Keresés

Vatican News
2019.10.15 Meditazione di don Martos Balazs per la 29. domenica del TO (Bracio elevato di Mosé) Ablaküveg ábrázolás a felemelt karral közbenjáró Mózesről  

Mózes felemelt karja – Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 29. vasárnapra

Közismert történetet olvasunk a Kivonulás könyvéből (Kiv 17,8-13): amikor Izraelt megtámadják az amalekiták, a csata közben Mózes kitárt karral imádkozik a hegyen. Amíg karjait felemelve tartja, Józsue serege győzelemre áll. Amikor pedig elfárad, Áron és Hur emeli a karját – imádsága így is hat, a nép végleg győz.

Martos Balázs – Vatikán

Előfordult már, hogy valakinek a közbenjárására, imádságos jóságára bíztuk az életünk ilyen-olyan nehézségét, szándékát? Ismerős az a jó érzés, hogy nem vagyunk egyedül a bajunkkal, s visszatér belénk a bizalom, hogy Isten gondot visel ránk? Ha távolról is, ha csatazajban is, efféle emléket fogalmaz meg ez a történet. Érdemes közelebbről szemügyre vennünk.

Amalekiták támadnak Izraelre. Az amalekiták nomád törzs lehettek, mégpedig Palesztina déli vidékén (vö. Ter 14,7; Szám 13,29). Megtámadják a területükön átvonuló Izraelt, valószínűleg zsákmányszerzés reményében. A Második Törvénykönyv szerint (vö. MTörv 25,17-18) hátulról támadtak a pusztában vándorló csoportra, ahol a gyengék és betegek, talán a nők és gyermekek vánszorogtak a közösség anyagi javait is hordozva. Az amalekiták támadása Izrael számára egyfajta kísértés, próbatétel. A fejezet első képe (Kiv 17,1-7) a pusztában szomjazó népről szól, amely lázongani kezd az Úr és Mózes ellen. Mózes pedig vizet fakaszt nekik a sziklából. Ebben az újabb próbatételben mindenki teszi a saját dolgát: Józsue vezetésével harcol a nép, Mózes pedig imádkozik a hegyen. A jelenet szereplői Mózes mellett Józsue, Mózes utóda a nép vezetésében. Áron, Mózes testvére, a zsidó papság első képviselője és Hur, akiről későbbi hagyomány állítja, hogy Mózes sógora volt, testvérének, Mirjámnak férje (vö. Zsidó régiségek III, 54.).

A történet az imádságra biztat, az imádság erejét hangsúlyozza. Mózes kitárt karjai az imádkozó ember ősi gesztusát sejtetik. A kitárt karú ember valahogy kitárt szívű is egyben: elfogadja, amit Isten ad, egyben egész lényével hálát ad azért, amit átél, amit a világból felfog. A kitárt karú ember gesztusa mai hasonlattal antennára is emlékeztethet: olyan állapotra, amelyben a pap, a közbenjáró felfogja, egyesíti és Isten elé viszi sokak szándékát. Ezzel a képpel persze ugyanaz lehet a nehézségünk, mint általában a kérő imával: vajon Isten miért köti az ember imádságához, amit úgy is tud, az ember imája nélkül is? Ha Mózes elfárad és nincs mellette Áron meg Hur, talán elveszik a nép?

Az elbeszélés archaikus, ősi, jelképes. Olyasmit rögzít egyszeri, kiáltó erővel, aminek igazságát nem a jelkép szintjén kell keresnünk. Az eredeti elbeszélés amúgy sem egyszerűen Mózes imádságáról beszél. Mózes először botját kéri, azt a botot, amellyel a kivonulás éjszakáján a tengert is kettéválasztotta, s amellyel az imént a sziklából vizet fakasztott (vö. Kiv 14,16). Persze hogy elfárad, ha még a botot is tartania kell… Ez a bot azonban leginkább Isten hatalmának jele, szinte Isten karját helyettesíti. A történet végén Mózes szintén archaikus gesztussal új nevet ad a helynek: „Az Úr az én zászlóm” vagy „hadijelvényem”, sőt, Amalek ellen így prófétál: „Felemeli kezét trónusán az Úr, és harcol az Úr az amalekiták ellen, nemzedékről nemzedékre.” Mózes felemelt, kitárt karja tehát az Úr karját jelképezi. Közbenjárása az Úr védelmező erejét szólítja és jeleníti meg. A hegy, amelyről az ütközetet nézi, a templom hegyét juttatja eszünkbe, ahol Isten is lakást vett, s ahol az izraelita papság imádkozott és áldozatokat mutatott be a nép sorsáért.

„Ne félj, Sion! Ne lankadjon kezed!” – biztatja Jeruzsálemet és vele a hívőket Szofoniás próféta (Szof 3,16). Az imádságról van itt szó vagy a derűs, reménykedő munkáról? Egyik a másikból táplálkozik. Isten olykor megmutatja, ránk bízza mások gondját is, hogy imádságban hordozzuk őket. Hogy kitárjuk a karjainkat, kitárjuk a szívünket Istenbe vetett bizalommal.

Évközi 29. vasárnap, C év

Martosa Balázs atya elmélkedése
18 október 2019, 12:06