Keresés

Vatican News
2020.02.06 tulipano, fiore, primavera, giallo, natura Fényben 

Megtisztít, hogy többet teremjünk… - Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 5. vasárnapra

Lehet-e szeretettel vádolni valakit? Mármint úgy vádolni, hogy közben szeretik, sőt egyre mélyebben akarják szeretni? Úgy tűnik, Izajás könyvének 58. fejezetében ilyesmi történik.

Isten szabályos vádbeszédet intéz népéhez, de nem azért, hogy elítélje, hanem azért, hogy tanítsa, sőt szavaival megtisztítsa, ígéreteivel felemelje. Sajátos vádbeszéde ugyan kitakarja Izrael bűnét, hamisságát, ürességét, de miután ezt megtette, olyan ékesen ecseteli az igazi böjtölésnek, a szeretet és az igazság tetteivel támogatott vallásosságnak jutalmait, hogy az egész beszéd inkább ígéretet, inkább üdvösséget hirdető prófétai beszéd lesz, már nem kioktatás, már nem ítélet, már nem a harag, hanem a szeretet pillanata.

Olvasmányunk ennek a sajátos vádbeszédnek második egységéből való. Az üres és képmutató vallásosság képeiről már nem hallunk, csak a felszólításokról és ígéretekről. Fülünkben talán a felszólítások és a feltételes mondatok sokasága ragad meg. Például így: „Oszd meg az éhezővel kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba…” „Ha eltávolítod körödből az igát, az ujjal mutogatást és a gonosz beszédet, ha odaadod az éhezőnek kenyeredet, és jóllakatod az elnyomottat, akkor felragyog a sötétségben világosságod…” A felszólítások a szegényekkel szembeni igazságosságra és irgalomra hívnak, s ehhez kapcsolják a világosság, a gyógyulás képeit, Isten közelségének, megszólíthatóságának, elérhetőségének ígéretét. A fontos témákat kétszer halljuk. Szakaszunk 7. és 10. versében is az éhezőknek juttatott kenyérről van szó, ehhez társul a mezítelenek felruházása, a kicsinyekkel és kiszolgáltatottakkal szembeni gőgös viselkedés beszüntetése. Ezt követik mindkét alkalommal a világosság képei. „Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal…” „Akkor felragyog a sötétségben világosságod, és homályod déli verőfényre változik.”

A vádbeszéd a nép panaszát is felidézte: „Miért böjtölünk, ha nem veszed észre…?” Ebben a panaszos kérdésben alig rejtegetett vád van Istennel szemben.  Isten válasza azonban helyre tesz. A vele való kapcsolat teljességét ígéri, ha a maga részéről az ember, a nép is teljes odaadásra törekszik. A sötétségből meg homályosságból felragyogó teljes verőfény mintha azt is jelezné, hogy a nép szíve sötétedett el, s ugyanakkor mások számára sem tudja már Isten jelenlétét sugározni.

Miféle fényhez szoktattuk a szemünket? Hol keressük a bajok gyökerét? – Izajás szavai, később pedig Jézus is, igényes szeretettel tisztítanak. Különös, hívő bátorságra van szükség: mások bajával foglalkozni, amikor a magunké fojtogat. Beismerni igazságtalanságunkat és hamisságunkat ahelyett, hogy másra hárítanánk a felelősséget. Meghallani Istennek ezt a vádló hangját, hogy aztán – vagy közben, egyre inkább – megtartó szeretetét is felfedezzük, és beengedjük életünkbe. Isten feltétel nélkül szeret minket, vagyis létben tart, elfogadja döntéseinket, megtartja és folyton erősíti bennünk a jót. Ugyanakkor nem ment fel, nem ragad ki mindjárt a világ törvényei alól. Engedi, hogy mások fájdalmában a magunkéra is jobban ráismerjünk, hagyja, hogy szeretet és törődés utáni vágyunkban értsük meg, mire van szüksége a testvérünknek, szomszédunknak, a munkatársunknak, régi ismerősnek vagy még soha nem látott idegennek. Isten jelenléte ilyenkor a másikban is ránk ragyog – akár külső sötétsége és deformitása ellenére.

Izajás e szavait gyakran a nagyböjti időben halljuk biztatásul, hogy helyesen böjtöljünk, hogy hitünket, vallásos szokásainkat okosan gyakoroljuk. Most Jézus mondatát halljuk a Hegyi beszédből: „Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!” Kimondja mind a kettőt: hogy fényességet gyújtott bennünk, s hogy ezt a fényt másoknak továbbadva, másokra gondot viselve tanuljuk meg érezni, befogadni. Világíts úgy, hogy elfelejted magad – így lehetsz egészen világosság.

Évközi 5. vasárnap, A év

 

06 február 2020, 17:15