Keresés

Vatican News
Vízparton Vízparton 

A nyomorgók jajszava - Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 30. vasárnapra

„A nyomorgók jajszava áthatol a felhőkön, és nem csendesül, míg el nem éri célját.” A szívünket nemcsak az öröm, hanem a fájdalom és kétségbeesés is képes megnyitni, amíg megvan bennünk a hit. És olyankor „nem csendesül” a szív könyörgése, amíg csak megkönnyebbülést nem talál.

Milyen az igazi vallásosság? Milyen az igaz ember vallásossága? Ezeket a kérdéseket olyankor tesszük fel, amikor hamissággal találkozunk a vallásukat gyakorlók között. De olyankor is, amikor hitünket valami megpróbáltatás éri. Úgy tűnik például, hogy Isten hosszabb ideje nem hallgatja meg a kéréseinket vagy azt az egy kérést, amelynek teljesülését annyira várjuk. Olyasmi történik velünk, amit nagyon szerettünk volna elkerülni. Akkor feltesszük a kérdést: Hát ennyit ér a hitem? Nem remélhetem, hogy Isten megóv engem imáimra válaszul? Gyakran éppen ezekben a helyzetekben érik a hitünk.

Hitünk gyakorlásában, vallásosságunkban sohasem vagyunk függetlenek a többi embertől. Jó példájuk magával ragad, megerősít, felbátorít. Értéket képvisel, magától értetődővé teszi, hogy merre kell mennünk. Mások rossz példája, vagy egyszerűen csak mienktől eltérő viselkedése ellenben megkérdőjelez, esetleg el is keserít. A hívő ember – egyébként minden komolyan gondolkodó ember – olykor magára marad törekvéseivel, alaposan megfontolt erkölcsi döntéseivel.  Valahogy a szívünknek kell egészen Istenhez találnia, s akkor majd a vallásosságunk, a hitgyakorlatunk, a kisebb-nagyobb döntéseink is ebből az Istennel egyesült szívből fakadnak. Lehet, hogy akkor is egyfelé megyünk másokkal – de ez már nem kényszer, legfeljebb kellemes körülmény.

Sirák fia, a Kr.e. 2. század végén élő zsidó bölcs, az imádság és áldozatbemutatás helyes rendjéről elmélkedik könyvének 34-35. fejezetében. Egyfelől arra emlékeztet, hogy csak azért érdemes imádkozni és azért érdemes áldozatot bemutatni, amit emberi erőinkkel és igyekezetünkkel is valóban el akarunk érni. Az őszinte imádság kivájja a lelket: megmutatja, hogy igazából mi van benne. Sirák fia másfelől arról tanúskodik, hogy az imádságban, minden vallásos tevékenységben az igaz Isten színe előtt állunk: ő pedig nem személyválogató, nem foglalkozik mulandó gazdagsággal, nem tekinti a földi hatalmasok máskor gyakran érzett befolyását. A kisember zsigereiben hordja a megvetés és szégyenkezés tapasztalatát. A nagy és befolyásos, a tehetős és tetterős gyakran észre sem veszi, milyen kivételes helyzetben van, hogyan utasít mindenki mást maga mögé, szinte önkéntelen.

Sirák fia a kicsinyeknek és a szegényeknek mondja biztatásul: Isten „meghallgatja azt, aki a balsorsban kéri őt”. Állításait két oldalról fogalmazza, Isten és ember oldaláról. Isten hatalmát és segítő akaratát mintegy hittételként ismétli. „És az Úr nem késlekedik” – hangzik el szinte tételmondatként az olvasmány végén. A próféták hite ez, a valaha már megszólalt biztatás folytatása és elevenné tétele. Gyakran utólag belátott tapasztalatunk: életünkben minden akkor és úgy történt, ahogy annak lenni, történni kellett. Ami pedig az ember oldalát illeti, Sirák fia tapasztalatból beszél: „A nyomorgók jajszava áthatol a felhőkön, és nem csendesül, míg el nem éri célját.” A szívünket nemcsak az öröm, hanem a fájdalom és kétségbeesés is képes megnyitni, amíg megvan bennünk a hit. És olyankor „nem csendesül” a szív könyörgése, amíg csak megkönnyebbülést nem talál.

Sirák fiának szavai a próféták hagyományát követik, akik többnyire a szegények, az özvegyek és árvák között látták az igazi hívőket. Isten azoknak az imáját hallgatja meg, akik „szívből szolgálják” őt, akik „szegények”, akik „a balsorsban” kérik őt. Jézus, aki az evangéliumban példázatot mond a farizeusról és a vámosról, valami másról beszél: egy olyan ember igazzá válásáról, aki addig erkölcsileg nem volt feddhetetlen. Olyasvalakiről, akinek az igazsága most nem több, mint saját igazságtalanságának beismerése – a végtelenül igaz Isten színe előtt. Beismerése bizonyára elindítja a helyes cselekvés útján. Egyfajta belső nyomor belátása, egy új út kezdete.

A „nyomorgók jajszava” utat keres a szívből egészen Istenig. Adjunk neki utat magunkban és másokban…

Évközi 30. vasárnap, C év

Martos Balázs atya elmélkedése
24 október 2019, 13:33