Keresés

A zágrábi ifjúsági találkozó logója A zágrábi ifjúsági találkozó logója 

Májusban 9-10-én Zágrábban tartják a horvát fiatalok 11. ifjúsági találkozóját

Már lehet jelentkezni a májusi találkozóra, amelynek mottója: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” (Jn 2,5).

Gedő Ágnes - Vatikán

Tanuljuk meg Máriától az Ige meghallgatását, hogy az konkrétan megvalósuljon életünkben. Vele együtt mondjunk igent az Úrnak, hogy mint a kánai menyegző szolgái, bármit is mond nekünk, tegyük meg, és változtassuk a vizet borrá közösségeinken belül. Ezzel a témával hívja a fiatalokat Zágrábba a következő horvát ifjúsági találkozó, amelyre január 15-től már lehet jelentkezni. A részvételi díj 30 kuna, ami magában foglalja az akkreditációt, egy pólót és egyéb anyagokat.

Május 9-én reggel a fiatalok katekéziseken vesznek részt, melyeket a zágrábi főegyházmegye 15 templomában tartanak. Délután a városközpontban gyűlnek össze, majd este azokon a plébániákon, ahol elszállásolják őket. Május 10-én, vasárnap a szentmisét a Jelačić bán-téren téren mutatják be.

16 január 2020, 15:29