Cerca

Vatican News
Édesapa kislányával Édesapa kislányával 

Naamán hite: Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 28. vasárnapra

Naamán és a többi meggyógyult leprás története arra emlékeztet, hogy a teljesség különleges pillanatait észre kell venni, meg kell ünnepelni, ki kell mondani és hálát kell adni értük. Ez a hála maga a hit. Kapcsolat az élő és éltető Istennel.

Naamánról, az arám király seregeinek vezéréről szól a vasárnapi olvasmány. Naamán, akit Jézus is említ a názáreti zsinagógában, mint hívő idegent, itt a hála és istenhit példaképe. Leprától tisztul meg Elizeus által, s amint ezt látja, hitet tesz Izrael istene mellett, hálálkodik a prófétának és dicsőíti az Urat.

Naamán bizonyára régóta kereste a gyógyulás lehetőségét, amely mintegy mellékutakon, az Úr titokzatos útjain érkezik el hozzá. Arám katonák egy portyáról hozzák magukkal azt a zsidó lányt, aki hall Naamán betegségéről, s úrnőjének, Naamán feleségének mondja: a szamariai próféta bizonyára meg tudná gyógyítani. Naamánnak több se kell, engedélyt kér és kap királyától, és elmegy Izraelbe. Csak lassanként jut el Elizeushoz, aki hall az idegenből jött betegről, üzen neki, és megadja a gyógyulás módját.

Isten útjain járva az embernek át kell alakulnia. Naamán, aki a gyógyulás reményében habozás nélkül útra kel, megsértődik és haragra gerjed, amikor Elizeus csak a Jordán vizében való fürdőt parancsolja neki, és nem veszi személyes kezelésbe, nem szorgoskodik körülötte nagy odaadással, ahogy arra számított. Szolgáinak kell kérlelni, hogy tegye meg mégis, ha már eddig eljött, tegye meg ezt a csekélységet… A kemény katona enged, és lám, megtisztul, bőre olyan tiszta lesz, mint egy gyermek bőre. Az emberi praktikák helyett Istenben kell hinnie. A folyók vizének tisztasága helyett a belsejének kell megtisztulnia, hogy egészséges lehessen.

Valahogy úgy, mint Lévi, a vámos, aki bátran Jézus elé áll és vagyonának felét a szegényeknek akarja adni, éppen olyan tiszta egyértelműséggel vallja meg most már Naamán, Elizeus színe előtt, hogy hisz Izrael Istenében, és ki akarja fejezni háláját anyagilag is.

A történet többszörösen is kiemeli, hogy a gyógyulás egészen Isten műve, és nem a királyé, sem a prófétáé. Amikor Naamán a királynak adja elő kérését, ez megdöbben, megszaggatja ruháját, és konfliktust, sőt harci szándékot szimatol. Az elbeszélő alighanem ki is figurázza kissé a pogány emberek hiszékenységét, varázsló szokásait, és előtérbe állítja a zsidóság tiszta hitét, amellyel egészen Istennek tulajdonítják az uralmat élet és halál felett. Amikor pedig Naamán hálát ad és a prófétához fordul, valahogy meg akarja jutalmazni őt is, az Isten emberét, ezüsttel, arannyal, ez nem fogadja el az ajándékot. Ma azt mondanánk, hiteles marad: Isten dicsőségét keresi, nem az anyagi előrejutást. Eligazítja Naamánt, hogyan gyakorolja majd a hitét pogány környezetben. A megtért földet kér Izraelből, hogy „izraelita földön” dicsőíthesse Istent.

Az evangélium vasárnapi részletében Jézus is leprásokat gyógyít meg, egyszerre tízet, de csak egy tér vissza köszönetet mondani, egy szamariai, egy idegen, ahogy valaha Naamán. Szamaria mintha őrizne valamit a gyógyulást kereső Naamán tapasztalatából. Mi is midannyian tudjuk a szívünk mélyén, olykor csak rejtegetve, hogy mindenért hálával tartozunk Istennek. Vannak napok, amikor az apróságot észre sem vesszük, amikor természetesnek tűnik a jó, a szép, a békés és teljes élet. Naamán és a többi meggyógyult leprás története azonban arra emlékeztet, hogy a teljesség különleges pillanatait észre kell venni, meg kell ünnepelni, ki kell mondani és hálát kell adni értük. Ez a hála maga a hit. Kapcsolat az élő és éltető Istennel.

Napról napra dönthetünk és döntünk is arról, hogy mely szinten éljük az életet. A fizikai jóllét, az anyagi előrejutás, vagy az Istennel és emberekkel való mély kapcsolat szintjén.

Évközi 28. vasárnap, C év

Martos Balázs atya elmélkedése
10 október 2019, 12:24