Keresés

Vatican News
PALESTINIAN-RELIGION-CHRISTIANITY-CHRISTMAS A legszentebb hely a földön, ahol az Üdvözítő megszületett   (AFP or licensors)

Karácsony megszületése az Isten-belépés titkának türelmes keresésében

Miért nem egyidős a kereszténységgel Krisztus születésének az ünneplése? Karácsony ünnepi légkörében próbálunk liturgia-történeti választ adni a kérdésre. Az Anyaszentegyház lassan és türelmesen haladt, mindig az éppen aktuális kérdésekre és kihívásokra válaszolt és így talált rá, közel négy évszázad alatt arra, ami nekünk ma ismert és oly kedves valóság, a Karácsony éjféli misés ünneplésére.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán          

A kereszténység bölcsője Húsvét

A kereszténység, azaz Jézusnak megváltást befogadó népe a Húsvétból született. Máig ez lényének a közepe: a krisztusiak szívét Jézus oldalának nagypénteki megnyitása és Jézus sírjának húsvétvasárnapi megnyílása élteti. Ötvened-nappal később a pünkösdi Lélek-áradás megnyitja az apostolok szemét is és rádöbbennek saját szerepükre: Ők tanúk! Tanúi annak, hogy „az Isten föltámasztotta a halálból Jézust, Dávid fiát” (ApCsel 2,33). Benne azt a Pásztort látják, aki azért jött, hogy belépjenek a Kapun át az Akolba, hogy ott, az Ecclesiában „életük legyen és bőségben legyen” (Jn 10,10).

Az „elválasztás” fájdalma és az önálló útra lelés   

Jézus Egyháza, a kereszténység kicsi magzatként született. Anyatejként egy darabig még a jeruzsálemi Templomból táplálkozik, de a Tóra őrei hamar leválasztják e furcsa gyermeket szellemi bölcsőjének emlőjéről és nagyon korán saját lábára kell állnia. Bár kicsi, de megvan minden szerve: keze, lába, szíve, esze és legfőképp a lelke. Ahol ered, onnét elküldik, ahová megy, oda nem hívják. És mégis, soha nem tagadja meg ábrahámi eredetét és soha meg nem kerüli a világot, melybe húsvéti Ura elküldte. Tapogatva keresi az útját és úgy vándorol a Mediterráneum partvidékén, mint egykor Mózes népe a pusztában, mindig egy napra elegendő útravalóval, ám azt a kevés elegendőt mindig meg is kapja. Nem válogat, útjában szóba áll mindenkivel, szabadossal és rabszolgával, tekintélyes férfiakkal és egyszerű asszonyokkal, az agorák filozófusaival és a kikötők írástudatlanjaival, zsidóval, göröggel, szittyával egyaránt. Mindenhez alkalmazkodik, ami emberi, éltető és harmonizál azzal az új élettel, melyet éppen a húsvéti fürdő, a keresztség ad nekik. „Tagjainak nincs igazán hazájuk, de mindenhol otthon vannak, házasodnak és gyermeket nemzenek, mint mindenki, de magzatot el nem hajtanak, közös az asztaluk, de nem az ágyuk…” (vö Diognétosz levél V).

Az üldöztetés homályában

Ez a közösség három századon át homályban járt, ahová az újból és újból ellenük kitörő üldöztetés miatt menekülnek. E három század alatt, főként a tévutak kivédésére, rátalálnak az igazság helyes ösvényére, azt rendszerbe is foglalják. Így köszönt rájuk a szabadság, amikor vaksi szemeikkel meglátják a császári hadijelvények csúcsán a keresztet, amiről a tarzuszi Pál azt írta nekik, hogy „nem akar másról tudni, csak a megfeszített keresztjéről (1Kor 2,2). Ez a kereszt a győzelem jele. Mesterüktől jól tudják, hogy ő a „békességükre legyőzte a világot” (Jn 16,33). Ezzel a kereszttel.

