Keresés

Vatican News
2020.03.12 natura, animale, lago, bere Tiszta forrás 

Zúgolódás és huzavona nélkül… - Martos Balázs atya elmélkedése Nagyböjt 3. vasárnapjára

Az Egyiptomból megszabadított, és az ígéret földje felé tartó Izrael negyven évig bolyong a pusztában. Ennek a negyven esztendős vándorlásnak legfontosabb eseménye a szövetségkötés, illetve ezzel kapcsolatban a törvény átadása. A vándorlás azonban szinte természetszerűen alkalmat ad arra is, hogy Isten próbára tegye a népet, és bizonyítsa, hogy mellette van, vele halad, képes táplálni, gondozni, éltetni.

Kétszer is olvasunk a próbatételekről: a szövetségkötés előtt és után, a Kivonulás és a Számok könyvében (Kiv 16,2 – 17,7; Szám 20). A Kivonulás könyvének összefüggésében a próbatétel a nyilvánvaló nehézségek mellett az, hogy a nép visszavágyik Egyiptomba. „Miért vezettetek ki minket Egyiptomból?” – visszhangzik a kérdés. A Számok könyvében a nép akkor zúgolódik, akkor esik kétségbe, sőt akkor gyullad haragra úgy, hogy még meg is akarja kövezni Mózest és Áront (vö. Szám 14,10), amikor kikémleli a földet, amelyet elfoglalni készül. A fizikai nehézségek, fáradtság, éhség és szomjúság, akkor válnak igazán jelentőssé, amikor belső, lelki erőtartalékaink fogynak el, amikor küzdelmeink értelmét, igazi távlatait veszítjük szem elől.

Az elbeszélések ennek megfelelően a lényegre koncentrálnak. Jobban ki akarják emelni az Istennel szembeni elégedetlenséget és ennek következményeit, mint a fizikai panaszt. Nagyböjt 3. vasárnapján a Kivonulás könyvéből olvassuk a vízfakasztás jelenetét. A nép zúgolódik, panaszkodik Mózesnek, aki Isten parancsára botjával vizet fakaszt a Hóreb sziklájából. Az elbeszélés valószínűleg ősi hagyományokra épített: nem utal vissza a két korábbi próbatételre, a keserű víz és a manna meg a fürjek esetére (Kiv 16,2 – 16,36), ami egy folyamatos elbeszélésben természetes volna. Mintha a nehézségek mindig teljesen váratlanul érnék a népet, s mintha hitéért is minden előzmény nélkül, itt és most kellene megharcolnia. Tény, hogy a hit és a belőle fakadó többi ajándék is erény, vagyis valamelyest készséggé válik, a lélek folyamatos tulajdonságává, ugyanakkor az emberi természet hajlamos a felejtésre, hajlamos a negatív értelemben vett megszokásra, így legjobb tulajdonságait is újra meg újra fel kell frissítenie, meg kell újítania. Itt a hit döntését.

A nép feledékenységével és zúgolódásával szemben Mózes hisz, és bensőséges kapcsolatban van Istennel. Félti életét: „Mit tegyek a néppel…? Kis híja, hogy meg nem köveznek!” – mondja. Ugyanakkor Isten komolyan, szinte baráti szeretettel gondoskodik róla. Isten szavait a bibliai elbeszélő egyszerű, de világos és sokat mondó szimbolikával örökíti meg. Mózesnek azzal a bottal kell a sziklára ütnie, amellyel a tenger vizét is kettéválasztotta. Ez a bot tehát Isten hatalmának, szabadító és életet őrző jelenlétének jelképe. Mózesnek a „nép előtt” kell „haladnia”, úgy, hogy a vének kövessék, vagyis a nép felelős vezetőjeként, elöljárójaként kell viselkednie. Isten pedig azt ígéri, hogy odaáll a sziklára, amelyből víz fog folyni. A Hóreb Isten és Mózes igazi, nagy találkozásának helyszíne is lesz. A sziklából fakasztott víz mintha előre jelezné az életadó és életet őrző törvény ajándékát, illetve az Isten jelenléte felőli bizonyosságot, amelyekben Mózes később itt részesül.

A rövid jelenetet névadásra utaló részlet fejezi be, mint máskor gyermekek születését, vagy a pátriárkák egyes történeteit. Massza és Meríba, „kísértés” és „pörölés”, a nisszá és a ríb igékből. Eszünkbe juthat újra a múlt vasárnap idézett ige: „Ne kísértsd Uradat, Istenedet!” (MTörv 6,16; Mt 4,7). Meg a hiábavaló pörlekedésre és vitatkozásra való hajlam, amelyeket az Újszövetség többször is elítél (pl. 1Kor 6,1-11; 1Tim 6,3-6; 2Tim 2,14-17). S ezzel szemben az az ősi hagyomány, amely Krisztusban látja az élő sziklát, amely a pusztában a néppel együtt vándorolt, hogy legyen friss vize, amellyel szomját oltja (1Kor 10,4).

Kísértéseink pedig vannak. Egyedül, de együtt, közösségben is. Kérjük Isten kegyelmét, hogy Jézus által a jót erősíthessük egymásban.

Nagyböjt 3. vasárnap, A év

Martos Balázs atya elmélkedése Nagyböjt 3. vasárnapjára
12 március 2020, 17:28