Keresés

IVORYCOAST-COCOA/ IVORYCOAST-COCOA/ 

Megölték az abidjani Szent Cecília plébánia adminisztrátorát

Az elefántcsontparti Abidjan Szent Cecília plébániája augusztus 11-én vasárnap délelőtt adta hírül, hogy ismeretlen tettes szombaton megölte a plébániai közösség titkárnőjét.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán       

Az egész közösség szeretett „anyja” volt

A vasárnap délelőtti szentmisén jelentette be a templom plébánosa, hogy a mindenki által szeretett és tisztelt Faustine Brou, a plébániahivatal titkárnője ismeretlen tettes áldozata lett. „Faustine asszony valójában a templom közösség anyja volt. Szombaton délelőtt is a plébániahivatalban dolgozott, amikor ismeretlen férfi nyitott rá és olyan súlyosan megsebesítette, hogy a sebtiben kihívott mentőautó hiába is vitte a közeli klinikára, vasárnap hajnalra meghalt”.   

Imádkozunk a gyilkosáért is

A Szent Cecília plébániai közösség honlapján megjelent híradás arról is beszámol, hogy az „egész közösséget mélyen megrendítette a barbár cselekedet”. Ugyanakkor tudatában vannak annak, hogy „semmiféle embertelenség nem tudja elragadni az Istenszeretőket az örök élettől, mert az igazán istenszeretőknek minden a javukra válik. Jóllehet a gyilkosság mélyen lesújtott bennünket, mégis megtartjuk istengyermeki méltóságunkat s imádkozunk szeretett nővérünk örök békéjéért. De imádkozunk a gyilkosáért is, hogy a megtérés útjára lépjen és fohászkodunk a cinkosaiért is, akik segédkeztek neki ebben a szörnyű cselekedetben”.

  

12 augusztus 2019, 15:48