Keresés

Vatican News
Súlyok Súlyok 

Megvenni a szegényt? Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 25. vasárnapra

Az Úr azokat szólítja, akik gabonával kereskednek, de becstelenül meghamisítják a mértéket. A lényeg a csalás lehetősége: sok kis hamisággal nagy vagyonra szert tenni. Innen jut el az intés ahhoz a megdöbbentő állításhoz, hogy a megszólítottak végül megveszik a szegényt. Mikor múlik el az ünnep, „hogy pénzért megszerezhessük magunknak a szűkölködőket, és egy pár saruért a szegényeket”?

Vasárnapi olvasmányunk Ámosz próféta könyvéből való. Egyetlen, hosszú megszólítás, majd egy kijelentés Isten részéről. Az Úr azokat szólítja, akik kihasználják a szegényeket, kereskednek velük, szó szerint megveszik és áruba bocsátják őket. Az üzenet pedig, amely ezt a megszólítást követi, fenyegető és súlyos: nem fogom elfelejteni vétkeiket, mondja az Úr.

A próféta élénk képet rajzol szózatának címzettjeiről. Előbb tervezgetésüket, haszonleső várakozásukat ismerjük meg. Várják, hogy elmúljon az „újhold”, a hónap ünnepnapja, illetve a szombat, a heti pihenőnap. Ilyenkor tilos kereskedni, illetve ilyenkor illik vendégséget rendezni (vö. 1Sám 20,24; 2Kir 4,23). Az ünnep megálljt parancsol kereskedő kedvüknek, emlékeztet minden ember egyenlőségére. Ez azonban csak átmeneti helyzet. Utána játsszák tovább a saját játékukat, amelyben immár behozhatatlan előnyre tettek szert – ha valaki egyszer elszegényedett, bajosan kapaszkodik fel újra a jól menők közé.

Az Úr azokat szólítja, akik gabonával kereskednek, de becstelenül meghamisítják a mértéket. Az efa űrmérték lisztnek, gabonának, kb. 20 liter, a sékellel pedig kisebb súlyt mértek, pénzt, aranyat. A lényeg persze éppen nem a pontosság, hanem a csalás lehetősége: sok kis hamisággal nagy vagyonra szert tenni. Innen jut el az intés ahhoz a megdöbbentő állításhoz, hogy a megszólítottak végül megveszik a szegényt. Mikor múlik el az ünnep, „hogy pénzért megszerezhessük magunknak a szűkölködőket, és egy pár saruért a szegényeket”? Izraelben a rabszolgaság a munkaerő lefoglalását jelentette. A nincstelen és adós a másiknak dolgozott, elveszítette gazdasági önállóságát és szabadságát. „Egy pár saru” megdöbbentően apró értéket képvisel. A végtelen értékű embert megveszik a gazdagok. Lefoglalják életlehetőségeit, elveszik szabadságát.

A kereskedők haszonleső gondolatai végül a „gabona hulladékának” eladásához jutnak el. A becstelen gazdálkodásnak ma is ismerős logikáját fedezzük fel egy két és fél évezreddel ezelőtti szövegben. Úgy lehet „pénzért megszerezni a szűkölködőket”, hogy a nyomorukat kihasználják, azt, hogy szükségük van egy pár sarura, odaadnak érte olyasmit is, ami többet ér, s közben a gabona, amivel a gazdagok etetik őket, semmit érő, hulladék. A szegények megvétele gyakran nem szemtől szembe történik meg, hanem a jólét köntösébe burkoltan, érdekeikre hivatkozva, számító hozzáállással.

Ámosz abban a korban tevékenykedett Izraelben, amikor a béke viszonylagos jólétet hozott – főleg a gazdagoknak. II. Jerobeám uralkodása idején (Kr.e. 787-747) hosszú időn át prosperált az ország, de a gazdagság akkor is keveseknél halmozódott fel. Ámosz igehirdetésében újra meg újra megjelenik a gazdagok kárhoztatása, a szegények elnyomatásának elítélése. Amikor ennek a szakasznak a végén Isten „Jákob büszkeségére”, vagyis Izrael földjére esküszik, hogy nem felejti el a gazdagok bűneit, ismét felsejlik az az eredeti bibliai gondolat, hogy Izrael földje alapvetően Istené, az emberek közül pedig senkinek nincs joga még csak eladni sem atyáinak örökségét. Isten adta népének a földet, Isten biztosítja a megélhetést mindenkinek, ezért az embernek mindent meg kell tennie azért, hogy a föld mindenkinek elegendő megélhetést biztosítson.

Élethelyzetünktől függően sokféle módon érinthet meg minket Ámosz szózata. Egyikünk sem szeretné eladni az életét. A szegények szemébe nézve egyikünk sem szeretné tovább növelni a lemaradottak táborát, miközben az is képtelenség, hogy a félelmetes egyenlőtlenségek világából egészen kimaradjunk. A világ megborult egyensúlyának egyre nyilvánvalóbb tükre pl. a klímaváltozás, a kártékony viharok és időjárási hullámok szaporodása, amely megint csak a szegényeket sújtja elsősorban.

Megszólítva érezzük magunkat? Mit tehetnénk egy igazságosabb és testvériesebb világért?

Évközi 25. vasárnap, C év

Martos Balázs atya elmélkedése
19 szeptember 2019, 13:28