Édesanyja azonnal fia keresésére indult. „Valaki ugyanis emlékezett arra, hogy hová vittek” – emlékezik a Fiú is. Édesapja is kereste és ő hamarabb megtalálta, majd hazavitte nagymamájához, Csíkszentmiklósra, Édesanyja szülőfalujába. Ott vette kezébe két és fél év után a gyermekét. Egy pillantás a kicsi csípőjére. Ott van! A Fiam!!! Rajta az anyajegynyi anya-jel.   

Tudjátok, de ezt már csak úgy magamtól mondom, aki elsőként Rozália elé sietett a mennyei hazaérkezés után, nem volt más, mint Mária, Jézus anyja. Megölelték egymást és örömükben egyre csak sírtak….

    

10 április 2020, 18:06