Keresés

Vatican News
Virág Virág 

Az öröm jó jel: Martos Balázs atya elmélkedése Advent 3. vasárnapjára

A virágba boruló puszta mintha a lélek vagy a választott nép belső állapotát jelezné. Mint amikor megsimogatnak egy kisgyereket, s az szemmel láthatóan kivirul, megbékél, boldogan bújik édesanyjához.

Advent 3. vasárnapján örvendezésre szólít minket az egyház: az Úr közel van. Ezt a meghívást örömre, reményre Izajás próféta szavai is közvetítik: „Örüljön a puszta…, ujjongjon a sivatag…, örömében ujjongva daloljon!” Aztán a bátorítás: „Bátorság! Ne féljetek! Íme, eljön Istenetek… Maga Isten jön el, hogy szabadulást hozzon nektek.” A próféta fejedelem a várt öröm beteljesedését is megjövendöli: „Ugrándozik majd a sánta, mint a szarvas, és a némák nyelve ujjongva ujjong. (…) Éneket zengve érnek a Sionra, és örök boldogságot tükröz az arcuk.”

Örömre csak az szólít, aki maga is tele van örömmel. A próféta teljesen eltűnik az üzenet mögött. Csak úgy képzelhetjük el, mint akit átjárt az üzenet, mint akinek semmilyen más dolga vagy lehetősége nincs, mint örömre buzdítani hallgatóit. Be sem mutatkozik, mint aki elfelejti az illemet, annyira tele van jó hírével. Amikor a Szentírás erkölcsi normákat fogalmaz meg, legtöbbször megalapozza őket valamilyen eseményben, Isten ilyen vagy olyan ajándékában, szabad tettében. Előbb állnak a kijelentő mondatok, azután a felszólítások. Az örömmel azonban fordítva áll a dolog: a próféta tele van örömmel, ezért mindenféle képpel örömre biztat, és csak utána mondja el, miért, mi az alapja ennek a végtelen ujjongásnak. Isten eljön, dicsősége, vagyis istenségének titka megjelenik, tapasztalható, érzékelhető, hatékony lesz.

Amíg csak gondolkozunk róla, nehéz az örömről beszélni. Amikor meg tele vagyunk örömmel, minden olyan természetes, mint egy patak csobogása vagy a nap ragyogása. A palesztinai sivatag képes virulni, képes virágba borulni, bár „örömében dalolni” nyilván csak átvitt értelemben. A tiszta öröm a legszebbet és legjobbat mutatja meg, azt hozza elő az emberből. Izajás csak az örvendező, virágzó sivatag derűs képe után mondja el, kikre gondol igazán, bár még itt is általános képekkel: az „elernyedt kezűek” már feladták az értelmes munka reményét, már belefáradtak a világ átalakításába, kihunyóban van a reményük. A „roskadozó térdűek” már nem akarnak tovább menni, elegük van az élet „erőltetett menetéből”. Izajás könyvének nagy témái, kedvelt képei ezek. A pusztában hazatérő nép, a pusztában utat készítő „hang”, a pusztában cédrust, ciprust meg olajfát növesztő Isten, a pusztasággá vált Sion, amelynek csüggedt szívét bátorítani, roskadozó térdét erősíteni kell: variációk egy témára. Olyan téma ez, amely Izrael népének újra meg újra a legfontosabb volt és marad: Isten eljövetelét hinni és remélni a fogságban, a fogság után újjáépülő Jeruzsálemben, az immár mindenféle földi hatalomtól megfosztott közösségben.

Ahogy újra meg újra ízlelgetjük, Izajás szavai egyre közelebbről érintenek. A virágba boruló puszta mintha a lélek vagy a választott nép belső állapotát jelezné. Mint amikor megsimogatnak egy kisgyereket, s az szemmel láthatóan kivirul, megbékél, boldogan bújik édesanyjához. Puszta volt a csüggedt szív, élettelen. De most virágba borul, eleven és kapcsolatra kész: „megnyílik a vakok szeme, és a süketek füle hallani fog. Ugrándozik majd a sánta, mint a szarvas, és a némák nyelve ujjongva ujjong.” Izajás semmilyen értelemben nem korlátozza ezeknek a jövendöléseknek az értelmét, vagyis egyszerre tekinthetjük őket a legkonkrétabb és legjelképesebb állításoknak. Isten eljövetele és a vele kapcsolatos öröm meggyógyítja és felébreszti a csüggedt szívet, megszabadít minden belső és külső bénaságtól – aki lélekben megnyílik, annak a teste sem börtöne már, s aki testében gyógyul, annak megnyílik a lelke is.

Hogyan talál minket most Izajás örömre hívása? Talán börtönbe záratott a mi szívünk is, mint Keresztelő János, aki az evangélium szakaszában Jézushoz küld, hogy küldetéséről kérdezze? A prófétai szó örömet hirdet ma is, hívogatja csüggedt szívünket, hogy felismerjük az Úr érkezését.

Advent 3. vasárnapja, A év

Martos Balázs atya elmélkedése
12 december 2019, 16:43