Küzdelem a tévtanítások elterelő elhajlásaival szemben

A kereszttel szerzett megváltás tágasságában rejlő lehetőség az első három század során elég volt mindig arra, hogy tisztázzák az utat a tévtanítások elterelő elhajlásaival szemben. Ez a legfőbb oka annak, hogy nem dolgozták ki az Isten-megérkezés teológiáját, vagyis a Születés teológiáját. A második század második felében összeállt újszövetségi kánoni könyvek, bár nagyon szűkszavúan, de mégis elégséges eligazítást adtak a Megváltó születéséről. Tömör, tárgyilagos hangjuk elhárítja a mágikus-mitikus megközelítést, ám ami mégis éppúgy hitfeladat elé állítja az alászállás-születés eseményét, mint a sírból felkelés értelmet meghaladó, hitre-kényszerítő mozzanatát.

A pogány Napisten kultusz elutasítása

Túl a tartalmi szemponton, van egy formai ok is. Az első három század pogány hitvilága zajosan ünnepelte isteneik születését. A keresztények éppen ezért tartózkodtak Jézus születésének megünneplésétől. Órigenész alexandriai egyházatya a harmadik század második felében csak a vasárnapokat és péntekeket, magát a Húsvétot és a Pünkösdöt említi meg saját ünnepeikként (Contra Celsum 8,22). Értelmes és természetes kíváncsiság hatotta át az őskereszténységet Jézus születésnapja iránt, de nem a liturgikus ünneplés céljával. Ellenben a Krisztus eredeti, születésével adott istenségét tagadó arianizmusban olyan szellemi kihívással találkozott, melynek kivédéséhez szükségképpen Jézus eredetét kellett tisztázni. Másfelől pedig a Keletről érkezett Napisten kultusz főként Rómában olyan kápráztató módon ünnepelte december 25-én a Sol Invictust, a Győzhetetlen Napistent, hogy erre is válaszolni kellett.

A római egyház válasza 325 és 336 között

A feleletet a római egyház adta meg. Az időt is pontosan behatárolhatjuk, mikor született meg Karácsony ünnepe, válaszként az említett kihívásokra. Damazusz pápa (368-384) Filocalus nevű tehetséges szépíró titkára 354-ben szerkesztett egy olyan kalendáriumot (Chronicon), mely 336-tól indulva felsorolja a római liturgikus ünnepeket, köztük a Nativitas Dominit, az Úr születésnapját. Ez az első, máig létező említés Karácsony liturgikus ünnepéről. Van egy másik adat, mégpedig a 325-ben a keleti Niceában (Nikaia) tartott egyetemes zsinat, mely szintén felsorolja az egyház akkori ünnepeit. Minthogy a Karácsony említése hiányzik a többi ünnep közül, ez annak a jele, hogy A Karácsonyt akkor még nem ülték meg. Ebből adódik, hogy az Úr születés-ünnepének a születése 325 és 336 közé tehető. Tizenegy év! Mi történt Rómában, hogy e tizenegy év alatt megszületett a Karácsony ünnepe?

A keresztény szabadság pápája: Szent Szilveszter  

A kereszténységet fölszabadító 313-es milánói ediktum rákövetkező esztendejében új püspököt választottak Róma nagy tekintélyű, Péter-utód székébe, Szilveszter pápát (314-335). Neki kellett bevezetnie az egyházat az immár nyilvános, sőt császári támogatást élvező új liturgikus istentiszteleti rendbe, melynek minta- és mértékadó formájához otthont adott a Lateranusok nemzetségének egykori palotája és testőrségi kaszárnyája helyén emelt episzkopális bazilika, a lateráni székesegyház. De ő az a pápa, aki fölszenteli Péter apostol vatikáni vértanúsága helyén a neki szentelt martiriális bazilikát, valamint a tengerparti Ostia kikötővárosába vezető út mentén emelt első és szerényebb méretű bazilikát a Népek apostola tiszteletére.

