Keresés

Vatican News
Cardinale Vincent Nichols di Westminster Legyen vége a vádaskodás korszakának, Jézus a béke!   (MARCIN MAZUR)

Nichols bíboros az angol választások után: A jót lássuk meg a másikban!

„A választások eredménye új kezdetet jelent és legyen is az, egy új kezdet. A jót lássuk meg a másikban!” - nyilatkozta Vincent Nichols bíboros, westminsteri érsek, Anglia és Wales katolikus püspöki konferenciájának elnöke. Az Egyesült Királyságban csütörtökön, december 12-én tartott parlamenti választásokat Boris Johnson konzervatív párti jelölt nyerte meg és többséget szerzett az angol parlament felső és alsó házában is.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

„Hagyjuk magunk mögött ez elmúlt időszak mérgezett levegőjét, mely az utóbbi években eluralkodott az országban, amikor a pártpolitikai csoportosulások kölcsönösen vádolgatták egymást. Egymás szemébe kell néznünk és a jót kell meglátnunk a másikban! – hangsúlyozta Nichols érsek.  

Forduljunk figyelemmel a másik ember felé      

„Karácsonyhoz közeledünk, amikor Krisztus születését ünnepeljék, ez pedig Isten jóságának a megtestesülését jelenti számunkra. Éppen emiatt kell keresni és felfedezni minden emberben a benne rejlő jót. Forduljunk tehát figyelemmel a másik ember felé és ez jelentse az új kezdetet számunkra”.  

Választási szempont: szem előtt tartani minden ember és az egész társadalom közös javát

Anglia és Wales katolikus püspökei a november végén tartott közgyűlésükön üzenettel fordultak a  hívekhez, melyben „a szavazáson való részvételre buzdították őket, mindig szem előtt tartva minden ember és az egész társadalom közös javát”.

A politika épüljön megvalósítható ígéretekre

Az európai országokkal való kapcsolat jövőjét tekintve a főpásztorok levele hangsúlyozta, hogy „Nagy Britannia nemzetközi partnerként köteleződjék el, szolgálja a béke, a biztonság előmozdítását és vállaljon felelősséget az egész föld iránt”. A politikai élet szereplőitől azt kérték az angol és walesi püspökök, hogy „az igazságra alapozzák a politikájukat és ne megvalósíthatatlan ígéretekre”.

     

14 december 2019, 12:52