Keresés

2020.01.10 Fr. Alphonse Skerl, parrocco emerito Santissima Trinita, East Chicago 2020.01.10 Fr. Alphonse Skerl, parrocco emerito Santissima Trinita, East Chicago 

Skerl Alphonse atya emlékei az 1938-as budapesti Eucharisztikus Kongresszusról

A kelet-chicagói Szent Háromság magyar plébánia nyugalmazott lelkipásztorával beszélgettünk gyermekkora egyik jelentős egyházi eseményéről, a magyar fővárosban 1938-ban megrendezett Eucharisztikus Világkongresszusról. Skerl atya az amerikai magyar katolikus diaszpóra pasztorálásáról is szót ejtett az interjúban. Erdő Péter bíboros Chicago környékén tett korábbi látogatása kapcsán pedig idézte szavait, hogy micsoda kincsek vannak elrejtve ezekben a magyar közösségekben,. templomokban, amelyekről Magyarországon semmit nem tudnak.

Somogyi Viktória - Vatikán

A II. világháború után Magyarországot elhagyva Skerl atya az innsbrucki szemináriumban tanult, majd az Egyesült Államokba emigrált és ott szentelték pappá 1955-ben. 1954-ben egy pap barátja tanácsára Chicago környékén egy acélgyárban dolgozott a nyári szabadidejében, hogy jobban megismerje a hívek életét. Pályája során 9 évig St. Louis-ban szolgálta a magyar katolikus közösséget, majd a kelet-chicagói Szentháromság magyar plébániatemplom vezetője lett, amely 110 év után 2016-ban zárt be, utolsóként a korábban Indiana államban létezett 10 magyar templom közül. A 110 év során 10 papot és 13-14 szerzetesnőt adott a magyar plébániaközösség az egyházmegyének. Fénykorában közel ezer család tartozott a Szentháromság magyar plébániához. Skerl atya a templom bezárásakor, 87 éves korában vonult nyugdíjba. Azóta is aktív, még most 90 éves korában is kórházlelkészként teljesít szolgálatot. Életkorának köszönhetően vannak emlékei 1938-ból a magyar fővárosban megrendezett Eucharisztikus Világkongresszusról. Alphonse atya a nagyhatású egyházi rendezvényről akkor kiadott emlékalbum alapján idézte fel emlékeit. A kötet bevezetőjét Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás írta 1938. augusztus 15-i dátummal. 

"A legnagyobb örömöm az, hogy nemcsak misét tudok mondani, hanem ki is tudom osztani az örök élet kenyerét a hívek között" - fogalmazott az interjúban Skerl atya az Eucharisztikus kongresszushoz kapcsolódóan. 

9 évesen Siófokról nem utazott Budapestre, hogy részt vegyen az eseményen, de édesapja és az akkori rádióközvetítések alapján élénken él emlékezetében. Mély benyomást tett édesapjára a Dunán, hajókon megrendezett esti körmenet. Édesapja másik kiemelkedő élménye volt a 250 ezer ember részvételével megtartott éjféli szentségimádás a Hősök terén. 

Pacelli bíboros pápai legátusként vett részt a budapesti Eucharisztikus Világkongressszuson, aki aztán XII. Piusz pápaként vonult be a történelembe. Pacelli bíboros Rómába való visszatérése során különvonatával megállt Siófokon is és köszöntötte a tiszteletére egybegyűlteket. Skerl atya is jelen volt ekkor a vasútállomáson. Egy rózsafüzért kapott ajándékba, amelyet a háború ellenére is megőrzött és később az 50-es években ajándékozott egy őt segítő családnak az Egyesült Államokban. 

Az Eucharisztikus Világkongresszusról kiadott emlékalbum képei alapján Skerl atya felidézte, hogy milyen gyönyörű és hatalmas megmozdulás volt. Egészségügyi problémái ellenére tervezi, hogy Budapestre utazik és részt vesz a szeptemberben megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. 

Az interjúban szó esett arról is, hogy a diaszpóra magyar plébániaközösségeiről is. Skerl atya ezzel kapcsolatban felidézte Erdő Péter bíboros egy évtizeddel ezelőtti látogatását Chicagóba és a Közép-Nyugatra. Ekkor a bíboros felkereste többek között Kelet-Chicago, St. Louis, South Bend magyar közösségeit is. E látogatásai során a bíboros megrendülve mondta, hogy micsoda kincsek vannak itt elrejtve, amiről egyáltalán nem tudnak Magyarországon. Miklósházy Attila püspök halála után Cserháti püspök pedig ennek jegyében kíván hidat építeni a diaszpóra és az anyagország között. 

90 éves kora ellenére is Skerl atya tovább folytatja a helyi magyar katolikus közösség lelkipásztori ellátását: alkalmanként a chicágói Szent István plébánián mutat be szentmisét és felkeresi a híveket. 

Interjú Skerl Alphonse atyával az 1938-as budapesti eucharisztikus kongresszusról

 

10 január 2020, 13:02