Szent Szilveszter a Karácsony pápája is

Ő a konstantini béke korszakának a pápája, de egyúttal ő a Karácsony pápája is. Uralkodása alatt vetődött fel, hogy külön és rangos ünneppel kell emlékezni Jézus, az Isten Fia születésére. Létezett már a Krisztus-születés liturgikus ünnepe korábban is, amit január 6-án, Epifánia-Vízkereszt, az Úr megjelenése ünnepén tartottak. Összevont, kollektív tartalmú ünnep volt ez és Keleten máig megmaradt ebben a formájában, emlékezve a napkeleti bölcsek látogatására, a kánai menyegző borcsodájára és Jézus keresztségére az alapmozzanat, az üdvözítő születésének ünneplése mellett.

A ariánus tévtanítás leküzdése

Szilveszter pápát immár nem fenyegette külső, politikai veszély, ám annál keserűbb küzdelmet kellett folytatni az igaz hit tisztaságáért az egyházon belül. Krisztus isteni és emberi mivoltának összehangolása rendre termett mellékvágányokat is, melyek időnként népszerűek lettek és könnyebben elfogadhatónak látszottak, mint a Kinyilatkoztatás összes szempontját figyelembe vevő ortodox tanítás. Ilyen volt az alexandriai presbiter, Arius nézete is, miszerint Jézus Mária és József természetes gyermeke, akit az Isten a Jordán menti keresztsége alkalmával adoptál, fogad örökbe és teszi őt Istenné. Ráadásul Arius versbe is szedte tanítását és dallamosan énekelhető formában az új tan sokakat meggyőzött, így a nézet gyorsan terjedt birodalom-szerte. Ezt a tévtanítást verte vissza Szilveszter pápa új ünnepe, amely a 325-ös niceai tanítás jegyében vallotta a teljes Szentháromságot, és hogy benne a Filius, a Fiú „incarnatus est”, megtestesült. Ő „Isten az Istentől”, az „Atyával egylényegű”, tehát nincs neki alárendelve.

Szilveszter pápa „megkeresztelte” a Győzhetetlen Napisten születésünnepét

Ez a hitigazság is, miként minden komoly dogma, kereste a maga liturgikus kifejeződését, hogy a megvallott hit imával megünnepelt mélységet kapjon. Szilveszter pápa egyszerűen „megkeresztelte” a Győzhetetlen Napisten születésünnepét: December 25-e a megváltó Jézus Krisztus születése, aki a júdeai Betlehemben Istenként született meg Szűz Máriától, vagyis ő maga a Malakiás próféta megjövendölte új Nap, Sol iustitiae (Mal 3,30). Az ünnep lassan kezdett Rómában teret hódítani, miközben szinte észtvétlenül létrejött egy különleges csere.

Jeruzsálem és Róma liturgikus kapcsolatai

A december 25-i ünnepet később elvándorolt Jeruzsálembe is, ahol a január 6-i Epifánia ünnep helyébe lépett, de onnét visszatérve hozott magával valami nagyszerűt, az éjféli misét. Amikor megszületett, senki nem gondolta volna, hogy több mint másfél évezreden átível ez a liturgikus szokás, és természetes része lesz az európai december végi sötét és hideg estének. Nem önmagában jött létre, hanem a már kész húsvéti ünneplés utánzásának a vágya szülte. Ahogy a húsvéti vigília-virrasztás a megváltás-esemény helyszínén jött létre, a Krisztus sírjára épült Anasztaszisz-Feltámadás bazilika liturgiájában, éppúgy a Krisztus-születésnek virrasztással várása és éjféli megünneplése a születés helyszínén, a betlehemi istálló-barlang fölé emelt ugyancsak konstantini bazilika liturgiájában született meg.

Egy szentföli zarándoknapló útbaigazítása a IV. század végéről

A két hely és a két virrasztás csodálatos módon összekapcsolódott. Források híján nem is tudnánk erről, ha maga a Gondviselés nem adta volna a kezünkbe azt az útinaplót, amit 390 és 395 között egy Aetheria nevű zarándoknő jegyzett fel szentföldi tartózkodása során, és amit 1887-ben Arezzóban találtak meg egy XI. századi kódexben. A születés ünnepe előtti napon a Jeruzsálembe érkezett zarándokok végeláthatatlan nagy sora – ahogy a zarándoknő látta – kivonult a Szent Városból délután és lefelé tartott délnek, miközben a lenyugvó nap sugarai bearanyozták a domboldalra épült Betlehem fehérre meszelt házait és a városka szélén épült óriási bazilikát. Aetheria nem győzi részletezni azt a pompát, melyet „Constantinus császár, édesanyja jelenlétében, díszített fel arannyal, színes mozaikokkal, drága márványoszlopokkal”. A születés-bazilika helyét az a barlang istálló adta, melyben Szűz Mária világra hozta Egyszülöttét, és amit a későbbi korok gondos emlékezet-őrizete megtartott. Legértékesebb kincse nyilvánvalóan a Praesepe Domini, az Úrnak a jászla volt.

Megérinteni és megcsókolni a születés helyét

Amikor Aetheria leért a barlang szűk nyílásán át az Úr születésének a helyére, megpillantotta a mennyezetről lelógó, éjjel-nappal világító ezüst lámpásokat. E barlang bejáratánál olvasta fel a jeruzsálemi pátriárka az örömhírt, ahogy azt Szent Lukács könyvében máig tesszük Karácsonykor: „Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson” (Lk 2,7). A hívek megrendülten hallgatták aztán az angyal pásztorokhoz intézett szavát: „Nolite timere: ecce enim evangelizo vobis gaudium magnum, quia natus est hodie Salvator, qui est Christus Dominus in civitate David. Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában” (Lk 2,10-11). Az evangélium szavaira a zarándokok hangos örömujjongásban törtek ki, mert az nemcsak múltat idézett, hanem valóságot teremtett. A szentmise előtt az egész sokaság elvonult a jászol előtt, csókolgatták és kezükkel simogatták azt a helyet, ahol az Üdvözítő megszületett.

Menjünk föl Jeruzsálembe a Születés örömével  

Az éjféli mise után sorba álltak és égő lámpásokkal a kezükben a zarándokok visszaindultak Jeruzsálembe. „Áldott, aki az Úr nevében jő, az Úr a mi Istenünk és ő fényeskedik nekünk” – énekelték a zsoltárt és mire fölértek a Szent Városba, valóban derengeni kezdett, kivilágosodott és így vonultak a falakon kívüli Anasztászisz templomba, ahol immár az Üdvözítő újjászületésének a titkát szemlélhették. Ezután rövid pihenőre tértek a szálláshelyükön, majd Jézus születésének ünnepi szentmiséjére gyűltek egybe ismét, Jeruzsálem főtemplomában. Itt a János evangélium bevezető sorainak, a híres Prológusnak a szavait hallgatták meg a Betlehemben egyszer megszületett Mária Fia örök születéséről, aki kezdettől fogva az Atya kebelén nyugodott. János evangélista, a szeretett tanítvány az említett előszóban összekapcsolja az Ige örök eredését földi születésével: „Az Ige megtestesült és közöttünk lakott” (Jn 1,14).                  

Róma befogadja a betlehemi kezdeményezést  

És Rómában? A jeruzsálemi húsvéti liturgiából a születés ünneplésébe átvett éjféli szertartás ide is megérkezett és az ötödik század közepén már érett gyakorlat. A Gondviselés olyan püspököt támasztott Péter székében, aki egészen a Karácsony embere, Nagy Szent Leó pápa. 440 és 461 között kormányozta Isten rábízott népét. Ekkor már százados hagyománya volt Karácsony ünneplésének. A liturgikus interferencia, a megszentelt szokások gazdagító kölcsönhatása eredményezte, hogy Leó pápa elődje, III. Sixtus pápa (432-440) a 430-as években bevezette a betlehemi példa alapján a „római Betlehemben”, a Sancta Maria ad Praesepe, vagyis a Santa Maria Maggiore bazilikában az éjféli misét. A virrasztást a falakon kívüli Szent Péter bazilikában tartották Karácsony vigíliáján, december 24-én, és innét vonultak a hívek éjjel az említett Jászolos Szűz Mária templomba, ahol az éjféli mise során Lukács evangéliumából olvasták fel a Gyermek születésének a történetét.

Nagy Szent Leó is a Karácsony pápája

Másnap, vagyis december 25-én délelőtt a Szent Péter bazilikában celebrálta Leó pápa a karácsonyi főmisét. Számos fennmaradt karácsonyi beszédei közül most ízelítőként hangozzék el az a homília, amelyet a Szent Péter bazilika karácsonynapi szentmiséjén mondott a délelőtt kilenc órai szentmisén (Sermo XXI).

Leó pápa karácsonyi homíliája  

Szeretteim! Ma született a mi Üdvözítőnk, örvendezzünk! Nem szabad szomorkodnunk akkor, amikor az élet születését ünnepeljük; annak az életnek a születését, aki kioltotta belőlünk a haláltól való félelmet, és ígéretével az örök élet örömét oltja belénk.

Senki sincs ebből az örömből kizárva, egyformán mindannyiunknak megvan a közös okunk arra, hogy örvendezzünk. A mi Urunk ugyanis, mint a bűnnek és a halálnak a legyőzője jött közénk, hogy miként senkit sem talált köztünk bűntelennek, ugyanúgy mindnyájunkat megváltson. Vigadjon a szent, mert közeleg győzelmi pálmája. Örüljön a bűnös, mert megbocsátásra kap meghívást. Örvendezzék a pogány is, mert őt is az életre hívják!

Az Isten Fia ugyanis az idők teljességében, amelyet Isten bölcsességének kifürkészhetetlen mélysége rendelt el, felvette emberi természetünket, hogy kibékítsen minket annak Alkotójával, és legyőzze a halált hozó sátánt, azzal az emberi természettel, amely felett előbb a sátán győzedelmeskedett.

Urunk születésekor az angyalok ujjongva éneklik és hirdetik: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek! (Lk 2, 14) Mintegy előre látják, hogy felépül az új mennyei Jeruzsálem a világ minden nemzetéből. Ó, mily kimondhatatlan az Isten jóságos intézkedése, és mennyire kell, hogy örömet szerezzen ez minden földi embernek, amikor ennyire örülnek neki még a magasságbeli angyalok is.

Szeretteim! Adjunk hálát az Atyaistennek a Fiú által a Szentlélekben! Ő megkönyörült rajtunk nagy irgalmasságában, amellyel szeretett minket, és bár bűneink miatt holtak voltunk, Krisztussal életre keltett minket (vö. Ef 2, 5), hogy őbenne új teremtmény legyünk, és új alkotás.

Vessük le tehát a régi embert cselekedeteivel együtt! Krisztus születésében részesedve mondjunk ellent a test kívánságainak!

Ismerd fel, ó keresztény, nagy méltóságodat! Az isteni természet részesévé lettél, vissza ne térj ismét a hozzád méltatlan régi romlottságba. Fontold meg, milyen Főnek és Testnek lettél tagja! Ne feledd el soha, hogy Isten a sötétség hatalmából ragadott ki, és áthelyezett téged az Ő világosságába és országába.

A keresztség szentségében a Szentlélek temploma lettél, fönséges Lakódat el ne űzd gonosz cselekedetekkel magadtól, nehogy ismét a sátán szolgaságába kerülj: mivel Krisztus vére a te nagy váltságdíjad!   

             

25 december 2019, 16:18